Az Omega - Holdtölte(átírás alatt)

Megcsináltuk

2032. január 11.

A tegnapot azzal töltöttük, hogy beszéltünk Emma-val. Nagyon meglepődtem, mikor Ethan meghallott egy hangot. Azt hitte én voltam, pedig nem. A kislányunk volt. Elkezdtem lapozni az Alice által adott magazinokat. Bejárnám Európát, az egyszer bíztos. Viszont az esküvőnket nem itt szeretném, mivel mindenkit Bella-ra emlékeztet. Nem ismertem. Nem tudom a történetét. Nem tudom mennyit szenvedett. Még képet sem láttam róla. Mintha nem is létezett volna. Mikor rákérdezek, hallgatnak. Ennyire fájna nekik a múlt? Ennyire hiányolnák Bella-t?

Ethan most ment el vadászni. Nem tudom, hogy mennyi ideig marad hátra, de nagyon rossz az előérzetem...

Hirtelen görcsberándult a hasam. Valami nedveset éreztem folyni combjaim között. Ledermedtem egy pillanatra. Ez nem lehet!
Kínok között feltápászkodtam. Könnyeket kipislogva mentem a lépcső felé. Beharaptam alsó ajkam, visszafolytva a fájdalom adta nyögéseket.
Leszenvedtem magam a lépcsőn és a nappaliba fordúltam. Megpillantottam Ethan telefonját. Hát persze, hogy nem viszi magával.
A kanapénál, már nem bírtam tovább, és leültem. Felkaptam a telefont és tárcsáztam remegő kezekkel Alice-t. Kihangosítottam.

- Ethan!- kiáltott idegesen.

- Meg....megindult Alice!- nagy fájdalmak közepette, de kimondtam.

- Tudom. Azt hittem időben ott leszünk, de úgy látszik nem. - hadarta frusztráltan.

- Figyelj ide Gina! - szólt bele Carlisle- Vegyél nagy levegőket és feküdj le vízszintesen. Mindjárt Forks-ban vagyunk, érted?

- I-igen.- nyeltem le könnyeimet.

- Ethan hol van?- kérdezte a férfi.

- É-én azt hiszem vadászik.- dőltem le a kanapéra.

- Bármikor ott lehet Ő is. Csak nyugodj meg.- beszélt tovább.

- Nagyon fáj.- simogattam a hasam.- Nem értek ide. Most akar kijönni.- nyeltem le könnyeimet.

- Ott leszünk, én magam fogom Emma-t a karodba adni. Érted?- nyugtatott.

- Ethan! Gyere! Kérlek gyere! - visítottam elkeseredetten.

- Mindjárt ott lesz, ahogy mi is. Bírj ki még tíz percet, és ott leszünk.- bíztatott Alice.

- Nincs annyi idő.- szorítottam meg fájdalmamban a kanapé karfáját.

- Carlisle! Meg fognak halni!- hallottam meg Rose hangját.

- Nem fognak.- motyogta maga elé a férfi.

- Kérlek ne!- kiáltottam nagyot egy újabb fájdalomhullámnál. Olyan volt, míntha teljes erőből rúgdosnák a hasamat.

- Most jöttünk el a tábla mellett Gina! Csak öt perc. Bírd ki!- kérlelt Alice.

- Nem bírom.- szorítottam össze állkapcsom.

- Most jöttünk be az erdőbe.....a földúton vagyunk....látjuk a házat....Itt vagyunk!

A fájdalomtól és a fülemben dobogó szívemtől csak elmosódott hangokat hallottam. A könnyeimtől minden homályos volt. Egy halk puffanás, és már nem is a kanapén feküdtem, hanem valaki karjaiban. Bevitt egy kisebb szobába. Tompa zajok, gondolom beszéd. Lerakott egy keményebb felületre...aztán minden visszajött.

- Mély levegők!- vette le a ruháimat valaki, de én csak egyetlen egy szempárt láttam.

Itt van. Azt hittem nem fog visszaérni, de mégis itt van és a lányunk születését segíti.

Egy hatalmas fájdalom az alhasamban.

- Még két nagyobb nyomás és kint lesz! Már látom a fejét!- szólt nekem Carlisle.

- Gyerünk Szívem.- szorította meg kezem Ethan.

Újabb homályos képek. Kibírhatatlan fájdalom és.....és babasírás.

Megkönnyebbülten engedtem el eddig megfeszített izmaimat.

Felnéztem a két férfira, viszont nem láttam sehol Emma-t.

- Hol van a babám?- ilyedtem meg.

- Itt van.- Rose jött felém.
Kezéből odaadta nekem a csöpséget.

Eddig még soha nem láttam ilyen angyali teremtmés.

Hófehér bőre, vörös szemei és sötétbarna, szinte fekete haja volt.

- Olyan szép, mint az anyja.- guggolt le mellém Ethan.- Megcsináltad.- suttogta.

- Nem.- ráztam a fejem mosolyogva- megcsináltuk.- fogtam meg párom kezét.

Aztán sötét lett minden....

Hello Guys!

Ez is elérkezett. Juhú! Emma! Sokáig húztam az agyatokat, mi?😂😂