Az Omega - Holdtölte(átírás alatt)

Megtaníthatom

- Olyan vagy mint ő.....

- Hogy érted, hogy olyan vagyok mit ő?-lepődtem meg kijelentésén.

- Gyere velem.- markolta meg csuklómat, és elkezdett húzni abba az irányba ahonnan jött.

- Acel! Engedd el a lányt!- került elő Kayla.

- A lányt el kell vinni az Alfához!- rivallt rá a férfi.

- Szerinted miért van itt? Csak tettem egy kis kitérőt.- forgatta meg szemét és rámutatott a kölykökre akikről csöpögött a víz. Ha jobban megnézem Kayla szintén hasonló állapotban volt.

- Lekéstél. Mostmár az enyém.- rántotta meg karom- Én viszem el a főnökhöz.- mosolyodott el gúnyosan. A vitájuk közben felvettem valahogy egy pulcsit, hogy azért ne álljak ott egy szál fehérneműben.

- Azonnal ereszd el!- lett idegesebb Kay.

- Emlékeztetlek! Te még nem vagy Alfa!- vicsorgott.

- De én már igen.- morogtam és kirántottam kezem a szorításból.- Lehet, hogy a ti területeteken vagyok és eddig be is tartottam a szabájokat, de Te, - hangzott gúnyosan és ellent nem tűrő hangon a mondat- hogy képzeled, hogy egy nálad sokkal hatalmasabb farkasba kötsz bele?!- villantak fel szemeim- Én Regina Snow a Snow család leszármazottja vagyok!- húztam ki magam.

- Tessék?!- lepődtek meg egyszerre.

- Én is Snow vagyok!- Csillantak fel Kayla íriszei.

- Mond, hogy a nagymamád is az!- léptem egyel előrébb.

- Igen.- vigyorgott.

- Azonnal vezessetek hozzá!- a "parancsomra" felhúzták a szemöldöküket.- Lécci?- mosolyogtam.

Felvettem a maradék ruhát, és követtem őket a faluig. Ahogy az én falkámnál voltak, faházak, középen egy nagy tűzrakó hely.

~ Kiköpött a régi otthonom. ~ vigyorogtam.

- Nem kétség. Biztos innen származik. Hallom a gondolatait.- motyogta Acel.

- És hol vannak a többiek?- kérdeztem csodálkozva.

- Mióta itt vagytok a területünk határában, azóta járőröznek. Akik éjszakaiak, azok meg alszanak.- válaszolt Kay- Nagyi!- kiáltotta el magát.

- Kit hoztatok ide?- lépett ki a legnagyobb házból egy harmincas éveiben járó nő.

- A nevem Regina Snow.- néztem bele kék szemeibe.

- igen?- ráncolta a homlokát.
Szemeim elkezdtek világítani.

- Gina? Az én Calem lánya?- szelte át a maradék távolságot közöttünk- Tényleg te vagy?- fogta közre az arcom.

- Miért hiszel nekem?- csodálkoztam.

- Mert az édesanyámra hasonlítasz.- vont szorosan magához- Azt hittem meghaltál.- suttogta megkönnyebülten.

- Még élek. Én élek.- eresztettem el gyengéden.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? Hogy találtál ide? Nagyapád mondta?- mosolygott.

- Nagyapám? Idáig terjedt volna a kis híre?- húztam össze szemöldököm.- Nem. Nem is tudtam hogy....hogy...

- Létezem.- hajtotta le fejét.- A fiam nem volt büszke a származására. Mindig is zavarta, hogy a szemem kitűnik a többi farkasétól. El is menekült, mikor szerelmes lett.- nézett fájdalmasan a fák közé.

- Rám sem volt büszke. Inkább másra hagyta a helyét. De...azért szeretett.- túrtam bele, lassan már hátam közepéig érő hajamba.

- Miért jöttél ide?- váltott gyorsan témát.

- Segítségért. A fajtám miatt. Mondjuk a boszorka nem nagyon adott hasznos információkat.- dörzsöltem meg zavartam a tarkóm.

- Remélhetőleg én tudok hasznossal is szolgálni.- lépkedtünk be lassan a házába.- Édesanyám hasonló volt hozzád.

- Szóval apától örököltem ezt a gént.- raktam össze a képet.

- Pontosan.- bólintott határozottan.- Szerencsére eltanultam néhány tulajdonságot anyámtól. Igaz, csak a szemem kék, de világít, ha veszélyt érez, és a testemet is meg tudom növelni kétszeresére.- kacsintott.

- Pont az utóbbi miatt akartam felkeresni ezt a falkát. Meg akarom tanulni.- álltam fel a kanapéról.

- Hohó! Lassan a testel.- tette mellkasa elé kezeit védekezés képpen.- Már voltál olyan állapotban?

- Igen.- néztem rá izgatottan.

- Akkor biztos tudod, hogy ez rövid ideig tart, és kifárasztja a farkast.

- Oh.- ültem vissza szép lassan.

- De megtaníthatom, hogyan kell hosszabb ideig irányítani.