Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

3. - Feltételek

Amint elértem az otthonomhoz, véletlenül nagy lendülettel csaptam be az ajtót, amikor beértem rajta. Hiába nem akartam ártani, a barna bejárati ajtónak, Katsuki mégis kicsit felhúzott.

  - [Név]! - bukkant elő anya a konyhából - Mi ez a nagy csapkodás? - volt egyből kérdőre anya.

  - Csak kicsit felhúztam magam, de semmi extra - vettem mély levegőt, melyet hamar eltávoztattam a szervezetemből - Zack mikor ér haza? - tettem fel a kérdést, miközben leültem a konyhában az egyik székre. A táskámat magam mellé tettem, és le se vettem a kabátomat, és a cipőmet sem.

  - Majd csak este - kezdte el elpakolni a tányérokat, melyeket azelőtt mosott el, hogy én hazaértem volna - A bátyádnak sok dolga van mostanában. Túlórázik a munkahelyén.

  - Nem lesz ebből baja? - álltam fel, hogy segíteni tudjak, a pakolásban.

  - Köszönöm - adott reakciót a segítségemre - Nem tudom. Az ő dolga, és szereti is a munkáját, hiszen jó helyen. Valamint te is tudod, hogy nem tudok beleszólni az életébe, hiszen úgysem hallgatna rám.

  - Igen... - ez egy enyhe mosolyt csalt az arcomra, ugyanis emlékeztetett valakire.

  - Na de mesélj - mosolygott rám anya, amint végeztünk a pakolással - Mi volt a suliban? Viszont vetkőzz le, mert rád fog melegedni a kabát.

Oh, semmi. Csupán összejöttem azzal a fiúval, akivel mindig marjuk egymást, aki lehet, hogy az őrületbe kerget majd, vagy rám gyújtja a házat. De amúgy minden rendben van.

  - Semmi különös igazából - válaszoltam, a furcsa gondolatmenetem helyett, miközben levettem a kabátomat, illetve a lábbelimet is.

Nem szükséges tudnia még, hogy mi is folyik Katsuki, valamint köztem. Egyrészt anyu nem igen értené meg, hogy a fiatalok mennyire is buta döntéseket hoznak, ezzel célzok arra, hogy a semmiből megalakult ez a fogadás közöttünk. Másrészt akkor hallgathatom, hogy mennyire felelőtlen vagyok esetleg, amiért az első kapcsolatom, ami igazából nem is hivatalos, így történik meg. Apropó, minél kevesebben tudják, hogy "együtt" vagyunk, annál jobb. Nem szeretném híresztelni ezt az egészet, ha lehet.
  Anyával végül mind a ketten leültünk az asztalhoz, hogy beszélgethessünk kicsit. Anya és az én viszonyom nem volt felhőtlen, azonban voltak olyan pillanatok az életünkben, amikor rendesen, anya-lánya módján tudtunk beszélni a másikkal. Teljesen átbeszéltük mindkettőnk hetét, s jókat nevettünk pár emléken. A drága nosztalgiázást, egy hangos ajtókopogás zavarta meg. Szerencsétlen ajtó, majdnem kiszakadt a helyéről, és egyszerűen még csak gondolni se tudtam valakire, aki ilyen durva módon kopogjon.

  - Ki lehet az? - pillantott anya rám, majd az ajtó felé.

Volna egy tippem, hogy ki verheti így az ajtót, de nem iszok előre a medve bőrére.

  - Megnézem - álltam fel egyből, ahogy kimondtam a szót.

Az ajtó felé haladva, egyre hangosabb lett a kopogás, amit először nem is vettem figyelembe, de amint az ajtó elé értem, roppant zavart, hogy ez az állat, képes így verni az ajtónkat. Lendületből nyitottam ki a barna ajtónkat. És ahogy sejtettem. A szőke fiú, nagy vigyorral az arcán, ott állt előttem. Kabátja rajta, hátán pedig ég táska. Vörös íriszeivel az arcomat fürkészte. Elképzelni se tudtam, hogy Katsuki mit csinál itt nálunk, holott csak nemrég váltunk el egymástól.

  - Hát te? - kérdeztem meglepve, köszönés helyett.

  - Péntek van. Gondoltam beugrom a barátnőmhöz - a barátnőm szót, direkt kiemelte.