Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

27. - Újra együtt

  - Miről beszélsz? - ült fel egyből, melynek következtében az ölébe kerültem.

  - Nincs már az a társaság - szóltam halkan, ugyanazokkal a szavakkal.

  - De miről beszélsz? Miért ne lenne meg? - vonta fel a szemöldökét kérdően.

  - Kirishima összeveszett Kaminarival. Én összevesztem Ochacoval... - suttogtam magam elé a fájó szavakat - Kirishima nem beszél Kaminarival. Én sem Ochacoval. Izuku és Ochaco azóta együtt vannak, és megvannak ketten. Todoroki pedig csak elhullott ebből az egészből... - fejeztem be az utolsó szavakat, kicsit se jó kedvel.

  - Mi a fasz - nézett rám tágra nyílt szemekkel - Te most nagyon szopatsz.

  - Miért viccelnék ilyennel? - néztem rá feszülten.

  - Min vesztetek össze? És ők? - morgott maga elé.

  - Mi amiatt, hogy folyton csak Izukuval volt. Még vissza se írt nekem, szóval ez. Én ezt nem hagytam. Kirishimáék pedig nem tudom - vontam vállat - Csupán rossz, hogy mindennek vége van és már nem vagyunk barátok. Egyedül Kirishimával beszélek rendesen. Vele szoktam tartani a kapcsolatot, és találkozni is.

  - Tudom azt, mondta. Mondtam is neki, hogy vigyázzon rád. Párszor beszéltem vele, de nem olyan sokat - sóhajtott egy nagyot.

  - Tényleg? - néztem rá kíváncsian.

  - Ja - fordította el a fejét, miközben láttam, hogy elvörösödik.

  - Fáj... - szóltam nagyon halkan, miközben a mellkasába fúrtam a fejemet.

  - Oi, ne foglalkozz vele. Az ő hibája volt - simogatta meg a fejemet, majd egy puszit adott a nyakamra.

  - Annyira...magányos voltam - törtem ki magamból hirtelen, miközben erősen kezdtem őt szorítani.

Magányos voltam, nagyon is ebben az öt évben. Nem volt senki, akivel kibeszélhettem volna bajaimat. Hiába volt itt Kirishima, az teljesen más volt. Egyedül voltam, a bajaimmal. Nem volt senki, aki megölelt volna, aki itt lett volna nekem, úgy igazán, mint Katsuki.

  - Nem volt nekem itt senki, akivel beszélhettem volna...aki megölelt volna, úgy, mint te... Annyira magányos voltam. Kurvára magányos voltam - éreztem, ahogy a forró könnyek elhagyják a szememet. Nem akartam sírni. Viszont az a sok évnyi fájdalom.

 - Baby, ne sírj már. Mi történt öt év alatt? - fogta két keze közé az arcát.

  - Uraraka. Az, hogy már nincs a baráti társaságunk. Vége és az, hogy hiányoztál. Hogy nem voltál velem. Mióta Zack elköltözött a barátnőjével, anya nem a régi. Mindig csesztet, és már elegem van belőle...Nagyon rossz, amiket mondd nekem... - öntöttem végre ki a szívemet, hosszú idő után.

  - Hallod, ne már. Itt vagyok, nyugodj meg, basszus.. - szorított magához erősen - Nem vagyok jó az ilyenekben, de azért itt vagyok és megtudod velem beszélni ezeket a bajokat - motyogta maga elé.

  - Köszönöm - bújtam hozzá egyre jobban.

  - Na, ne sírj már, basszus - szorított meg erősen.

A következő pillanatban arra eszméltem, hogy Katsuki feláll velem a kanapéról, és erősen szorít magához.

  - Katsuki? - kapaszkodtam belé, miközben éreztem, hogy a könnyeim elállnak.

  - A szobád még mindig ugyanott van?

  - Ugyanott.

Katsuki nem válaszolt, csak magához szorított, majd a lépcsőn felfelé kezdettel vinni. Nyakába kapaszkodtam, miközben magamba szippantottam kellemes illatát. Ő a nyakamra adott puszikat, melyek kellemesen hatottak a bőrömre. Ahogy a szobámhoz ért, egyik kezével kinyitotta az ajtót, majd a lábával belökte az ajtót. Ekkor kezét visszavezette testemre, és gyengéden a fenekembe mart.