Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

31. - Barátok

Amint a gondolataim visszaszöktek az előttem álló, vörös hajú fiúra, kinek tekintete megegyező volt, egy olyan emberével, aki éppen szellemet látott. De ez nem így volt. Hisz nem egy szellem volt előtte. Sőt. Közel se járt ahhoz a fogalomhoz.

  - Bakugo? - ismételte meg, halk hangon, melytől kezdtem én is rosszul érezni magam.

Attól az ártatlan, félő, valamint fájdalmas tekintettel, amivel csak ő tudott nézni. Rossz volt. Nem csak a látványa, de annak az érzésnek az átjövetele is, amit sugárzott felém. De, hogy milyen tekintet, valamint érzés? A magány, és a fájdalom érzése. Kirishima nem mutatta ki. De magányos volt. Hiszen ki ne lenne az, miután a legjobb barátja, akit már a testvéreként nevez, elmegy? Egy olyan útra, ahonnan lehet nem is jön vissza?
  A kis vörös, fátyolos tekintete a szívembe égett. S ez a seb, nem akart beforrni. Vagyis abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nehéz lesz neki beforrni.

  - Miért nem írtál rendesen? Írhattál volna! - emelte meg, jelenleg vékony hangját, mely némileg, sőt, nagy eséllyel nagy fájdalmat takart maga mögött.

Katsuki erre, a nagyon is egyszerű kérdésre nem válaszolt, csak morgott egyet. Morgott, hiszen nem tudott választ adni.

  - Katsuki...Miért? - nyelt aprót, de a gombóc nem tűnt el a helyéről.

  - Én se hittem volna, hogy itt leszek. De csak mentem arra, amerre a lábam vitt - túrt bele nyugtalansággal, szőke tincsei sokaságába.

  - Kimentem volna éled a reptérre - remegett meg némileg a hangja - Baszki. Ez kurvára nem férfias... - nyelt aprót, majd szemét lehunyta. Nem kellett sok idő, mire újra kinyitotta - ...szólhattál volna. A legjobb barátom vagy, és nem érdekel, hogy öt év kimaradt a barátságunkból. Hiszen...Hiszen ígéretet tettünk... - engedett halvány mosolyt ajkaira, miközben fátyollal körül ölelt szemével, a szőke hajú fiúra nézett.

  - Tsk, tudom - mormogta ki magából a szavakat.

  - Ígéretet miszerint, ha újra találkozunk, akkor mesélni fogunk. Mesélni azokról a kalandokról, emlékekről, amiket megéltünk azokban az időkben, amikor nem beszéltünk. Hogy minden jó dolgot elmondunk a másiknak. És ezek között a jó dolgok között, ott lesznek azok a pillanatok, amikről nem szívesen beszél az ember. Mert ez a dolga egy barátnak. Nem csak a jó időkben, hanem a rosszakban is ott kell lenniük a másiknak. Szóval mondj bármit. Legyen rossz, vagy akár jó, én meghallgatlak. Mert érdekel, hogy mi volt az idióta legjobb barátommal, amíg nem itthon izzasztotta a levegőt! - a mondata végére, Kirishima teljesen elérzékenyült.

Ezt szerettem benne. Ahogy Katsukiban is. Képesek voltak megmutatni, hogy nem csak a kemény oldaluk van. Nekik is vannak érzéseik, és képesek érezni. Akár mi. Akár a többi ember. És akár, mint én. Ezt becsültem bennük. Nagyon is. Kirishima pedig belépett ebbe a zónába. Hiszen az utóbbi időben itt volt nekem, ahogy én is neki. Mint két barát. Úgy érzem, hogy találtam magamnak egy barátot. Aki már elég régóta itt van, mégis voltak dolgok, amiket Kirishima nem pótolhatott az életemben. Hiszen még akkor is itt volt, amikor Katsuki. És ez jól esik. Hiszen még mindig itt van. Mert vannak olyanok, akik már nincsenek itt. És nem is lesznek.

  - Basszameg, szerinted nem tudom? - köpte oda a szavakat Kirishimanak, Katsuki - Kurvára tisztában vagyok ezzel, és még [Név]-hez is úgy jöttem el, hogy bennem volt az a félelem, hogy esetleg már van barátja. Hogy nem akart többé velem lenni. Szerinted nálad nem így éreztem? - szólt, eléggé szúrós tekintettel - Hogy már más lesz a legjobb barátod. Találsz mást, hiszen én elmentem.

  - Ennél szőkébb nem is lehetnél - mosolygott kedvesen Kirishima.

  - Mit mondtál, Fura Hajú? - kapta fel a vizet Katsuki, mire én megszorítottam csak a kezét.

  - Nyugi már, jó? Nem láttad őt öt éve. Nehogy kiakard már nyírni - sóhajtottam nagyot.

  - Nem akartam - fordította el a fejét.

  - Persze-persze - sóhajtottam, majd megcirógattam a kezét.

  - Tsk - adta ki, a morgáshoz hasonló hangot, majd mögém lépett, és hátulról magához ölelt szorosan.

  - Katsuki? - szólítottam a néven.

  - [Név] - kezdett el némileg komolyabban beszélni - Menj fel a szobádba. Beszélni akarok, Eijirouval.

Hangjában olyan erősség volt megtalálható, amit ritkán éreztem. De mégis éreztem, hogy komoly dologról van szó.