Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

9. - Az igazi énje

Ahogy Katsuki a pályára lépett, megváltozott a légkör, tejesen. A nézőtérre, ahol én is elhelyezkedtem is hatással volt az, hogy a fiú a pályára lépett ismét. Idáig éreztem a feszültséget, és a nyomasztó levegőt, ami egyetlen egy játékosból áradt ki. Bakugo Katsukiból. A szívem furcsa ütemet vett fel emiatt, és belül furcsa érzés kezdett el elindulni bennem. Valamiért rossz előérzetem volt ezzel az egésszel kapcsolatban.
  A síp megszólalt, a labda pedig Katsukinál volt egyből. Ő volt a gyorsabb és ő szerezte meg először a labdát. Mit sem törődve a csapattársaival indult meg az ellenfélnek a palánkja felé. Olyan sebességgel vezette a labdát, hogy külső szemmel is alig bírtam követni. El se tudom képzelni, hogy a játékosok mit érezhettek. Valószínűleg már ők is rájöttek arra, hogy nem igen van esélyük Katsuki ellen, ha pedig összeakarják mérni vele az erőiket, akkor lehet, hogy megsérülnek, a fiú durvasága miatt.
  Katsuki a palák alá került, pillanatok alatt. Az ellenfél felugrott, azonban már késő volt. Ő kicselezte támadóját, majd egy nagyot ugorva bezsákolta, ezzel megszerezve maguknak a következő pontot. Mindenki éljenezni kezdett a közönség köreiből. Én voltam az egyetlen szerintem, aki nem tudott ennek a pontnak örülni. S meg is volt az oka. És nem csak számomra. Én láttam azt, hogy ez a pont nem azért jött össze, mert a csapat fáradozott vele. Ez a pont egyedül Katsukiék volt, ugyanis nem támaszkodott a csapatára, mindezt egyedül akarta elérni.
A mi csapatunk kapitánya Katsuki mellé lépett, majd egy nagyot vágott a fejére a kezével.

  - Oi! Mi bajod van?! Minek ütögetsz?! - fordult idegesen az idősebb felé.

  - Ez mégis mi volt? - emelte meg egyből a hangját az idősebb. Gondolom elfogyott már a türelme - Ez egy csapatjáték, nem egyedül vagy itt! Öten vagyunk, nem csak te vagy egyedül! Bízz a csapattársaidban, és passzolj nekik! Az mit sem ér, ha a többiek csak kullognak utánad, te pedig egyedül szerzel pontot, Bakugo! 

  - Bénáknak nem passzolok. És különben is... - a szőke fiú hangja megváltozott, és még ijesztőbb lett. Vörös szemeivel egyenest a kapitányt bámulta - Nekem senki se fogja megmondani, hogy mit tegyek! - szólt fenyegető hangon, majd ahogy elhaladt a kapitány mellett, belevállalt a karjába.

Mi ez az érzés? Félelem járja át a testem, holott nincs miért. Számomra nincs miért, hiszen nem játszom. Azonban a fezsültség átterjed rám is, ugyanis Katsukinak egészen ijesztővé vált az aurája.
  Újra játékban volt a labda. Mi vezetünk, viszont az ellenfél sincs nagyon lemaradva. Nem szabad nekik hibázni, különben akár veszíthetünk is. Újra Katsukinál van a labda, és vezeti is. Azonban a palánk előtt, ketten is rámennek. Mellette áll Hitoshi Shinsou, akinek könnyűszerrel tudná passzolni, és akkor Hitoshi pontot szerezhetne. Ám jelenleg ez lehetetlen. Hiszen ő nem hallgat senkire. Katsuki szeme Hitoshiról, az ellenségre járt, felváltva. Végül meghozta a legrosszabb döntést: egyedül harcol.
  Katsuki ugrani készült, ám látta, hogy az ellenfele is védeni készül, így teljes erőből megindult előre, ezzel megváltoztatva a mozgását. Azonban elfelejtett valamit. Nem egy ember fogta őt. A másik védő előbukkant az mögül, aki felugrott. Katsuki így szélsebesen belefutott, ezzel fellökve őt. A srác egyensúlyt vesztve esett neki a kosárlabda palánk alsó részének. A bíró sípolt, ám ennek ellenére Katsuki nem állt meg. Ugrott, és bezsákolta a labdát. A mi csapatunk kapitánya szitkozódását idáig hallottam.

  - Hah? Nem ért? - nézett idegesen a pontszámokra - Ez miattad van, idióta barom! - mutatott a fiúra, akit pár másodperce lökött fel - Ha nem jössz nekem, akkor pontot szerzek! Nyomorult! - indult meg felé, gyilkos tekintettel, azonban Hitoshi időben lefogta.

  - Bakugo! - szólt a fiúra, akit még lefogni is nehéz volt.

  - Engedj el, rohadék! Helyreteszem azt az ocsmány arcát! - förmedt rá Hitoshira.