Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

21. - Veled vagyok

Reggel mikor felébredtem, Katsuki nem volt mellettem. Tapogatózni kezdtem, hátha megtalálom őt, de ekkor jöttem rá százszázalékosan is, hogy biztos, hogy nem fekszik mellettem.

  - Jó reggelt - nyitott be szerelmem az ajtón, kezében egy tálcával.

Nem néztem rá, csak feküdtem továbbra is az ágyban. Mindenhol az ő illata van. Annyira megnyugtató.

  - Bújj vissza és aludjunk - fordultam át a másik oldalamra.

  - Már nem vagyok álmos, de te csak aludj nyugodtan - azzal letette a tálcát az éjjeliszekrényre, majd ő maga az ágy szélére ült.

Ujjait a tincseimbe vezette, és simogatni kezdte a fejemet. A testemet kirázta a hideg a kellemes érzés miatt és a reggeli kényelemnek és barátom jelenlétének hála, nagyon jól éreztem magamat.

  - Hoztam reggelit. Nem ígérem, hogy tökéletes lesz, de megpróbáltam jót csinálni. Most csináltam ilyet először.

  - Köszönöm - ültem fel álmosan, majd egy puszit adtam az ajkára. Mindig is szerettem, amit Katsuki főzött, ugyanis nagyon jól ment neki - Mondd. Jobban vagy? - néztem rá aggódva.

  - Nem tudom. Olyan..Sehogy érzem magam - vont vállat.

  - Nincs kedved semmihez? - ültem fel, majd arcát kezdtem el kémlelni.

  - Nem igazán. Hangulatom sincs igazán. De megpróbálom összeszedni magamat - simogatta meg ismét az arcom, majd egy puszit adott rá - Na, egyél. Jó?

  - Gyümölcsös gofri? - néztem a tálcára, ahol az említett étel foglalt helyet, egy bögre teával.

  - Szerintem jó lett - vett el egyet a sok közül, majd enni kezdte.

Nem ette meg az egészet, így ami maradt azt felém tartotta. Szó nélkül közelebb hajoltam, majd bekaptam a megmaradt darabot, és enni kezdtem.

- Ez tök finom lett - néztem rá meglepve.

- Tudom - mosolygott halványan, majd belekortyolt a teába - Fúj...túl mézes.

- Ha nem szereted, akkor megírt kóstoltad meg? - vettem el tőle a bögrét.

- Gondoltam nem lesz olyan rossz.

Istenem, néha meglepetéseket tud nekem okozni a kisebb ügyetlenkedéseivel, mégis nagyon aranyosnak véltem, amikor ennyire megmutatta nekem a gyenge oldalát.

  - Ízlik? - fogta meg a combomat.

  - Ízlik - hajoltam el a bögrétől, majd egy aprót bólintottam.

Csöndben inni kezdtem a teát. Tényleg nem volt semmihez hangulata, hiszen csak ült csöndben, és nézett ki a fejéből. Nem akarom, hogy depressziós legyen. Rossz így látni és fájdalmas is.

  - Kacchan - tettem le a bögrét, majd felé néztem kedvesen. Ő rám emelte tekintetét - Gyere ide - mutattam magam felé a jobb kezemmel.

Ő értetlenül nézett rám, így nem is mozdult meg.

- Csak feküdj ide - mentem arrébb, hogy mellém tudjon feküdni.

Nem kellett sokat várni, másodpercek múlva mellém feküdt. Felé fordultam, majd vörös szemeibe néztem. Elfeküdtem mellé, majd arcát kezdtem el simogatni. Közelebb hajoltam hozzá és apró puszikat hintettem az ajkára. Ő hamar viszonozta azokat a puszikat. Puha ajkai szinte megbabonáztak. Annyira jó, ahogy a sajátomhoz érnek. Percek teltek el úgy, hogy puszikkal bombáztuk el egymást. Ahogy ezek a percek leteltek, ő végig vezette nyelvét alsó ajkamon, majd lenyomta azt. Pillanatok múlva, megéreztem nyelvét a számban. Nem csinált semmit, csak lassan végig simította érzékszervét, az enyémen. Kezét derekamra vezette, majd közelebb vont magához. Végigsimított oldalamon, majd gyengéden belemarkolt a fenekembe, miután levezette kezét. Nem bántam most. Tegyen, amit szeretne. Azt akarom, hogy jó legyen neki. Ajkait mozgatni kezdte, s ezzel egyidőben nyelvet is belevitte a játékba. Most kivételesen engedte, hogy én domináljak, így nyelvemmel át is vettem az irányítást, a szőke fiú felett. Lassan csókoltam, és jelenleg ez is esett jól. Hosszú csók, a fiúval, akit szeretek. Katsuki közelebb vont magához, majd segített, hogy rátudjak feküdni. Felmásztam kidolgozott testére, és ránehezedtem.

  - Nem vagyok nehéz? - kérdeztem a csók közben.

  - Buta vagy, baba. Nem nehéz - tapadt vissza ajkaimra.

Ezúttal ő vette át a vezetést, és kezdett csókolni lassan. Jelenleg jó volt, hogy nem gyorsítottuk fel a tempót. Erre volt szükségünk. Apró és finom csókokra, miközben éreztük a másik jelenlétét.
  Hosszú percek teltek el, mikor levegőhiány miatt hajolt el tőlem. Fejemre adott egy puszit, míg én fejemet a mellkasára helyeztem. Hajamba vezette ujjait, majd simogatni kezdte a fejemet.

  - Szeretlek.

  - Én is téged, Kacchan. És ne feledd. Veled vagyok. Történjen bármi - kezét megkerestem, majd összekulcsoltam a sajátommal.

Rövid idő alatt, de megszerettem. Illetve, már évek óta ismertük egymást, azonban a fogadásunk miatt történt az, hogy ténylegesen is megismertük egymást. Ennek köszönhetően pedig megszerettem jobban és bele is szerettem sikeresen. Megszerettem a csókját, az érintését, valamint az ölelését, és a vele eltöltött perceket. De leginkább őt magát. És ezek a dolgok mindennél többet jelentenek nekem. Nem akarom, hogy véget érjen az, ami közöttünk van. Ha belegondolok, hogy egy nap ennek vége, félni kezdek. Hogy egy nap már nem fog mellettem felkelni. Nem láthatom a mosolyát, vagy ebben nem lehetek szemtanúja, a forrófejű viselkedésének. Mert igen. Ezt is szeretem benne. Minden egyes kis cselekedete megtudja dobogtatni a szívemet. Ha belegondolok, hogy miken kellett keresztül menni, sírni tudnék. Hiába vannak hibái, mint minden embernek, nem érdemli ezt. A szíve mélyén egy kedves, törődő fiú. Nekem pedig volt akkora szerencsém, hogy ezt az énét csak én ismerhettem meg, valamint, Kirishima. De jelenleg még ő is kevesebbet tud. Ha lehetne, a csillagokat is lehoznám neki, csak hogy a kis lelke megtudjon nyugodni, és soha többet ne gondoljon a rossz dolgokra, melyek az évek során gyűltek fel benne. Hisz sokszor elmondtam neki. Nincs egyedül. És a depresszióból kifogom menekíteni. Ha magamnak okozok ezzel fájdalmat, akkor is.

  - Köszönöm - hangjában éreztem azt a halvány mosolyt, melyet nekem szánt.

Hajamat továbbra is simogatta, mely jól esett a szívemnek. Párszor adott egy-egy puszit a fejemre is. Több, mint fél órát ebben a pózban voltunk, mégse bántam. Semmit se bánok, ami vele kapcsolatos. A vele eltöltött idő csak jobbá tette az életemet, és rájöttem mik az élet apró, de boldog dolgai. Kettőnk nyugalmát, egy idő után a csengő hangos csilingelése zavarta meg. Katsuki felkapta a fejét a hangja, és én is. Egymásra néztünk, és kíváncsian keltünk fel, hogy megtudjuk nézni, mégis ki az, aki meglátogatta a Bakugo házat.