Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

39. - Kirishima

  - Ki írt? - nézett a szőke hajú a telefonom felé.

  - Csak Kirishima - válaszoltam halkabban.

  - Eijirou? -szűkült össze a szeme - Mit akar?

  - Csak beszélgetni - tettem el a telefonomat egyből.

  - Én nem akarom, hogy beszéljetek - jelentette ki nyíltan.

  - Katsuki, nem tartunk mg ott, hogy te mondd meg nekem, hogy mit csinálhatok, és mit nem. Sőt - fordultam felé - Nem lesz olyan, soha. Szóval kérlek ne kezeld így Kirishimat.

  - Tsk - fordította el a fejét - Jó, menj akkor - engedte el a kezemet.

  - Most megsértődtél? - vontam a magasba a szemöldökömet.

  - Menj már, baszki - nézett rám morcosan.

Csak értelmetlenül néztem fel rá. Mitől lett hirtelen ennyire morcos? Attól, hogy azt mondtam neki, hogy Kirishimaval szeretnék beszélgetni? Aki a legjobb barátom? Jó, mégis megértem némileg, hiszen tud arról az esetről.

  - Majd, írok utána - szóltam oda hozzá kedvesen, hogy megnyugodjon.

  - Azt csinálsz, amit akarsz - vágta zsebre a kezeit, majd komótosan otthagyott, a gondolataimmal.

Már megint kezdi, hogy bunkó, és teljesen lenéző az emberrel szemben. Hagytam, hiszen ha ilyenkor egyedül van, és senki se piszkálja, akkor általában letud nyugodni, Így hagytam. Így a legjobb most. A telefonomat ismét a kezembe vettem, majd írtam a vörös hajú fiúnak, hogy a parkban találkozzunk húsz perc múlva. Nem értettem, hogy Kirishima miért szeretne ilyen hirtelen találkozni. De ha jobban belegondolok, akkor rájövök, hogy a múltbéli dolgok miatt, vagy a múltkori eset miatt, amikor Katsuki megtudta. A percek teltek, én pedig csak egy vörös hajkoronát láttam, ahogy felém közelít a megbeszélt helyen. A parkban ültem, az egyik padon. Őszintén szólva féltem attól, amit mondani akar. De egy beszélgetés előtt, ki ne félne, hogy miről is van szó?

  - Szia - állt meg előttem, miközben kedves mosolya ott lakozott az arcán.

Felemeltem rá a tekintetemet, majd belenéztem vörös íriszébe. Némi aggodalom volt abban a szempárban, mégis egy mosolyt erőltettem magamra, hogy minden rendben legyen.

  - Szia, pajtika - néztem rá, és közben azon a neven szólítottam, melyen mindig is.

  - Remélem nem zavartalak meg, és nem baj, hogy idekellet jönnöd - lépet hozzám közelebb, mire én felálltam, így elé kerültem.

- Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet.

Az más kérdés, hogy Katsuki milyen reakcióval díjazta ezt az egészet. De nem mindig csak ő van a középpontban. Vannak barátaim. Illetve...Csak Kirishima.

  - Miért hazudsz? - csípte meg hirtelen az oldalamat, miközben egy apró mosolyt engedett el az ajkán.

  - Menj a fenébe már, és ne csipkedj! - néztem rá dühösen, mire ő egy óvatos mosolyra húzta ajkait.

  - Bocsi - mosolygott halványan, mégis félve.

  - Na, de miért hívtál? Baj van? - kérdeztem egyből aggódva.

  - Igazából nem tudom. Ki miként fogja fel. Bár Bakugo szerintem inkább problémaként - vakarta zavartan tarkóját, miközben másik kezét, a pulcsija zsebébe csúsztatta.

  - Mi történt? - néztem rá ijedten.

Tudom, hogy nincsenek azóta annyira jóban, viszont aggódom. Katsuki csinált volna valamit?

  - Nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy ezt elmondjam neked, mégis úgy érzem, hogy 3 év után, itt lenne az ideje.

  - 3 év? Mi tart 3 éve? - kérdeztem megszeppenve, hiszen nem értettem a helyzetet.

- 3 éve annak, hogy szerelmes vagyok beléd - vallotta be, teljes pírral az arcán, tejesen könnyen.

Itt teljesen leblokkoltam. Megállt számomra az idő. Teljesen elfelejtettem, hogy jelenleg hol állok, és ki áll előttem. Aztán elkezdődött. Hogy mi? Az, hogy Kirishima elmondta, rendesen és részletesen, hogy évekkel ezelőtt, amikor egyre szorosabb lett a kapcsolatunk, már akkor érezni kezdett irántam valamit. És, amikor lefeküdtünk, erősebb lett az érzés, míg szerelemmé nem vált. Próbált ez ellen tenni, viszont nem tudott, és arra lett figyelmes, hogy teljesen belém szeretett. Amint befejezte a mondanivalóját, döbbenve álltam előtte.

  - Én...nem tudom, hogy mit mondjak - szóltam egészen halkan.

  - Nem is azért mondtam el, hogy összezavarjalak. Tudom, hogy te Bakugo barátnője vagy, és ezt tiszteletben tartom - nézett rám őszintén - Szeretném, ha ezek után barátok lennénk. Tudom nehéz lenne, és furcsa, hogy bevallottam, de úgy éreztem helyesnek, és nem bírtam már magamban tartani.

  - Én is szeretném, viszont ezek után nem tudom, hogy képes vagyok-e, ugyanúgy hozzád állni, mint eddig... - szóltam teljesen zavartan.

  - Nem kell máshogy. És nem baj, ha látlak titeket Bakubroval. Igaz, fáj ilyenkor bent a mellkasomban, de nekem az a fontos, hogy te mosolyogj, és boldog legyél - szólt teljesen zavartan.

  - Kirishima - néztem rá érzékenyen.

  - Megölelhetlek? Csak egy baráti ölelést szeretnék - szólt visszafojtott hangon.

Aprót bólintottam, majd az ujjammal magam felé mutattam. A fiú közelebb lépett hozzám, majd ezt követően megöleltem őt. Tudtam, hogy milyen rossz lehet neki, és a nagy férfias külső ellenére nagyon sok érzés van benne. Kirishima minden erejével ölelt, míg egy különös hang meg nem zavart minket.

  - Bazdmeg, Eijirou! - hallatszódott egy nagyon is ismerős hang.

Eltávolodtunk egymástól, majd szemeimmel megláttam a dühös szőkét.

  - Elakarod venni tőlem, vagy mi?! Mit játszod itt a nagy érzelmest, és mondasz el neki mindent?! - indult meg felénk Katsuki idegesen.

  - Te hallgatóztál? - vontam kérdőre döbbenten.

  - Most fogd be a szád - mutatott rám, majd Kirishima elé állt.

Katsuki szemtől szemben állt Kirishimaval. A vörös hajú fiú aprót nyelt, és némileg össze is rezzent. Nem csodálom.

- Utoljára mondom. Hagyd őt békén - szólt fenyegető hangnemben a szőke hajú fiú, én pedig remegve néztem, hogy mégis mi lesz ennek a következménye.