Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

18. - Miért?

Attól a naptól kezdve, a napok rohamosan szaladtak előre. Nagyon is gyorsan. Talán túl gyorsan. Mások számára ez a gyorsaság szinte fájdalmas is lehet. Ám számomra nem volt az. Hisz azzal az emberrel lehettem, akit mindennél jobban szeretem az életemben. Katsuki túl hamar került hozzám közel, ezzel pedig elérte, hogy teljesen beleszeressek.
  Épp az utolsó órámról csöngettek ki, ami természetesen nem volt közös Katsukival. Nekem volt még egy órám, neki pedig kosárlabda edzése volt, nem máshol, mint a tornateremben. Amint kiértem a teremből, egyből szerelmem órája fel vettem az irányt. Lehet, hogy még tart neki az óra, viszont szerettem volna látni őt. Ügyes kosaras. Nagyon is. Csak néha elszakad nála a cérna, és akkor vége van mindennek. De ez legutóbb akkor volt, amikor összevesztünk, és csúnyákat mondott rám. De az már régen volt. Elmúlt. Most már a jelenre kell koncentrálni. Hisz már együtt vagyunk. És tudom, hogy megbánta, amit csinált.
  Ahogy haladtam az öltöző felé, és átléptem azt az ajtót, mely elválasztotta a tornatermet az iskolától. A hangok, melyeket hallani kezdtem, eléggé furcsák voltak. Sőt, nem is furcsák, csak szokatlanok. Megálltam a tornaterem előtt, és nem is mozdultam pillanatokig. Egészen addig, míg meg nem bizonyosodtam arról, hogy senki sincs a sportcsarnokban. Amint ez megvolt megfordultam, majd a fiú öltöző elé léptem. Nem mentem be, hisz volt annyi eszem, és tiszteletben is tartottam azt, hogy nem illik bemenni a fiúkhoz. Így hát az öltöző ajtaja melletti falnak támasztottam a testemet, majd teljesen rátámaszkodtam, és úgy vártam, hogy barátom, valamint társai elhagyják a helyet. De aki engem igazán érdekelt, az csak a szőke hajú, adoniszom volt. A hangok, melyek hallottam az étkezésemkor, abbamaradtak. Telefonomat elővettem, majd írtam Katsukinak. Nem volt fent. Az utolsó elérhetősége, az egy órája volt, így nem fűztem sok reményt ahhoz, hogy egyhamar visszafog írni. Tovább böngésztem a telefonomat, míg felerősödő hangokat nem hallottam.

  - Nem érted meg?! - számomra ismeretlen volt ez a kiáltás. Sőt, a hang volt hozzá ismeretlen.

  - Mit kéne?! Ha bajod van, mondd meg! - ez a hang már annál ismerősebb volt. Katsuki hangja volt.

  - Meg is mondom, Bakugo! Szörnyű játékos vagy! - kiabált barátommal, az ismeretlen fiú.

A következő pillanatban csak arra lettem figyelmes, hogy az ajtó kicsapódik, és egy srác kiesik rajta, és a hátán fekve támassza meg magát, a hideg padlón. Másodpercekkel később Katsuki jelent meg, aki lendületből a derekára ült. Ruháját elkapta a nyakánál, majd megemelte. Hamar leesett, hogy ez volt az a fiú, akivel vitázott.

  - Mert te jobb vagy, kisköcsög?! - rángatta meg erőből - Nem tehetek róla, hogy gyenge vagy!

  - Nem vagyon gyenge. Te nem tudsz játszani a csapattal! Semmi tehetséged sincs, csak erőd! Az nem ér semmit, nem fogod fel?! A kosár egy csapatjáték, nem te játszol egyedül, te barom! - nevette el magát gúnyosan.

  - Még egy szó, és véresre verlek.. - Katsuki hangja már ijesztő volt.

Remegni kezdtem. Nem szerettem, amikor ilyen volt. Nagyon nem. Igazából féltem tőle, amikor ilyen volt. Tudtam, hogy engem nem bántana, de mégis ijesztő volt kivülről látni ezt az énjét.
  A fekete hajú fiú, aki barátom alatt feküdt, rám emelte pillantását. Egy vigyort húzott az arcára, majd beszélni kezdett.

  - És a barátnőddel is ezt fogod csinálni, Bakugo?

Katsuki értetlenül nézett a fiúra, majd arrafelé nézett, amerre az alatta fekvő fiú. Így meglátta ijedt tekintetemet, melytől a földbe gyökereztem. Amint ez megtörtént, lendületből felszállt a fiúról.

  - [Név]... - suttogta.

  - Sok sikert - röhögött a fiú, majd visszament az öltözőbe.

  - Mi az? - néztem oldalra, majd hátrébb léptem egyet.

  - Félsz tőlem? - hangja fájdalmas volt. 

Nem tudtam válaszolni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Szeretem, mindennél jobban. Mégis félek tőle, amikor így viselkedik. Sőt, nem mondanám azt, hogy kifejezetten tőle. Bármely embertől megijednék, ha így viselkedne a környezetemben.

  - Baszki... - temette tenyerét az arcába, és kissé felemelte azt - Sajnálom, [Név]... - hangja eltorzult, mivel a keze lefedte ajkait. Ismét feltört belőle a depresszív énje, amit nem egyszer megmutatott már nekem. ha olyannal vagy, aki fontos neked, akkor képes vagy előtte  leengedni a falaidat. Hiába vagy komor és mutatod azt hogy nincsenek érzéseid. Neki volt és nekem meg is mutatta őket. Másodpercek múlva rám emelte tekintetét, és kezeit elvette arcáról - Tudod, hogy téged nem bántanálak...

  - Tudom... - néztem oldalra - Csak ijesztő volt az előbbi helyzet.

Katsuki egy aprót sóhajtott, majd elém lépett.

  - Hiányoztál... - suttogta maga elé, majd szorosan megölelt.

Jól esett az ölelése. Nagyon is jól. Viszonoztam neki, és nyakára adtam egy puszit.

  - Mi történt? - kérdeztem, ám mielőtt válaszolhatott volna, valaki meggátolta.

  - Bakugo - jelent meg az edző, mire barátom eltávolodott tőlem.

  - Tessék?

  - Ezt szeretném átadni - nyújtott felé egy lapot, mire Katsuki elvette.

  - Ez mi?

  - Az ösztöndíj - válaszolt a férfi.

Katsuki egyből szétnyitotta, ám mielőtt még egy szót is elolvashatott volna, az edző ismét megszólalt, elmondva, hogy mit tartalmaz a papír.

  - Nem fogadták el. Nem kaphatsz ösztöndíjat a sport egyetemre. Pár fejes itt volt, a legutóbbi meccsen. Nem tetszett a viselkedésed nekik.

Katsuki leblokkolt. Egy szót se tudott szólni, ahogy én sem. Egyetlen egy alkalmon múlt az egész. Ha máskor jönnek, akkor talán nem történik ez és elfogadják őt.

  - Mondanám, hogy legközelebb jobb legyél, de nem lesz ilyen alkalom. Eltávolítalak a csapatból - jelentette ki szemrebbenés nélkül - Amíg nem vagy képes a csapatjátékra, nem akarlak itt látni. A cuccodat add le a napokban, és végeztünk is - ahogy jött, úgy távozott a férfi a társaságunkból.

Ez nem lehet igaz. Katsukit komolyan kirúgták a csapatból? Tudom, hogy sokszor nem képes a csapatmunkára, azonban soha nem ültek le megbeszélni ezt. Mindig csak kiabáltak vele és bántották, amiért képtelen összedolgozni velük. Egyetlen egyszer nem történt meg, hogy közösen leültek volna és kompromisszumot kötöttek volna. Pedig olyankor sokkalta többet segít az, hogyha leül az ember megbeszélni a bajokat, mint az, hogy veszekszik és kiabál. Tudom, hogyha szóltak volna neki rendesen, akkor ő leült volna beszélni velük. De nem tették, hanem direkt hergelték Katsukit, hiszen tudták jól, mennyire könnyen fel lehet őt húzni.
  Katsuki összegyűrte a papírt a kezében, majd erőből a falba csapott. Egy pattanást hallottam hirtelen, majd észrevettem, hogy a fehér fal kissé véres lesz, ahogy a keze is. Szemeim könnybe lábadtak, ahogy megláttam, hogy az egész teste remeg. Ez nem lehet. Miért pont vele történik ez?

Juj, embik. Meglett a 4k megtekintés, és a 800 vote. Nagyon, de nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien csillagoztok, és olvastok. Valamint a sok-sok kommentet. Nagyon jól esnek, el sem tudom mondani mennyire. Köszönöm, hogy vagytok nekem. Szeretlek titeket!❤️❤️