Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

20. - Pont te

Apa? Az apja hívta fel? Azok után, hogy évekkel ezelőtt halott róla utoljára? Akkor miért pont most? Mi történt, hogy felhívta őt az édesapja?
  Katsuki hallgatott. Percekig hallgatott csak. Csak akkor szólalt meg, amikor válaszolt az édesapja szavaira, ki a telefon másik oldalán volt. Hol a földet, hol az eget néztem. Párszor apu sírjára pillantottam. Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne Katsukitól, ennyi év után az apukája.
Aztán, ahogy a percek leteltek, a temető csöndjét valami felzavarta. Vagy inkább azt lehetne mondani, hogy valaki. Katsuki tekintete ideges lett. Nagyon ideges. Fogait összeszorította, majd enyhített ezen a szorításon. Ezt követően olyan történt, amire nem számítottam.

  - A kurva, kibaszott életbe! - üvöltötte torka szakadtából, majd okos telefonját erőből a földhöz vágta.

Teljesen meglepett az, amit művelt. Mi a franc történt?

  - Katsuki? - ejtettem ki halkan a nevét.

  - Miért pont most?! Mi a jó büdös francnak?!

  - Mi történt? - kezdtem el kedvesen beszélni hozzá, hogy megtudjam nyugtatni.

Katsuki mély levegőt vett, majd kifújta azt.

  - Apám volt az. Fogalmam sincs, hogy szerezte meg a számomat. Nem kérdeztem - kezdett bele a mesélésbe - Viszont azt elmondta, hogy hamarosan visszajön. Visszajön ide, a városba. És találkozni akar velem.

  - Mi...

  - De mégis minek?! - szakított félbe - Eddig nem keresett, akkor most miért? Ne jöjjön ide, azok után, hogy itt hagyott anyámmal, aki mára egy mániákus alkoholista lett. Itt hagyott a fájdalommal együtt. És gondolom már van másik családja, azzal a nővel... - halkult el a végére.

  - Lehet. Nem tudom sajnos - néztem másfelé.

  - Mindegy. Nem akarlak még több problémával aggasztani. Menjünk inkább - azzal ahogy elhagyták a szavak a száját, elment mellettem, kifelé a temetőből.

Mielőtt utánamentem volna, esetlenül összeszedtem a telefonját a földről. A képernyője erősen berepedt, de ahogy láttam még működő állapotában volt.  Ezt követően utána siettem, de olyan gyorsan ment, hogy hamar elhagyott engem. Utána futottam, majd szorosan megfogtam a kezét. Közben felé tartottam az összetörött telefont.

   - Mondtam, hogy bármi van, mondd el. Ne tartsd magadban.

  - De nem akarok mindig panaszkodni - sóhajtott aprót, majd a elvette tőlem a telefonját. Csettintett egyet a nyelvével miatta, miközben megnézte, hogy még működik-e, majd miután megbizonyosodott róla, a zsebébe tette a készüléket - Egyszer te is bele fogsz unni, hogy úgy viselkedek, mint valami nyomorék panaszláda.

  - Miért vagy buta?

  - Nem vagyok buta - nézett rám semleges tekintettel.

  - Nem úgy értettem - simogattam meg az arcát, majd ajkaira adtam egy puszit.

  - Mindegy. Hazamegyek, ha nem baj.

  - Nem, dehogy. Menjek veled? Vagy nem akarsz átjönni hozzánk? Anyu otthon van, és van süti is - simogattam meg szőke tincseit.

  - Nem - rázta meg a fejét - Egyedül szeretnék lenni, ha nem probléma. Majd írok - azzal egy csókot adott ajkaimra, majd szorosan megölelt.

Nem akartam kibontakozni az öleléséből, azonban ő ezt hamar megtette. Egy utolsó puszit még adott a fejemre, majd integetve távozott, és tűnt el egyik pillanatról a másikra. Féltem őt  nagyon és aggódok is érte. Remélem otthon minden a legnagyobb rendben lesz vele és nem éri több stressz, mert ki tudja, hogy meddig fogja ezt bírni épp ésszel.