Szeress, hogy veszíts |Bakugo × Reader - Befejezett|

Epilógus - Vége

5 év múlva

  - És aztán mi történt? - nézett rám, gyönyörű, skarlátos szemeivel a kislány. 

  - Megszülettél te, és minden jobb lett - simogattam meg fekete tincseit.

  - Ez az! - mosolygott nagyot, majd jobban magára húzta a takarót - Anyu.

  - Igen kincsem? - néztem rá kedvesen.

  - A szőke hajú bácsival mi lett? Ő hol van most? - kérdezte kíváncsian, mire kicsit összeszorult a torkom.

  - Amerikában van, és egy nagyon híres kosárlabda csapatban játszik. Nagyon jó játékos.

  - Honnan tudod? Beszéltél vele? Vagy láttad az interneten? - pislogott rám nagy szemeivel.

  - Nem - ráztam meg a fejemet - Tudom. Mert ismerem - mosolyogtam rá, majd az órára néztem - Ideje aludnod. Holnap nem tudsz felkelni.

  - De! Mindig feltudok! És képzeld, holnap majd csoportos feladatokat fogunk csinálni az oviban! Annyira várom már! - szólt izgatottan.

  - Tudom édesem, mondtad már - hajoltam közelebb hozzá, majd adtam egy puszit a homlokára - Aludj jól.

  - Te is anyu - adott puszit kislányom az arcomra.

Ezt követően betakartam, majd leoltottam a kislámpáját. Halkan jöttem ki a szobájából, és nem csuktam be az ajtót, csak behajtottam. Azokra az esetekre, hogyha átakarna jönni hozzánk. Hozzám, és ahhoz a fiúhoz, akivel megannyi mindent átéltünk már.
  Halkan mentem be a saját szobánkba, ahol már sötét volt. Próbáltam halkan bemászni az ágyba, de ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam.

  - Bú! - ragadta meg hirtelen a karomat, kislányom apukája.

  - Jézusom! - kaptam a szívemhez, és közben az ágyra estem - Normális vagy? Majdnem megállt a szívem!

  - Még élsz, szóval nem - ült fel hirtelen, majd ajkaira egy mosoly terült.

  - Utállak - sóhajtottam nagyot.

  - Na mi volt, a kis hercegnőnél? - kúszott közelebb mosolyogva.

  - Mondtam neki esti mesét, azért voltam eddig - emeltem fel a tekintetem a férjemre.

  - És mit meséltél neki? - simogatta meg a combomat.

  - A mi történetünket.

  - Nem túl kicsi ő még hozzá? - mosolygott rám kedvesen, miközben skarlátos szemei ragyogtak a sötétben. 

  - Az olyan részleteket kihagytam - vettem mély levegőt - De élvezte. A kedvence az volt, amikor összeházasodtunk.

  - Az nekem is tetszett - adott egy csókot a vörös hajú fiú, amit én viszonoztam.

  - Annyi minden történt. Annyi nevetés, szomorúság, fájdalom, könnyek, boldogság, veszekedés...

  - De vége van - kulcsolta össze a kezünket, a homlokát pedig az enyémnek döntötte. 

  - Vége. Már régen vége ennek a korszaknak - nyeltem aprót, mire Kirishima erősen magához ölelt, és a nyakamba csókolt.

  - Bújjunk össze, és aludjunk. Jó?

  - Jó - bólintottam, majd egy puszit adtam a szájára.

Ő ennyivel nem érte be, és csókot kezdeményezett. Nyelve óvatosan siklott a számba, és kezdte el masszírozni az én érzékszervezem.
  Csókunkban jelenleg minden bent volt. Fájdalom, boldogság, elmúlt emlékek, és érzések. Minden, aminek benne kellett lennie.

S ez történt végül. Kirishima várt rám, és megérte neki. Nagyon is. Jelenleg boldog vagyok vele, van egy csodálatos, 3 éves kislányunk, és nyugalmak között élünk, együtt.

Soha nem fogom feledni a múltat, se Katsukit. Az összekötött érzéseinket, melyeket a lelkem mélyén örökké megőriztem. S tudom, hogy ő is ekképp cselekedett. 
  Annyi fájdalom, annyi szenvedés után, végre megtaláltuk a lelki békénket. Mi, olyan emberek, akik egykoron barátok voltak. Együtt nevetettek, együtt sírtak, együtt töltöttek el felejthetetlen pillanatokat, melyeket örökre a szívünkbe zártunk. Olyan emléketeket, amiket soha többé nem élhetünk át újra. Soha. Hiszen ezek a kötelékek már soha nem lesznek erős, maradandó dolgok. Elszakadtak, akár egy cérnafonál. 

Katsukival van egy közös múltunk, 
ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőnknek is egybekel forrnia....

_____

Nos, hát igen.
Lezárom Ezt a történetet, ezt a könyvet, most már véglegesen.
Személy szerint nagyon megvagyok elégedve a végével, hiszen én úgy gondolom, 
hogy így kellett történnie mindennek. Nem máshogy, így.

Tudom, sokan biztos nem örülnek ennek a befejezésnek. Nem is az volt a célom.
Hanem az, hogy elkezdjek, megírjak, valamint 
befejezzek egy olyan könyvet, melyet én találtam ki.
Én írtam le a betűket, én valósítottam meg a képzeletem szüleményét.

S most vége. Lezárom ezzel a pár sorral Bakugo, és Reader történetét.

Szeretném megköszönni nektek, hogy velem voltatok, ezen a hosszú úton.
A sok támogatást, biztatást, véleményt, vote-ot, kommentet, és megtekintést.
Köszönök. Mindent!
Szeretlek titeket.