Ha nem tűnsz el [Befejezett]

4.

Patrik: Mégis hány éves vagy ezen a képen? Harminc?

A szöszi ismerősnek jelölését és üzenetét megkapva akaratlanul is elnevettem magam. Este hét is elmúlt már, kezdtem biztos lenni benne, hogy vagy nem talált meg, vagy teljes egészében el is felejtette a találkozásunkat. És ami a legfurcsább, hogy megkönnyebbültem, sőt, váratlan boldogság tört rám, amikor mégis írt.

Éppen egy kis szünetet tartottam a sorozatnézésben, leugrottam a konyhába, és amíg vártam, hogy a tegnap rendelt pizza megmelegedjen a mikróban, megnyitottam Patrik üzenetét.

Én: Azt hittem, már meg sem találsz.

Patrik: Nem volt könnyű dolgom, az biztos. Végignéztem minden Juhász Dórit, de valahogy egyik sem hasonlított rád, aztán amikor másodszorra ideértem, akkor esett le, hogy ez te vagy. Durva, hogy mennyire máshogy nézel ki, mint délelőtt.

Én: Úgy érted, mennyivel vállalhatóbban, esztétikusabban, és kevésbé úgy, mint aki az őskorban él?

Patrik: Úgy értem, mennyivel átlagosabban, természetellenesebben, és kevésbé úgy, mint egy tizenéves lány.

Én: Nem ismerlek, de két dolgot már biztosan tudok rólad. Egy: a világról alkotott véleményeink szöges ellentétei egymásnak. Kettő: őszinte vagy.

Patrik: Szerintem egyikkel sincs gond. Vagy inkább ne legyek veled őszinte? Kell valaki, aki felnyitja a szemed, ahhoz, hogy meglásd a fontos dolgokat.

– Kivel tetszik írogatni? – A nővérem hangja olyan váratlanul ért, hogy kicsit össze is rezzentem. Nincs mese, digitális bennszülött vagyok, száz százalékosan képes vagyok elfeledkezni a külvilágról, ha a telefonomat nyomkodom. A pizza is túlmelegedett, Kata érdeklődve nézte végig, ahogy kiveszem a mikróból, majd a számat elhúzva veszem tudomásul, hogy tűzforró lett. – Csak nem Ádám barátunk? Tuti, hogy „Mr. Tökéletesvagyokésezttudomismagamról" vonta el ennyire a figyelmed.

– Maradj már – intettem le Katát automatikusan, figyelmemet újra Patriknak és a telefonomnak szenteltem.

Én: Nem mondtam, hogy rossz dolog az őszinteség. Csak nem szoktam meg a suliban, hogy bárki is a szemembe mondja, amit gondol rólam.

Patrik: Ha tényleg velem szándékozod tölteni az idődet, ebben biztosan nem lesz hiányod. Gondolom egy bunkó, faragatlan alaknak tartasz, de ha valami felbosszant, márpedig a te helyzeted felbosszantott, akkor nem bírom ki, hogy tétlenül és szavak nélkül hagyjam a dolgot.

Én: Az én helyzetem? Hogy érted?

Patrik: Komolyan mondtam, amit mondtam az élet apró csodáiról, és arról, hogy köztünk vannak. Elkeserítő az, amikor adva van egy értékes személyiség, aki úgy húz el ezek mellett a csodák mellett, mintha szemfedőt viselne és füldugót, mégpedig mindkettőből olyan speciálisat, amik csak a szemetet engedik át. Így a valóban értékes dolgok egyszerűen kiszűrődnek.

A sorait olvasva automatikusan elmosolyodtam, olyan komolyan beszélt ezekről a bizonyos csodákról, mintha ebben a minutumban is vagy tízet látna. Bár nem igazán arra volt válasz, amit mondott, mégis elkezdtem pötyögni.

Én: Sok mindenben hasonlítotok a nővéremmel. Ugyanolyan őszinték az érzéseitek, minden kis jelentéktelen dolgot jónak láttok. De te valahogy más vagy. A nővérem csak reméli, hogy a világ szép, szeretné, hogy amit szeretne, valóság legyen. Te viszont szilárdan állítod, amit gondolsz, mint aki sosem élt még át rossz élményt, mint aki pontosan tudja, hogy a világ egy szép hely.