The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

3

Egy pláza kávézójának teraszán ültem, és lassan kavargattam jegeskávém. A karamellel leöntött tejszínhab még mindig ott csücsült a tetején, mivel szeretem a végére hagyni. Alapvetően nem szoktam kávézgatni, sokkal jobban szeretem a kakaót, de azt bárhogy-bármikor. Itt nem volt, viszont másik kávézót már lusta voltam keresni. Meg nem is olyan rossz ez a jegeskávé...
Egy órája szabadultam be a bevásárlóközpontba. Eddig igazából magamba merülve lézengtem, betértem egy könyvesboltba,meg egy drogériába. Kerültem a biztonsági kamerákat, és őröket, bár nem tudom megmondani miért. Viszont az emberek pillantását nem tudtam elkerülni, akik szokás szerint bámultak meg mindenfajta szemérmesség nélkül. Szánalmas, ahogy néhányan nem bírják visszacsukni a szájukat még azután sem, hogy másodjára pillantok rájuk gyilkos tekintettel.
De most én figyeltem őket a poharam pereme mögül. A három cicababát akik vihogva vonultak be egy Victoria's Secret-be, a csapatnyi velem egykorú fiút, akik popcornnal a kezükben igyekeztek vissza a moziba, a sok párocskát, akik egymásba karolva lófráltak. Persze a pasik kezében megannyi szatyorral. Mindenhol pezsgett az élet, zene és beszélgetés hangjai keveredtek, vidám nevetés hallatszott. Viszont a hely, ahol én ültem, viszonylag üres volt. Rajtam kívül egy laptopját bámuló, szemüveges egyetemista, és egy újságot olvasó idősebb úr volt a kávézó vendége.
- Kér még valamit?- felriadtam a pincérnő élénk hangjára, majd pislogva válaszoltam:
-Nem, köszönöm.-elővettem a többiek pénzét, és kifizettem a jegeskávé árát. A nő elment a számláért, de felálltam és utánakiáltottam:- Az apró a magáé!
Elhagytam a csendes kis teraszt, és újra maga alá temetett a búskomorság. Próbáltam minnél kevesebbet gondolni a hiányzó osztálytársaimra. De bűntudatom támadt, akárhányszor eszembe jutottak. Miért nem keresem őket? Miért nem megyek be a kapitányságra? Ők is biztos nyomoznak már utánuk, és én csak láb alatt lennék. Meg jól meg vagyok egyedül. Nem lesz semmi bajom, nem egy idegen országban vesztem el... de aggódtam, mint a fene, főleg a szüleim miatt. Nem tudom mire vélni, hogy zokszó nélkül csak úgy elmentek otthonról, kinyomják a telefont, nem válaszolnal, nem elérhetőek, satöbbi. Bàr lehet apa is elment anyával a konferenciára, és arra számítottak, hogy én csak a következő héten megyek haza,így feleslegesnek tartották,hogy szóljanak. De bűzlik a dolog, mint a fene, és az sem tetszik, hogy mindez pont a 17. szülinapom előtt történik. Lehet szerveznek valamit, és feleslegesen aggódom? Elég durva lenne, az biztos...
Anélkül, hogy figyeltem volna, elkanyarodtam egy folyosón. Itt volt a mosdóhelység, ami rámfért, mert reggel óta nem látogattam meg egy wécét sem.
Bedobtam egy féldollárost a hamutartóba, amit a mosdó előtti asztalon hagytak őrizetlenül. Ki nem gondolta volna, üres volt. Egy hontalan összeszedegethette az otthagyott aprót. Benyitottam a mosdóhelyiségbe. A tükör tisztább volt, mint amire számítottam. Kezet mostam, de szappan nem volt. Megforgattam a szemem, és elvonultam elvégezni a dolgaim.
Pár perc múlva újra a tükör előtt álltam. Újra leöblítettem a kezem, és a feketére lakkozott körmeimet néztem a víz alatt. Felpillantottam az arcomra: az a kevés szeplő ami díszítette alig látszott, de a ki nem korrektorozott bőrhibáim annál inkább. Beleértve a piros tűzfoltom is, ami ha ideges vagyok vagy izgulok, mindig megjelenik.
Elmélyedtem a szemembe, amit a legszebb dolognak tartottak sokan; egyet kellett értenem velük. A pupillámat egy arany-narancssárga gyűrű fogta, amit pedig egy éjsötét sáv ölelt körbe, arany pöttyökkel. Emiatt szerettek és bámultak meg annyian. Meg egyebek miatt is. Egy csomószor volt konfliktusom, mert ha bulizni mentem, mindenki megszólított, még nők is. Persze nem velük, hanem a már alkoholtól erősen bűzlő férfiakkal voltak nézeteltéréseim.
Halkan megnyikordult az ajtó, ahogy három elég gyanúsnak tűnő férfi besétált a mosdóba. Megpróbáltam észrevétlenül elslisszolni az ajtó felé, de egy ember az utamat állta.
- Hova igyekszel cicababa? - kérdezte, és lehelletében megcsapott az ápolatlanság erős szaga. - Maradj, játszunk egy kicsit!

Az isten újra elvegyült a midgardiak között fekete öltönyével és sétapálcájával. Mikor megkérdezték hová megy, csak visszamordult, hogy jobb ha nem kérdezősködnek és semmi közük hozzá. Undorodott Midgardtól, alacsonyrendű és ostoba nép lakta, hiába a sok találmány, eszme, érték, ami a legtöbbjükből mégis hiányzott. Tönkretették Midgardot, amiért még kell bűnhődniük. Ezt atyjának is muszáj lesz megértenie... Keze ökölbe szorult, ahogy egy figyelmetlen nőstény ivadéka rálépett a lábára, ahogy megállt a zebránál. Lenézett, és egy apró,  szőke kislány pislogott vissza rá, szeme csillogott. Kivillantotta fogatlan mosolyát, mire a férfi arckifejezése ellágyult. A csöppség nevetett, és anyukája kezét húzogatta. A lámpa váltott, ő pedig megindult amerre a lába vitte. Leginkább a bázisának kiterjesztésének megfelelő helyeket keresett. Az invázió megkezdéséhez alkalmas magaslatot. A lányt akkor szúrta ki, amikor épp feljött a metrómegállóból. Egyből alakot váltott, és mivel jobb dolga nem akadt, követte. Könnyű volt, hiába használta ki a tömeget és az utcát hogy elrejtőzzön a tekintetek elől, olyan erős volt az aurája, hogy nem lehetett nem észrevenni. A Scepter-t most egy gyűrűvé alakította, ami a jobb kézen lévő középső ujján jelent meg.
A fiatal besietett egy épületbe, amit "plázának" hívtak a midgardiak. Vöröses haja jelzőfényként lobogott, ahogy céltudatosan araszolt előre. A férfi követte, barna, göndör haját megemelte az enyhe szellő.
Hirtelen szem elől vesztette, viszont érezte hol van.

- Uraim, hagyjanak békén. - megpróbáltam minnél fagyosabb hangnemet megütni. Felkacagtak, és az, amelyik a hátam mögé került, felemelte mocskos kezét, hogy hozzám érjen.
Elkaptam a csuklóját, és egy rántással kicsavartam. Fájdalmas üvöltés hagyta el a száját, kirántotta ernyedt kezét az enyémből. A másik kettő közelebb jött, és morogva figyeltek.
Nem vártam meg, míg ők lépnek először. Egy gyors rugással halántékon rúgtam az ajtónál lévőt, aki összeesett. De nem örülhettem, a középső megragadta a hajamat, és felemelt. Arconköptem, belemartam a kezébe, és ahogy újra a földön voltam, hatalmasat rúgtam a lába közé. A kifacsart csuklójú férfi nyöszörögve hátrált a sarokba. Az egyik csap letört, a cipőm tocsogott a vízben. Felkaptam a fémet, és lassan odasétáltam.
-Megmondtam, hogy hagyjanak békén. - és halántékon csaptam őt is. Nem is próbált védekezni, ami elég gyanús volt.
Kisiettem a szétázott helyiségből, és szememmel végigpáztáztam a bevásárlóközpontot. Senki nem vonult el siető lépésekkel, vagy nézett a folyosó irányába. Ugyanolyan hangzavar volt és pezsgés, semmit nem vettek észre az incidensből. Mégegyszer végignéztem a környéket, és épp megnyugodtam volna, amikor megakadt a szemem egy alakon. A szemközti üvegkorlátnál egy középkorú, borostás férfi állt. Elkaptam a tekintetét, és újra megcsapott az a fura érzés, ami tegnap a metróban. De a szemek most zöldesek voltak. Vagyis...nem tudtam megmondani, mert egyszerre tűnt smaragdzöldnek és jégkéknek. Az egész alak olyan fura volt... Megerőltettem magam, és erősebben néztem... a sziluettje megremegett, és áttetszővé kezdett válni. Szinte láttam ahogy vigyorog, miközben döbbent arccal bámulom.
Hallucinálok. Már megint, és ez biztos nem egészséges. Lassan elindultam a kijárat felé, hogy körbenézzek még a Central Parkban, mielőtt taxiba szállok, és magam mögött hagyom ezt a rémálmot.