The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

19

-Megölte az anyám. - nézett fel a leány, lángoló haraggal szemében, és gyűlöletettel az arcán. Loki hátrált egy lépést a hirtelen őt megcsapó hullámtól. - Rabként tartanak egy idegen világban, mert jogosan akartam bosszút állni. - mivel látta, hogy a férfi csak hitetlenkedve néz rá egy ragadozó merevségével, aminek egyetlen mutatott mozgásformája orrlukai ki-be tágulása levegővételkor, folytatta.
- Nem tudom mit akar tőlem, vagy, hogy van egyáltalán képe akarni tőlem valamit, azok után, amit nekem okozott. De nem fogja megkapni, ebben biztos lehet. - A szavai felkavarták Loki hűvös nyugalmát, aki meglepettségét legyűrve nem tűrte tovább némán a lány nyavalygását, hiába tiltakozik egyelőre még ő sem tudja mi ellen.
- A hely, ahol most ül, már önnél sokkal rosszabb teremtmények ülése is volt, akik súlyos vétségeket követtek el Asgard és a békeegyezmény ellen. De bennük legalább volt annyi gerinc, hogy felválallják tetteiket. - a hideg, gúnyos éllel csendülő hangja a tulajdonost is meglepte, de még a lány is száját kissé eltátva bámult a zöld köpenyes alakra. Nem számított rá, hogy eddig gondosan tervezett és felépített négy mondatát a férfi egy pillanat alatt összedönti, mint egy kártyavárat. Kígyóként lecsapó félelem mart gyomrába, és hátrébb húzódott a széken, az isten pedig odasétált az asztal túlsó feléhez, oly a közel hajolt a lány arcához, hogy orruk szinte összeért, lehelletük pedig elegyet alkotott. Loki még mindig érezte azt a fura vonzalmat, ami miatt ebbe az őrültségbe keverte magát, de nem érdekelte sem az, sem pedig a lány cafkasága, majd betöri a kiképzés. Észrevette, a midgardi szeme már nem úgy ragyogott, ahogy hetekkel ezelőtt a metróaluljáróban, nem volt tele elszántsággal meg élettel, és csak még sokkal sötétebbnak hatott Loki árnyékától. - Nem érdekel az önsajnálata, nem érdekel, hogy mibe került az, amit Midgardon tettem, és főleg nem egy halandó fogja nekem ezt elszámolni. - az istenből áradó jéghideg erőszak megrémítette Emperát. De a lány mintha meg sem hallotta volna a fenyegető hangnemet, és hiába félt a tőle pár centire lévő hercegtől, vicsorogva válaszolt.
- Ártatlan emberek ezrei haltak meg megszállásának következtében, - most ő hajolt közelebb, az ajkaik közti távolság pedig vészesen csökkent. - és maga nevez engem gerinctelennek? Ítélkezhet felettem, megkínozhat, megölhet, de egy fokkal sem feljebbvaló bármelyik embernél akinek halálát okozta!
- Ti midgardiak olyan nagyra vagytok fajtátokkal... - morgott a férfi, egy millimétert sem távolodva, de növelve a kettejük közti feszültséget. -... holott saját mocskotokkal teszitek tönkre a bolygót, amit csak kölcsönkaptatok a természettől. Az emberiség szolgalétre teremtetett, másképp önmagát pusztító, saját magát felemésztő csapás, önzőségével pedig mindent elragad ami körülveszi. - hangja suttogássá szelídült.
Empera köpni-nyelni nem tudott, arcán merő döbbenet ült. Loki arrébb viharzott, köpenye lebegett a hirtelen keletkezett légáramlatokban, összebilincselt keze ökölbe szorult. - Ajánlatom van, midgardi.
-Nem érdekel. - válaszolta Empera gondolkodás nélkül.
- Milyen határtalanul ostoba is lehet valaki büszkeségében. - Loki szembefordult a fehér széken gubbasztó lánnyal, arcán gúnyos maszk. - Ha életben akarsz maradni, meg kell tanulnod hallgatni a nálad tapasztaltabb hatalmasabb lények szavára.
- Mégis milyen alapon hiszed, hogy hatalmasabb volnál nálam, vagy bárki másnál? - vágott vissza a lány, talpra állva és kezével az asztalra csapva, láncai megcsörrentek. - Bármelyik ember többet ér nálad, te gyilkos, szörnyeteg! - az üveg mögötti alakok, akik eddig mozdulatlan figyelték a jelenetet, most összenéztek. Loki viszont csak vigyorgott, és a lány felsőtestét tanulmányozta, amin a fekete szövet vékonyan feszült. Megnyalta az ajkát.
- Ha nem volnának más terveim veled, ágyasamnak is fogadhatnálak... - szavaiból csöpögő mézédes provokáció megbolondította Emperát. - De sajnos nem óhajtalak most...
-Ebből elég legyen! - a lány nekirontott volna az istennek, ha az üvegablak mögül egy nagyobb erő nem húzta volna vissza. Tehetetlenül megállt egy méterre a herceg előtt, aki még mindig csak mosolygott a lány ócska próbálkozásain. Kétségtelen, sokat kell tanulnia.
- Szabadságot ajánlok neked, Empera Salvater. - kezdte Loki, kezét keresztbe fonva maga előtt. - Szabadságot és dicsőséget, ha...
-Ha? - kérdezte az említett miután felhagyott a láthatatlan húzás elleni küzdelemmel, vörös haját hátradobva a válla felett, véletlenül kivillantva kulcscsontját, az isten pedig odakapta tekintetét.
- Nos, mégis érdekel...- szemét összehúzta, próbált a lány dühös arcára koncentrálni, nem pedig a fekete tunikában kirajzolódó fenséges domborulataira. - Bajnokom lesz egy Odin által rendezett versenyen, amin Kilenc Birodalom bűnözői vesznek részt, hogy tisztára mossák nevüket, a győztes pedig szolgálat után szabadon eltűnhessen a világ színe elől. - a lány egyáltalán nem számított erre a mondatbefejezésre, sőt. Izgalom járta át, mintha megelevenedett volna a lehetőség hallatán, és agya már a felkészülésen pörgött. Ki kell engedniük a cellából, és akkor bármikor lesz lehetősége elszökni, hazamenni, megkeresni apukáját, osztálytársait. Vagy nem elszökni, győzni, és szabadon elmenni.
Ránézett Lokira, aki ugyanúgy nézett vissza rá.
Csakis egy őrült lenne képes belemenni a játékába.
Tiszta szerencse, hogy Emperában emberére akadt.
- Elfogadom. - jelentette ki, és ő is keresztbe fonta karjait mellkasa előtt. A férfi még szélesebben mosolygott, de már semmi gúnyos nem volt benne, mintha az eddig előtte álló hirtelen másvalakivá lett volna. Ragyogó fehér fogai lenyűgözték a leányzót, aki az agyán gyorsan átpörgő képektől hajának színét öltötte arca.
- Reméltem, hogy sikerült meggyőznöm. - Loki kezét nyújtotta, szemében diadal csillogott, a lány pedig elfogadta a kezét.  Az üveg mögül egy sóhaj hallatszott, amit halk dörmögés követett.

Három sziluett meredt a víztükörre egy fa gyökerei között, és mosolyogtak. Két ikercsillag ragyogott a felszínen, körülöttük a sötét univerzum végtelenje hullámzott, tükörképül a világnak. A régi századok Eljövendöltjei pislákoltak csak halványan a medence körül, s nyújtottak fényforrást a tekergőző gyökerek között. Az aprócska gömbök kíváncsian húzódtak a vénasszonyok köré, figyelni hogyan alakul a világ sorsa, amit eddig ők alakítottak.

A két alak egymás kezét szorítva állt, elmélyedve a gondolataikban és a másik tekintetében. Nem tudták, hogy egy olyan eseménylánc kezdetét indították el, ami a végzet által lett elrendelve, s maguk se tudnák megállítani.