The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

22

A két edzés között a palotát barangoltam be, reggeli után egyből útnak indulva. Elkerültem az egyetlen lépcsőt, hisz egész életre megjegyeztem hova vezet, és az alsó szintektől is távol maradtam. Jót tett a túra, mert ha elmélyedtem a körülvevő dolgokban, kevésbé tudtam figyelni a bennem tomboló gyászra.
Lentről indultam, tetszőleges irányba a végtelennek tűnő folyosókon. Megtaláltam a konyhát, a mosodát, és egy kis szalont is, ruhaszabásra szakosodva. Kerültem a beszédet, de a személyzet kedvesen fogadott, marasztaltak, bárhová kukkantottam be. Kevés látogatójuk volt, s nekem, a félőrült midgardi suhancnak is örültek.
Elhaladtam a fehér ajtajú fürdő előtt, és egy, a már ismerős lépcsőn mentem fel a következő emeletre. Innentől már szobák, kisebb nyitott szalonok, az emelethez tartozó közös helyiségek vették át a raktárak és személyzetek munkaszobái után a terepet. Utána mintha irodaszerűen kialakított fogadószobák lennének, és egy hatalmas konferenciateremnek tűnő helyre is sikerült bekukkantanom. Az más dolog, hogy ezért kicsit meg kellett piszkálnom a zárat, de na.
Még pár unalmasnak tűnő, zárt ajtókkel és arany folyosókkal ellátott emelet, majd az én szintem, utána pedig egy, a lépcső után három irányba szerteágazó út nyílt meg előttem. Elindultam a bal oldali aranyösvényen, végén magasló sötét ajtó erősen elütött környezetétől. Itt is sok szenvedés árán, de sikerült a lakatot leszednem, a furcsa módon felfűzött láncot is legubancoltam az ajtófélfáról. Körbenéztem, hogy tiszta-e a levegő, s a kilincset lenyomva beléptem.
A küszöbön mintha egy hűvös szellő simogatta volna meg az arcom, holott a szemben lévő ablak zárva volt. Megborzongtam, de ennek nem csak a finom fuvallat volt az oka, hanem a letaglózó látvány, amit a porral lepett kamra nyújtott...
Hiány volt az aranyszínű előszoba berendezéseiből, amit csak a vékony porréteg jelenlétének és hiányának váltakozása fedett fel. Beljebb léptem, a lefedett polcok és székek útvesztőjébe, egy halk dallamot követve, ami egy következő ajtó mögül szólt. Nem mertem hozzáérni a fátylakhoz, nehogy szellemkezekként utánam kapjanak, s magukba rántsanak örök időtlenségre kárhozatva. Óvatosan, szigorúan a már előttem feldúlt portalan ösvényeket használva odaértem a fekete ajtóhoz, amin arany díszítés tűnt át a koszréteg alatt. Hozzáértem a kilincshez, hümmögve a dalocskát, ami egyre hívogatott befelé. Hezitálás nélkül bementem, s egy nagy levegőt véve magamba szívtam az állott szagon még átütő mentolos illatot.
Körbejárattam szemem a smaragdszín falakon, a lepedők alatt áttűnő kevés tárgyon, egyértelműen egy hálószobába kerültem. A zene eltűnt, az őrjítően néma csendet csak lélegzetvételem éles sípolása szakította meg. Thor ütése igazán betalált reggel.
Halvány, arany derengés vonta magára figyelmem az egyik áttetsző anyag alól, hívogatóan meleg fénye ellenállhatatlanul vonzott magához. Léptem egyet. Remegés futott végig a testemen. Figyelve, hogy ne borítsak fel semmit, leemeltem a lepedőt a tárgyról, kezembe vettem a sisakot, aminek hosszú szarvai emlékek áradatát zúdította rám.
Érintésemre az arany felforrósodott.
Eldobtam, csörömpölve esett neki az éjjeli szekrénynek. Könnyek gyűltek a szemembe, nem tudtam szabadulni a villanásoktól.
Üvegszilánkok.
Vörös folt a fehér márványon.
Füst, üvöltés, robbanások távoli robaja.
Egy rekedt kacaj.
Kékbe átúszó smaragd szemek, halált hozó pillantás...
Rohanni kezdtem, el a hálószobából, ki a fekete ajtón, már érdekelni sem érdekelt mi van a palota többi részében, csak szedtem a lábam, nem törődtem merre mentem, csak el, el innen.

Nhawr.
A név fájdalmasan visszhangzott sötét ürességében.
Ha lehunyta szemét, őt látta, ahogy először megpillantotta, mikor megpróbálta kirabolni. Amikor újra véletlen találkoztak a városban, mikor búvóhelyükön aludtak Marronnal és azzal a fehér senkiházival... Mikor meglátta abban a gyönyörű szürke ruhában a forgatagos báli tömeg felett, egyszerűen lélegzetelállítóan, mágiájától övezve... Ahogy zöld szeme az övére talált miközben táncoltak... Emlékszik bátyja döbbent arcára, mivel szintén Lady Marront csodálta egész este folyamán.
Nem tudta, mi lett a másik macskalánnyal, nem vette lelkére, nem az ő barátja volt, de Thor sem törődött vele, miután az édes kis Jane felbukkant, az a midgardi szuka, aki elcsavarta testvére bugyuta fejét.
Nhawr nem így akarná...
"Ki tudja, mit akartál, kistolvaj...." felelt, s eszébe jutott, mit válaszolt neki egyetlen szerelme.
" Szeretném, ha te legyél apja a kölykeimnek, Loki... Nem érdekel, ha lehetetlen, mi lehetségessé tesszük. Ketten, együtt."
Szíve belesajdult az emlékbe, s dühösen felpattant a fal mellől. Járkálni kezdett, kinyújtóztatta merev lábait, majd a börtönt szemlélte.
Nem dolgozta fel, sosem fogja feldolgozni a nő halálát, akit párjának tekintett, senkit nem akar helyébe. Szívét övező jégkastélyának falai magasabbak s vastagabbak, mint mielőtt a zárt feltörve lakó tévedett volna hideg termeibe.