The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

11

-Vezessétek elém. - zengett egy hang a terem túlsó végéből. A körülvevő katonák megindultak, s engem is magukkal ráncigálva egyenletes ütemben lépkedtek a márványpadlón. A szám sarkából vér serkent elő, percekkel ezelőtt szökni próbáltam, jutalmul szájba vágtak.
Negatívum, hogy nem tudom, mi fog történni, vagy hogy hol vagyok. Nem tudom kik vesznek körül, vagy hogy miért értem, amit beszélnek. Nem érzem azt, hogy fenyegetve lennék itt, mégsem vagyok teljesen biztonságban.
Pozitívum viszont, hogy még életben vagyok.
A kérdés az, meddig.
Odaértünk a terem végébe. A napfény tündökölve csillant meg az arany bevonatú trónon, amin egy félszemű, ősz szakállú ember ült. Öregnek tűnt, de érezni lehetett a belőle sugárzó hatalmat. Mellette egy napsugársárga ruhában pompázó hölgy állt, merev testtartása és összeszorított szája feszültséget ébresztett bennem. Aggódó pillantása rámirányult, kíváncsian mért végig. Lesütöttem szemem, mert a velem szembe jövő, zöld-fekete öltözékű férfiisten színtiszta haragot és gyűlöletet sugárzó pillantással közeledett.
Amikor felnéztem, nem egy elítélt bűnöző nézett vissza rám, hanem egy megtört lélek. Arcát uraló ráncok kisimultak, elmélyültem smaragd szemeiben, megpróbáltam elnyomni a bennem is hasonlóan tomboló vihart.
A pillanat varázsát megtörte, hogy nekimentem az előttem vonuló katonának. A koppanás hosszan visszhangzott a termen át, és mintha a katonák is kuncogni kezdtek volna. De a trónon ülő alak ugyanolyan semmitmondó arccal nézett rám. Kicsit előrébb hajolt, árnyéka megnyúlt a trónushoz vezető lépcsőn.
- Mi a neved, leány. - hangja erősen pattant, és miután nem néztem fel, jogarával a földre csapott. - Kérdeztelek.
- Empe... - köhögtem egy sort, és államat felszegve újra nekikészültem. Nem láthatják, hogy rettegek. - Empera Salvater. - néma csenddel válaszoltak az ott lévők.
-Empera Salvater, Midgard szülötte, bűnt kívántál elkövetni egy asgardi ellen.
-Jöttüneimi ellen. - zengte tisztán valaki a hátam mögül. Megfordultam, és a szintén láncra vert férfi közelebb lépett. - Nem igaz, atyám? - gyűlölet, színtiszta gyűlölet izzot minden porcikájából. - Miért is végeznéd ki, ha az ellenség fiára támadt? - az utolsó mondatot suttogta, a hátamon hideg futott végig az elnyomott éltől, amit magával hordozott.
- Elég legyen, Loki! - csattant fel a palota ura.
- Nem, amíg nem hallgatsz végig.
- A büntetésed.... - kezdte az egyszemű uralkodó, de "Loki" újra félbeszakította.
- Nem érdekel a büntetésem!
- Loki... - A nő előlépett az árnyékos lépcsőről, ruháján virágok libbentek.
- Ne most, anyám. - A hangja mintha gyengédebb lett volna. Én egyre jobban összezavarodtam, azt se tudtam hova kapjam a fejem. - A lányról akarok beszélni.
- Nincs beleszólásod a... - az apa újra felemelte hangját.
- Hallgass meg. - szinte könyörgött. Ha nem lett volna benne egy makacs ellenállás, könyörgőnek is tűnhetett volna. De mégis mi a fenét csinál? - Nézd meg jobban, ó, Mindenek Atyja. - azzal az egy szemeddel, tettem hozzá magamban. Felkavart ahogyan beszélt rólam, hisz meg akartam... akarom?.... ölni. Most pedig mintha rajtam próbálna segíteni. Mi oka volna rá? - Nem látsz rajta semmi ismerőset?
Az ősz "Mindenek Atyja " elgondolkodóan vizslatott. Hosszú, üres percek teltek el, kezdtem kínosan érezni magam.
A kalapácsát dobáló Szőke Herceg nem mozdult a sárga ruhás nő mellől. Odanéztem, mire összesúgtak. A trón túloldalán álló, a katonákétól eltérő páncéllal rendelkező társaság is mintha engem méregetett volna. Hűvös izzadságcseppek folytak a sebes hátamon.

- Meglátjuk. - összerezzentem, a katonák pedig közelebb jöttek a mozdulatra. Grimaszoltam, hátulról csak egy sóhaj hallatszott. Mintha az egész terem egyszerre engedte volna ki abban a pillanatban. Megpróbáltam átnézni a vállam fölött, de a hajamtól semmit nem láttam. A láncok magányos, távolodó csörgése volt az egyetlen jel, hogy sorsom megfordítója elhagyja a helyet. Újra visszaköltözött belém a félelem, az én ítéletem jön. Ha nem azzonali kivégzésre visznek, vagy itt helyben megölnek.
- Vigyék a börtönbe, zárják be Loki mellé. - nagy kő esett le a szívemről. Nem halok meg.
Legalábbis nem ma.
- A következő kihallgatásig legyen makulátlan ellátása, de ha nem beszél... - Nem fejezte be a mondatot. Mindenkinek egyértelmű volt a befejezés.
Utoljára végignéztem a lépcsőn állókon. Szőke Herceg komoran, anyja pedig kissé érdeklődően szemlélt. A túloldalt álló ezüstpáncélos, lófarokba kötött hajú lány karba tett karral szuggerált, a mellette álló vörös hajú és bajszú férfi pedig vigyorgott. A háttérben egy kapucnis alak állt, de semmi mást nem tudtam kivenni az árnyékából.
Kivezettek, az aranyozott terem pedig útközben mintha kevésbé csillogott volna.