The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

20

Elváltunk egymástól, és egy pillanatig késztetést éreztem, hogy újra megérinthessem a férfi hideg kezét. Kínomban gyorsan a köntösömbe bújtattam a sajátom, és elkaptam szemem az istenről, aki még mindig engem nézett. Már készültem, hogy odaszúrhassak valamit, de az ajtó kinyílt, mindketten odanéztünk. Frigga ragyogó mosollyal az arcán pukedlizett előttem, ezzel egyidejűleg a rajtunk lévő láncok is köddé váltak.
- Örülök, hogy csatlakozol a bajnoksághoz, Lady Empera. - egy erőltetett mosolyra futotta miközben megdörzsöltem a bilincsek vöröslő helyét. - Mielőtt vacsoráznánk, be kell mutatnom neked pár jelentős személyt. Jerr közelebb, s ismerkedj meg az asgardi udvar legszűkebb körével! - átinvitált az ajtón, Loki pedig udvariasan odébb lépett, kérdően nyújtotta karját.
"Feleslegesen finomkodsz." üzentem a szememmel, de ő csak egy lusta vigyort öltött képére, mintha nem az előbb üvöltöttünk volna a másikkal állatok módjára. "Valóban?" húzta fel a szemöldökét, és végigmért. " Láthatóan van eredménye."
Fülig vörösödve gyorsan elsétáltam mellette, lapockáim között pedig jeges fuvallatként érződött, ahogy bámul.
A terem, amiben megláncoltak előtte, lágy fényekben úszott, dísztelen falain színek kergetőztek ahogy a lámpák meg-meginogtak.
Hat alak állt egy félkörben, köztük két ismerős is, Odin, aki besuvasztott abba a borzalmas cellába, s Szőke Herceg, akinek neve nem maradt meg. A királyné félúton a társaság és köztem megállt, loncillata körbelengett.
- Odin, Bora fia, A Kilenc Birodalom Atyja, Asgard törvényes királya. - a félszemű férfi nem lépett előre, nem hajtott fejet, hogy üdvözöljön, hisz ez az én köröm volt. Összeszorított álkapccsal lehajottam a fejem és hajbókoltam, szemeim szikrákat szórtak az uralkodó felé.
- Thor, Odin fia, Asgard Hercege, Asgard trónjának törvényes örököse, a Kilenc Birodalom védelmezője. - Szőke Herceg egy kevésbé barátságos vigyort eresztett, kezében egy túlméretezett kalapáccsal felém lépett. Én meghökkenve hátráltam egyet, de a jóképű herceg letérdelt elém, és a törzsem mellett lógó karom felé nyúlt. A következő pillanatban már az ajkához emelte, s csókot lehelt rá. Vigyora még szélesebbé vált, ahogy meglátta az arckifejezésem, és oldalra pillantott öccse irányába. Felemelkedett, piros köpenye lobogott ahogy hatalmas lépésekkel visszaállt a félkörbe. Frigga türelmesen megvárta, hogy Thor abbahagyja a kaján vigyorgást, és folytatta.
- Chat Blanc, az utolsó neko lázadás meghiúsítója, személyes tanácsadóm. - egy elképesztően fehér hajú fiú sétált felém, hófehér tunikában, macskaszerű arcvonásait két hegyes cicafül keretezte. Ruganyos mozgása egyből megragadta a figyelmem, csakúgy, mint mögötte tekergő szőrös farka?
- Lady Empera, örülök, hogy megismerhetlek. - kezet fogtunk, mosolyával kivillantotta hegyes szemfogait.
-Részemről a megtiszteltetés. - a pupillája kerek volt, nem úgy, mint vártam volna. - Igazán lenyűgöző... a kinézete, uram. - szóltam, mire mellettem egy apró sziszegés hallatszott. Loki gyilkosan meredt a macskafiúra, aki dorombolva megköszönte a bókot, majd hangtalanul vissza osont helyére, fehér farkincája hullámzott mögötte.
- Végül, hadd mutassam be, leányom, a legendás harcosokat, akik Thor oldalán küzdenek csatáról csatára háborúkban, vagy isznak vele békeidőben. - az eddig csendesen beszélgető kisebb kör egyszerre meghajolt, én meg álltam  kukán, mert nem tudtam eldönteni mit kéne csináljam, hiszen ők rangban felettem álltak, mégsem... "Ahhh fene, meghajolok én is. " Harsány kacagás harsant, ahogy felegyenesedtem, és egy vöröses hajú, kackiás bajszú fiatal férfi mosolyogva megszólalt.
- Fandral volnék, Lady Empera, ők pedig itt a társaim, a legendás Lady Sif, Volfstagg, és Hogun. - "Sif, ez nem egy mosogatólé neve?" villant át az agyamon, a kortalannak tűnő nő pedig összeszűkült szemmel méregettet, két nagyobb darab férfitársa pedig elismerően/gúnyosan horkantottak egyet, ki tudja. - Azt a tájékoztatást kaptuk az anyakirálynétől, hogy mi is részt veszünk kiképzésedben a két hónap múlva esedékes próbáig. - próbáltam faarccal összeszedni az információt: 2 hónap, kiképzés, próbák? Nana, erről még nem volt szó!
- Mhmmm, nagyon örvendek. - válaszoltam egy hamis mosoly mögé bújva, titkon a mellettem álló fiatal istent néztem. Keze háta mögött lógott összekulcsolva, mintha próbálna minnél kevésbé feszültnek tűnni, de pont az ellenkező hatást keltette. Gyilkos mozdulatlanságából hirtelen felkapta hideg tekintetét, s ragyogó szemét az enyémbe fúrta. Jeges borzongás futott le a hátamon, provokatív pillantása újból haragot és meggondolatlanságot keltett bennem, úgy döntöttem inkább a padlót bámulom amíg el nem halkulnak a visszhangok.
A többiek, mire magamhoz tértem, elindultak kifelé, egyedül a macskafiú maradt ott, egyértelműen rám várva. Nagyot fújtatva odalépkedtem hozzá, megpróbálva visszanyerni az imént még magabiztos kiállásom.
- Ketten maradtunk. - dorombolta, de semmi hátsó szándékot nem hallottam ki belőle, ellentétben ha az a kegyetlen alak mondta volna... - Gyere, vagy a maradék se marad nekünk Volstagg és Hogun után. - Nem nyújtotta karját, ahogy az eddig megismert udvari személyek, így fél lépés távolságot tartva követtem a folyosón, összébb húzva a fekete anyagot. - Midgardi, tisztázzunk útközben pár dolgot...
- Ehhhm?
- Sose jártál még Asgardban, vagy bárhol máshol a Kilenc Birodalomban? - megráztam a fejem. - Sose hallottál még a Midgardot fenyegető külső veszélyekről? - már nyitottam a szám, hogy közbeszóljak "Mégis mi a francról beszél?" , de megállás nélkül folytatta. - Sose voltál furcsa véletlenek áldozata, vagy történtek veled hihetetlen dolgok?
- Elég! - levegőt venni se tudott, olyan hirtelen kiáltottam fel. - Mégis miért lérdezősködsz? Miért kellene választ adnom? - mérgesen szembefordultam vele. - Egyáltalán milyen választ vársz tőlem? - a folyosó visszaverte hangom, az őrök, akik eddig előttünk vonultak, hátranéztek. A fehér fülű idegen intett nekik, így tovább álltak, és komolyan a szemembe nézett.
- Gyűlölöd őt? - halkította le hangját.
- Tessék??? - hisztérikusan hátravetettem a fejem, s kacagni kezdtem. - Mégis mi okom volna? - ironikusságom ellenére könnyek csodultak ki a szememből. - Megölte az anyám. - összehúztam a vállam, próbáltam elbújni a bensőmet marcangoló karmoktól, de halkan zokogni kezdtem az idegen előtt. - Kiirtott egy várost... Eltűntek a barátaim, eltűnt a világ amit eddig ismertem, eltűnt körülöttem minden ami számomra kedves volt, börtönben rohadtam ki tudja mennyi ideig... - a torkomat összeszorították az elhangzó szavak. - Darabokra hullott minden, megtörtem, kívántam a halált, gyászoltam... - el akartam bújni a tekintete elől, az ellenem fordult univerzum elől, a gyengeségem elől. - Sose mehetek vissza, sose leszek ugyanaz, aki voltam, hiába voltam borzalmas ember, aki csak magával törődött, nézd meg, ez lett a jutalmam... - Már csak magamnak beszéltem, a társaságom nem értette miről hadarok két szipogás között. - Meghalt bennem minden, hiába játszom az eszem ...
- Empera... - összerezzentem, ahogy a macska  vállamra tette kesztyűs kezét, és megszorította. - Szedd össze magad.
Felnéztem, bele a ragyogó sárga szempárba, a keskeny pupillába, ami lassan megtöltötte az íriszt, csak arany gyűrűt hagyva belőle.
Szedd össze magad.
A hangja emlékeztetett valakiére, akit nagyon rég elveszítettem egy másik életben, s akit testvéremként szerettem. Már nem tudtam felidézni az arcát, a mosolyra hajló száját, a haja színét, ahogy lengedezik a tengeri szellőben, az illatát. Mintha mindent elfelejtettem volna, mert emlékezni túl fájdalmas lenne...
Szedd össze magad.

- Köszönöm. - suttogtam, és elhátráltam, szégyenkezve gyengeségemen. - Menjünk.
- Menjünk. - bólintott, szótlanul elindultunk egymás mellett, miközben idegesen dobáltam hajam, egyik oldalról a másikra, majd hátra, kicsit előre, míg teljesen úgy nem néztem ki, mint egy szénakazal. Megtöröltem az arcom, megpróbálva nem elkenni, amit a lányok festettek rá, türelmetlenül követve a jobb oldalamon osonó macskát, akinek léptei irigylésre méltóan hangtalanok voltak. Nem véletlenül lehet a királyné tanácsadója...
Oda se figyeltem, merre mentünk, feleszmélni egy zsákutcának tűnő folyosóban sikerült, amit gyönyörűen faragott szobrok szegélyeztek, tele hatalmas alakokkal, állatokkal, gyönyörűen stilizált növényekkel. A folyosó végén hatalmas ajtó terpeszkedett, a két szárnyát teljesen beterítő fa mintájába beleszédültem. Egy őr kinyitotta a jobb szárnyat, ami nyikkanás nélkül engedett erejének. Chat megállt, beengedett maga elé, nagy levegőt véve betoppantam a vacsorázóba.
A kinti meleg ellenére még ha alacsonyan is, de lángok lobogtak a terem sarkaiban, megnyugtató fényükkel megvilágítva a tágas teret, és feltöltve kínok közt senyvedő lelkiismeretem. Az oszlopokon folytatódni látszottak a minták, kiegészítve faragott fáklyatartókkal. Az egyiket jobban megnézve kígyónak mondanám, a másikat hatalmas farkaspofának, a harmadik pedig valamiféle madár lehetne. Ijesztően bámultak dermedtségükben az asztal irányába, ahol még két üres hely árválkodott, egy a királyné oldalán, másik az asztalfőnél ülő Odin mellett. Nagy léptekkel megindultam Frigga felé, de Loki köhintett egyet, és szemével a közte és a király közötti székre invitált.
"Biztos, hogy nem." torpantam meg egy pillanatra, de így Chat-nak volt ideje beelőzni, és lehuppant a már félig kihúzott székre. Bocsánatkérően megvonta vállát, mostmár biztosan a herceg baljára kerülök, holott volt egy érzésem, hogy ennek katasztrofális következményei lehetnek, ha elveszítem a fejem. Megpróbáltam palástolni, mennyire nem tudok hogy hozzáállni az események alakulásához, megigazgattam a köntösöm öv és szoknya részét, majd helyet foglaltam.

A vacsora alatt egy szót sem szóltak hozzám, és én se szóltam senkihez, hála az égnek, a desszert után pedig másodikként távoztam az asztaltól, egy csoport harcos kíséretében. Az evés alatt hallott dolgokon rágtam át magam, miszerint a többi bajnok jövőhéttől lesz a palota vendége, Odin mikorra tervezi a nyitóestet, és mikor lesz az utolsó "megmérettetés". Azon gondolkodtam, milyen feladatok várnak rám, és mennyi mindent el kellene kezdenem gyakorolni. Már a folyosó végén jártunk, amikor az idősebb herceg feltűnt az ajtóban, unott arccal megforgatta kalapácsát, és egy fuvalattal később mellettünk termet. A menetszél szétfújta ruhám dekoltázsrészét fedő anyagát, ami nem kerülte el az isten figyelmét sem. Felnézett, kaján vigyor jelent meg a képén, furcsa fegyverét pedig vállára támasztva mustrált.
- Mit akarsz? - morogtam elfelejtve, hogy az ő területén vagyok, úgy hozzábigyesztettem egy "hercegem" - et.
- Lady Empera, csak bele fogsz jönni a végére. - kacsintott, mire megenyhültem kissé. - Kegyes öcsém azt javasolta, hogy holnap reggel ejtsünk meg egy találkozót a gyakorlótéren, és az alapján találjuk ki, mit kezdjünk veled.
- Hánykor? - kérdeztem vissza, elengedve a mondatvégi szurkálódást.
- Kilenckor. - megvakarta borostás állát, majd miután nem válaszoltam, folytatta. - De ha be akarnál melegíteni, esetleg körbenézni és terepet felmérni, fáradj le hamarabb.
- Értettem. - elfordultam, de elkapta a kezem. Felszisszentem, belemartam a csuklójába, kicsavarni próbáltam. Meglepően erős volt, így hiába erőltettem egyre kijjebb, az izmai szorosan tartottak, és derülten figyelte ahogy szenvedek.
- Egy, ennél cselesebb és eszesebb is lehetnél. - segélykérően az őrökre néztem, de azok csak figyelték urukat. - Kettő, ne fordíts nekem hátat, mert nem végeztem.- felszegtem az állam, alábbhagytam kezem feszegetésével, közömbös arckifejezést öltve. - Három, nyugodj le, nem vagyok az ellenséged, sem a szövetségesed, de egyedül rajtad múlik melyik leszek. - elengedett, de nem mertem elmenni. - Vigyázz magadra, Lady Empera.
- Köszönöm, - meghajoltam, egyik lábam hátranyújtva, karjaimat művészien szétnyitva. - a szíves figyelmeztetést, ó, nagyságos Thor! - a mondat végére erősen ironikussá vált hangom, és a férfi mintha egyszerre akart volna nevetni, és megfojtani.
A második valószínűbbnek tűnt, így olajra léptem az őrök társaságában, akik újra ismeretlen szárny felé vezettek ebben a hatalmas aranykalitkában, ami reméltem a következő hetekben otthonomnak növi ki magát.