The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

27

- Mennyit mutattál meg neki?

Észveszejtően zúgott valami. Összeszorítottam a szemem, hátha segít kizárni a hangot.

- Csak amennyit... Amennyi szükséges volt.

Ez a zúgás megőrjít.

- Mióta vagy képes ilyenre?

Menjetek már innen, kik vagytok? Mi ez a zaj?

- A Scepter sok dolgot tanított, de ha megengeded, most csináltam ilyet először, s nem voltam tisztában a következményekkel?!

Sikítani akarok, hogy észrevegyenek, de hangtalanság ült torkomban. Megpróbálok felegyenesedni, de izmaim nem engedelmeskedtek.

- Loki, nem vagy eszednél, meg is halhatott volna!

Nem mozdul se a kezem, se a lábam, a nyakamat se bírom elforgatni. Csak ez a borzalmas zúgás, ami vissza akar rántani a sötétségbe...

- Tisztában voltam a kockázatokkal!

Léptek közelítettek, új hang csatlakozott az eddig szólókhoz.

- Fiaim, mi történt?

Aggódó női hang, de kié is?

- Elájult, mert Loki úgy gondolta okos dolog "tudatmegosztást" alkalmazni a midgardin!

Közbe szerettem volna szólni, hogy már mindent hallok és értek sajnos, de ügyet se vetettek rám.

-Loki, szerencséd van, hogy Empera nem sérült meg, testileg legalábbis.

- Tudom, anyám. Szerettem volna, hogy tisztában legyen a...

Hallgatózni akartam, de annyira melengetőnek tűnt a tudattalan állapot, hogy engedtem a csábításnak, és otthagytam a kis beszélgetést.

Arvon egy teljes napja volt már Asgardban, de még mindig nem talált senkit, akinek szívesen felajánlotta volna szolgálatait.
A bajnokság az utolsó esélye, hogy tisztára moshassa saját nevét.
Egy fél délutánja maradt, míg meg nem nyílnak a kapuk, hogy az összes birodalomból érkező vendégeket s harcosaikat fogadják. Lehetetlen, hogy a város összes nemesének és méltóságának legyen már választottja.
Nehezítette dolgát, hogy túl sokan ismerték, ezért nem szegődhetett olyanhoz, aki még az eskü előtt elárulná "családjának" hol találják. Öccse túl fiatal még, hogy megértse miért teszi ezt, bátyját meg amúgy is hidegen hagyná, ha megölnék.
Az apja pedig szívesen végezne vele.
Egyre elveszetebben rótta az utcákat, keresve valakit, aki felfogadhatná. Egy óra múlva feladta, s betért egy kívülről gazdagon díszített, belülről gyönyörűen berendezett fogadóba. Sokban tett már látogatást, s álcaként magára öltött szegényes viselete sem hátráltatta. Elég volt egy aranyat csúsztatnia a pultosnak, vagy megvillantani karperecét a felé közeledő felszolgálólánynak. Kerülte a feltűnősködést, s ez nem igazán volt ínyére.
A mostani hely sűrű, édes - kesernyés levegője egyből befészkelte magát az ifjú tudatába. Lagymatag mosolyt öltött a sarokban nevetgélő hölgyek felé, akik még hangosabban folytatták tevékenységüket. Leült, egy a helyiség jobb falából kialakított beugróba, s várt.
Unalma gyorsan eluralkodott rajta, kikért itala sem tette boldogabbá. Hivalkodónak látta a hely lila - arany - ében színeit, s a kacarászó, üres fejű nőket, akik lopva pillogtak felé. Kibámult a térre, a módos réteg vásárára, ahol ő is tevékenykedő lehetne születése jogán.
Milyen kár, hogy ezt a jogot a minap Vanaheim hercege címével együtt semmivé változtatta.
Felhörpintette italának utolsó mézes cseppjeit, s ahogy lerakta poharát, a téren egy kissé kilógó figurát pillantott meg: alakja egy érett paradicsomé, s csíkos mellénye, mustársárga köpenye sem volt mindennapi látvány. Apró okulárét viselt, s balga módon övére tűzve himbálózott dagadó erszénye. Sietve vágott át a téren, s mintha magában beszélt volna, mozgott a szája.
Avron megvonta vállát, s tovább nézelődött.
Ekkor szúrta ki a prédájára talált zsebtolvajt. Ott lapított az egyik ház aljában, fejével alig láthatóan követve kerek barátját. Amikor az beért a lila parádés épület melletti utcába, előbújt rejtekéből ; Avron meglátta a lehetőséget.
Kilendült a csapóajtó szárnyain, köpenye mesébe illően lobogott utána. Az összes őt figyelő irigylésre húzta száját csodálatos megjelenése miatt. Hiába vesztette el címét, eleganciáját nem tudják elvenni tőle.
Nem túl sietősen, de a gömbőc nemes és a csuklyás után indult. Mellényes látszólag eltévedt, s kétségbeesetten kapkodta fejét. A pénzre vadászó tolvaj ruhaujjából egy tőr csúszott elő, amivel majd fel tudja metszeni az erszényét, vagy a torkát az illetőnek. A kisfickó orbitális butaságában bement egy keskeny zsákutcába. A zsebmetsző utána.
Avron szintén.
Mire befordult a félhomályba, Mellényes feneke a földet nyomta, s erősen próbálkozott a rákjárással, hogy minnél messzebb kerülhessen támadójától. Pénzét szorosan markába zárta, számára az kedvesebb volt életénél. Ideje cselekedni.
- Nem illik úriemberhez e viselkedés! - kiáltotta Avron, mindkettejüknek címezve szavait. Lassan kivonta kardját, hegyét az útonállónak szegezve. - Álljon ki, ha mer, a maga szintjével.
A sötét lepel alól egy hosszabb tőr csusszant elő, s az alak hezitálás nélkül rárontott a fiatal férfira. Avron könnyedén hárított, cselezett, s pár lépés után a sárba lökte az ismeretlent. A csuklya alól hasított pupilla villant fel, bronzos színe Avront az érett mézsörre emlékeztette.
- Hordd el magad, soha többé ne lássalak! - otthagyta a piszokban, és a kövér emberkéhez fordult. - Álljon fel, uram, még elkap valamit.
- Kösz... Kösz... Köszönöm! - Avron talpra húzta, Mellényes leporolta magát. - Mivel hálálhatnám meg? Az adósa vagyok!
Avron hátranézett, a zsebmetsző eltűnt.
- Odinra, felesleges volna pénzt adnia, van nekem bőven. - füllentette. Utolsó tallérját a díszes fogadóban hagyta.
- De mégis... Csak tehetek valamit kegyelmedért! - megtörölgette homlokát nevetséges köpenye sarkával. - Palotai alkalmazott volnék, biztos tudok valamit segíteni, vagy szólni az érdekében! - Mellényes rendes fickónak tűnik, mondta Avron magában.
- Az igazat megvallva...
- Na, mondja csak ki! - elindult a fényes forgatag felé, még mindig porolgatva öltözetét.
- Küldhetne - e bajnokot a mostani bajnokságra? - Avron követte a kis embert, vissza az utcára.
- Fiam! A legjobb embert találta meg! - rikkantotta, és a nála három fejjel magasabb kóborló hátára csapott. - Meg sem kérdezem, lenne - e bajnokom, felfogadom! - Avron büszkén mosolygott, és nevetett a lelkes kis ember pattogásán. Ilyen könnyű dolga régen akadt, hálás volt a nornáknak. Hinni sem mert könnyen jött szerencséjében, eddig mindig csak bajba sodorta, vagy tartozásokba. De főleg tartozásokba.
- Örülök, hogy találkoztunk, de most hogyan tovább? - őszintén nem tudta.
- Ne aggódjon, fiam! - mosolygott sejtelmesen Mellényes, és kitárta karját. - Vár a palota!