The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

50

Él.
Empera Salvater életben van. Túlélt két próbát, döntőbe jutott, és most csendben alszik a hercegi lakosztályban.
Ez adott Lokinak erőt, míg rácsukták a légzsilipes ajtót. Egyedül erre gondolt, míg az üveggel határolt falhoz sétált, és utoljára édesanyjára nézett.
- Itt vagyunk, Loki. - emelte fel kezét Frigga, hogy az üveglaphoz érintse. - Végig itt leszünk, melletted.
A csínytevő szája széle megrándult. Bólintott.
- Amikor készen állsz. - intett a ván varázslók főmestere. - Elég kell legyen a fiola tartalma, hogy teljes átalakulást tudj szimulálni.
Újabb bólintás, majd a herceg hátat fordított a gyógyítóknak, és a sarokban elhelyezett üvegcséért nyúlt. A benne lötyögő genny gyomorforgató kénszaga és váladékszíne nem könnyítette meg a gondolatot, hogy le kell nyomnia torkán - minél közvetlenebb módon érintkezik a gazdatesttel, annál nagyobb az esélye, hogy a vírus gyökeret eresszen.
Mágiája ugrásra készen várakozott. Meglögybölte a fiolát, és egy hajtásra lehúzta a váladékot.
Savas íz öntötte el száját, torkát megperzselte a lötty, homloka lángba borult. Lehunyt szemmel vizualizálta testében pulzáló erejét, hagyta, hogy elkezdődjön a bűvölet. Összes sejtje, mely érintkezésbe került a vírussal, bekapcsolódott az illúziókeltésbe: el kellett hitetnie az idegen részecskékkel, hogy haldoklik, és készen áll befogadni a vírussal járó entitánst. Várakozott, míg teljes mértékben megváltoztatta sejtfelépítését. Percek kérdése, és a rigo mortis fázisába lép..
Loki térde felmondta a szolgálatot, feje hangosan koppant a hűvös cellapadlón.
A halál mezsgyéjén állt.
A fertőzés elemésztette testét, lassan átdolgozva magát az isten varázslatán. Alig érzékelte a hidegrázást, a riadót fújó idegrendszerének rángatódzását, az összeomlani készülő tüdejét. El fog bukni, villant át agyán, majd elvesztette minden kapcsolatát a külvilággal és önmagával.

- Loki! - szűrődött át Frigga kiáltása.
- Erghhrggh... Minden. - csikorgatta fogait. - Rendben. - a keze remegett, kapkodni kezdte a levegőt.
A jelenetet figyelő orvosok feszülten pusmogtak a királyné mögött.
- Már nem sok...
- A végső stádiumban még nem figyelhettünk meg...
- Ez az utolsó esélyünk...
Chat Blanc megelégelte az izgága kisgyerekekként viselkedő varázslómestereket és kuruzslókat.
- Csendet! - nézett hátra válla felett.
Immár senki nem szólt vissza neki, és mind a csínytevés istenének tusakodását figyelték.

Ott volt az Yggdrasil gyökerei közt megbúvó kútnál. Bíbor és vörös ezer árnyalata, sárgák rengetege kavargott a Világfa tövében. Talpalatnyi zöld sem maradt a réten.
Loki, hívta őt az előtte álló három különböző alak egy hangon. Kezüket nyújtották. A Sors Úrnői...
A kút felfénylett, s Loki közelebb lépett a hozzá legközelebb álló öregasszonyhoz.
-Segíteniük kell! - mutatott a kútra. - Tudnom kell, hogyan győzhetünk...
A kút vize túlfutott peremén, Loki lábánál összegyűlt, felkúszott bőre mentén, ruhája alatt, belefolyt az orrába, fülébe, szájába. Az istenség csendben várta, hogy a következő látomásba süppedjen.

Loki az abszolút sötétséggel nézett szembe ; minden fény kifutott volna a világból, és egyedül a véget nem érő, üres univerzum pislogott volna vissza. Elcsendesítette vészjelzések garmadájával figyelmeztető erejét. Nincs mitől félnie, biztatta magát, hisz a holtakat nem lehet újra megölni.
De te nem vagy hulla, válaszolta józan esze. Az istenség figyelmen kívül hagyta.
Halott vagyok, halott vagyok...
- Féled a halált, halandó? - mint a feltámadó szél, süvített át rajta a kérdés. Már nincs visszaút.
- Igen.
- Készen állsz szolgálatába állni az Új Kor hadseregének? - susogta elméje mélyéből egy hang. Egy keserű, gyűlölettel és haraggal teli hang.
- Igen. - jelentette ki a sötétségnek. Megcsinálta. Bekapták a horgot.
- Semmi ellenkezés... - kuncogta a bensőjében lappangó gonoszság. - Ez tetszik.
Mindjárt nem fog tetszeni, csak várd ki a végét, válaszolta Loki magában.
- Egy kérdés csupán, ha megengedi. - Nem volt feje, amivel körbenézhetett volna, hogy megtalálja, kivel beszél. Csak lebegett, része volt a mindent elrejtő sötétnek. Kezdett fáradni a figyelemmegosztástól, hogy testét ne regenerálja és elméinek zugai rejtve legyenek, és közben halottnak is tűnjön. - Kit fogok szolgálni?
- Az univerzumok közös érdekét! - zengett fel tisztán a válasz. - A Kilenc Birodalom egyesül a sötétség lobogója alatt, s minden lény boldogan és önként távozik, hogy a többi életben maradhasson!
Loki villámgyorsan összekötötte az elhangzottakat. Már találkozott eme eszmék forrásaival - a kapcsolat, mi a kapcsolódási pont... Idő kell, beszéltetnie kell...
- Van merszed idemerészkedni, asgardi?! - csattant fel a sötétség. - Mit keresel itt, az én birodalmamban, te alávaló féreg?
Itt a vége, fuss el véle, nevetett fel Loki, és szabadjára eresztette mágiáját. A sötétség kitátotta pofáját, és Loki túl későn reagált, túlságosan el volt foglalva az öngyógyítással, hogy kikerüljön ebből az elmebajból...
Satuba került.
- Nincs menekvés, Hazugságok Hercege. - duruzsolta a hang. Loki vergődött a sötétség szorításában, immár a hiteles kétségbeeséstől egyre csak cikáztak gondolatai. - Ismerek valakit, aki nagyon szívesen viszontlátna...
Nem, nem, nem...
A szervezete leállt a valóságban.
A fertőzés felül kerekedett rajta.