The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

23

23

Még fájdalmasabban vettem a levegőt, ahogy a délelőtt kapott ütések nyomai megjelentek a délutáni órákban. A kezem izzadt a kesztyűben,  a kardot markolásztam, nagyon zavart a csúszóssága. Mély levegő be, nem számít a szúrás, kifúj. Ismétlés.
- Lady Empera, úgy állsz ott, mintha csípné az acél makulátnal kezecskéid! - az előttem álló istenverte rohadék vigyorgó képére szegeztem tekintetem. Véletlenül sem pillanthatok meztelen felsőtestére, ahogy az izmaim csordogáló vízcseppeken megcsillan a lenyugvó nap lágy fénye. Lenyeltem a számba tolduló szitkokat, (maradjunk nőiesek) és elmosolyodtam.
- Drága Herceg, csak azért ily vakmerő mert kezdő ellen kell küzdenie, vagy összes csatáját büszkén fennhordott orral vívta? - a sikertelenül elfojtott nevetés, ami a nem túl távol álló harcosok csoportja felől jött, lelki üdvösség volt remegésemnek. Bizony, a szájalás legalább bármilyen állapotban megy...
- Első lecke, - kiáltotta Thor, - mivel látom, hogy sose fogtál nemes fegyvert kezedben, - saját kardját a puha földbe döfte, elindult irányomba. - megtanuljuk, hogy kell tartani. - "Milyen okos vagy, hercegfiú, kitaláltad, hogy a huszonegyedik században már nem szokás a kardvívás... Vajon miből is jöhettél rá?" De megakadtak a gondolataim, mivel ahelyett, hogy megáll velem szemben, ragadozóként a prédát gyengébb felénél közelítette meg...
Mögém állt, csípőjét kissé gerincemnek nyomta hogy kiegyenesedjek, jobbat a bal fölé helyezve rászorította a kesztyűs kezeimet a markolatra, közben folyamatosan magyarázott a helyes állásról.
Kár, hogy semmi nem jutott el belőle kába agyamig, mert csak arra voltam képes figyelni, ahogy testtartásomat igazgatja, végigsimít oldalamon, hogy csípőmhöz érve egyenesbe fordítsa azt, szinte rámborulva törzsem mellé igazítsa ellazított karom, és lábával óvatosan átlós kisterpeszbe csúsztatja az enyém.
Moccani sem mertem a művelet alatt, gyomrom apróra húzódott, vér gyűlt az arcomba. Ezt egész biztos mindenki végignézte, aminek egyáltalán nem örültem.
- Igazán bámulatos, milyen veszteg is tudsz maradni, ha az ember jó helyről közelít meg, Lady Empera... - elégedett, domináns hímként mosolygott. - Hol maradnak vajon öcséméhez hasonló okos visszavágások ilyenkor?
- Fulladj meg, Thor. - neve hallatán még szélesebben vigyorgott, felkapta kardját.
- Kezdődhet a mai tanulóidőnk, Vörhenyes!

Chat késő este tért vissza, s egyből a királynői kamra felé vette az irányt. Fontos dolgokat tudott meg, miután elhagyta Kvaskun oldalán. A vén csempész társasága ellenkező irányba indult mint ők, s kettesben tudtak beszélgetni a délutáni órákban egyre telítődő utcákon. Nem ültek be máshova, és Chat észrevette, hogy barátja sem vezeti régi barlangja felé. Bizalmatlan volt még frissen előkerült cimborájával szemben.
A lényeget viszont ki tudta szedni, s értesüléseit egyből meg akarta osztani királynéjával, aki majd tovább juttatja Odinnak, ha úgy határoz. A nőre egy, a könyvtár szélső részében elhelyezett asztalnál talált rá, tengernyi tekercsek között.
- Chat Blanc, de jó, hogy visszatértél! - egy fáradt mosoly kíséretében maga mellé invitálta. - Mit tudtál meg?
- Királynőm. - leült, és az asztalra támaszkodva elmesélte mai napját. Nem említette, hogy a csempész régi ismerőse, csak hogy sikerült beszélnie egy megbízható forrással. A palotaiak nem kedvelték a fekete piac asgardi kiskirályát, de nem is foglalkoztak vele különösebben.

Frigga aggodalommal hallgatta a beszámolót, gondolatai a furcsa írás körül jártak. Heimdall csak annyit felelt, mikor megkérdezte lát-e valami  kapcsolatot a tekercs és a betegség között, hogy "Szemeim fiatalabbak mint e jövendölések, úrnőm. Ki megfejti a tekercs titkát, régebbi tudáshoz fér hozzá, ami segítséget nyújthat a közelgő vészekben." Többet nem szólt, a boszorkány pedig megköszönte segítségét.
- Mióta járod a földet e világon, Chat Blanc? - fordult a neko felé, aki megvonta vállát.
- Nem számolom, királynőm, de több mint 500 éve, biztosan. - Frigga tudta, hogy fiatal még, nem csak az asgardiak éveivel számolva, de saját népükével is. De fiatalságának nyoma se volt már... Túl sokat vesztett pár éve, s akkori kedves, vidám vonásait kemény arc és távolságtartóbb modor tüntette el.
Ő, és kedves fia is gyászol a mai nap.
Frigga nem ismerte olyan jól a fekete szőrű, hegyes fülű leányt, sem annak barnás társát. De mindkettejük tökéletes társaság volt fiainak, s napestig tudták szórakoztatni egymást, ezzel sokat segítve a királynénak. Először érezte úgy, hogy Loki barátra talált, amiből lassan szerelem született, s a fiatalok oly felhőtlenek és felelőtlenek voltak együtt, hogy öröm volt rájuk nézni. Elképesztően pozitív hatással volt a macskalány  hercegére, aki bár eleinte nem tudott mit kezdeni az érzelmek ilyen szintű mélységével és magasságával, megnyílt társa előtt. Tökéletesen működtek, mintha nem csak egy pár, hanem társak volnának, de lehetőségük sem volt kideríteni...
Hajnal volt, s Lokinak küldetést kellett teljesíteni a szomszéd Birodalom udvarában, így a nap első sugarai előtt sem tudott volna hazaérni párjához, lehetősége sem volt megállítani az eseményeket. Szürkületkor jeges vihar söpört végig a szobákon, az egész palota alapjaiban remegett meg, rémülten rohant elő minden alvó a pusztító energialöket forrását keresve. Jégcsapok teremtődtek a semmiből, hó és hideg lepte el az emeleteket, keserves üvöltés hallatszott távolról. A királyné lélekvesztve rohanni kezdtett a forrás felé, a nyers erővel tomboló fia felé, de késő volt...
Az ágya előtt térdelt, nem e világi hangon üvöltve az ég felé. Frigga betörte az ajtót, szemét könnyek lepték el. Dulakodás nyomai látszottak, s vér, rengeteg vér a falakon, a padlón, s az ablakpárkányon, az ágynemű zöld színe sötétbarnává változott.
Elvitték a lányt. Loki őrjöngése pillanatok alatt jéghideg dühvé változott, majd s se szó se beszéd felkapta tőrjeit és kiviharzott a várból.
Frigga, s testvére hiába próbálta megállítani. Amikor kirohant a cselédség, jelent meg a mellette ülő fehér ruhás fiú a saját gyermekéhez hasonló állapotban, azt üvöltözve, hogy Odinnal akar beszélni. Nem engedték be először, lévén ismeretlen az őröknek, s visszadobták az udvarra, majd miután azt rikoltotta, hogy "Feladom a lázadókat, mindent elmondok!" bebocsátást nyert. A félálomban lévő uralkodó rövid percek elteltével odaküldte katonáit ahol a fehér szőrű fiú elmondása szerint a neko bázis bújt. A csata el sem kezdődött, mire odaértek a haderők, csak kettő túlélő maradt.
Loki állig úszva a vérben, kőkemény arccal állt a lángoló épület előtt, a  mágiájával sakkban tartott lázadóvezért a katonák elé vetette. Kíséret nélkül, kezében dédelgetve tőreit visszavonult Asgard korán megtelt utcáin, a nép pedig amint megérezte rettentő dühét, kámforrá vált inkább, mintsem felhívják magukra figyelmét.
Frigga emlékszik, hogy utána napokig nem mozdult szobájából, Chat bosszúhadjárata során a maradékot  fajtájából, akik részt vettek a lázadásban, juttatta a Vallhallába vagy a rácsok mögé.
Csöndes hónapok alatt állt vissza a rend, ami a leány érkezése előtt még törhetetlennek tűnt. A Lokiban ébredező, pozitív irányba való fejlődésre törekvések meghaltak, szerelmével együtt. Megállt számára az idő ; másfél év úgy röppent el, mint madár ha megijesztik; elvonult, magába zárkózott, hónapokig nem szólalt meg ; szellemé vált, hátha beeresztik a Vallhallába ; aki látta, mert véletlen rosszkor volt rossz helyen, csak rettegve mert nyilatkozni, zárt ajtók mögött.
Mert Loki titokban a fájdalmát fegyverré kovácsolta, s addig vékony testalkata átalakult ; éles, ragyogó elméjében nagyratörő gondolatok fészkeltek; pajkos tekintete ravasszá és számítóvá vált.
A második év felében újra ellátta hercegi teendőit, s folytatta a találkozás előtti életét : tanult, edzett, s bár nem volt a nagy dorbézolás híre, néha felbukkant Asgard éjszakai forgatagában, nem ritkán hölgyek társaságában. Ha eddig nem is volt oly ismert bátyjának híre miatt, igyekezett változtatni a dolgokon.
Odin viszont napról - napra kevésbé szerette a fiút, mert az évek alatt titkon egyre inkább emlékeztette őt apjára.
Közeledett a koronázás, immár nyilvánvalóvá vált, hogy Thor lesz az új király, ha eljön az ideje. Frigga büszkeséggel tekintett mindkét fiára, s az udvar szerette Thort. De Loki, Loki nem nyughatott, míg meg nem kapta az ő igazságát.
Ami újra teljesen összetörte.
Viszont kitisztult előtte a kép, hogy "Atyja" miért is az ostobább, de tisztább vérű, asgardi fiút akarta a trónra.
Odin hirtelen elaludt, Thor Midgardon töltötte büntetését, s egyedül Loki kaphatta meg Asgard vezetésének jogát. Az addigra már teljesen zavart elméjű, hatalomvággyal szenvedő herceg nem volt biztonságos választás, s Thor visszatérte csak még inkább felkavarta a vizet.
Amikor elengedte Thort a széttörő Bifröst hídján, hogy halála az univerzum tengerében lelje, az egész királyság gyászolta, mert nem tudták róla amit csak családja ismerhetett :
Jégóriás volt, Jöttünheim trónjának jogos örököse.
A népnek csak a fiatalabbik herceg, a csínytevés istene, a büszke és ravasz Loki volt, míg vissza nem tért a halálból, hogy kétes származású erővel leigázzon egy bolygót.
Most pedig, ki tudja milyen szenvedések és harcok után annak a várnak a börtönében fog megrohadni, ahol felnőtt, gondolta Frigga, miközben visszatette a pergameneket helyükre. Chat már rég magára hagyta, s egyedül elmélkedett fián. Amikor meglátogatta cellájában, úgy érezte mintha nem volna teljesen önmaga, vagy el akarna titkolni valamit. Sokszor volt ez így Lokival, de lelki szemei érzékeltek valami mást, valami hatalmasabb erő maradékát.