The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

33

Vegyes érzések öntöttek el, ahogy megláttam kiszállni a sötétített ablakú kocsi hátuljából, szürke öltönyben és fekete garbóban, szívdöglesztően kedves mosollyal. Nem ölelt meg, nem puszilt meg, s csak vigyázva ért a derekamhoz. Belülről marcangoltam magam, számtalan ok miatt. Köztük volt, hogy miért jöttem ki a házból, és hogy miért találtam ellenállhatatlannak a férfi kisugárzását.
Meglepetés volt, hova mentünk. Reggeli közben meséltem neki, hogy lemaradtam egy moszkvai balett előadásról, így egy izgatott sikkantás hagyta el a torkom, mikor megláttam a színház épületét. Emlékszem az elégedett csillogásra a szemében, hogy örömet szerzett. Emlékszem, hogy a balett után egymásba karolva jöttünk ki, s megállás nélkül áradoztam neki a darab gyönyörűségéről. Emlékszem, hogy felajánlotta, hogy elmehetünk valahová az este, de hosszú lesz az út, én pedig kérdés nélkül beleegyeztem. Elnéztük a menetrendet, így kézen fogva kellett rohanunk a buszhoz, és zihálva, de kacagva pattantunk fel, miután megvettük a jegyeket. Már nem volt ülőhely, és csak a középen lévő, babakocsiknak és kerekesszékeknek fenntartott helyre tudtunk beállni. Emlékszem, hogy hatalmasat fékezett a busz, majdnem elestem, de John elkapott, szó nélkül óvatosan magához szorított. Soha nem hittem volna, hogy ki fog tudni hunyni szemében az a varázslatos ragyogás, amivel rámnézett. Nem volt szükség szavakra, hozzábújtam, és ott is maradtam leszállásig.
A város szélén kötöttünk ki, a tengerparton. A kora tavaszi szél sós levegőt fújt az arcunkba, sétálni kezdtünk a parton. Kérdezgetett az iskoláról, a szabadidőmről, a gyerekkoromról, én pedig a munkájáról, hobbijairól próbáltam többet megtudni, de szinte semmit nem sikerült kiszednem belőle.
Órákkal később hazaértem, boldogsággal telve, és idióta mosollyal az arcomon.
Egyre gyakrabban találkoztunk, és nyár elején, mikor újra a tengerparton sétáltunk napnyugtakor, elém került, kezébe vette az arcom.

"Szeretnélek boldoggá tenni Pera. Szeretnélek mosolyogni látni, nevetni hallani, szeretném, hogy biztonságot nyújthassak neked. Fontos vagy nekem. Szeretném, hogy tudd, hogy tudom, hogy kétségekkel vagy tele velem kapcsolatban. De hadd oszlassam el a kétségeid, mielőtt bármit is kérdezel... "

Megcsókoltam, mert tudtam, hogy nincs szükségem válaszokra, hisz holtbiztos vagyok abban, mit érzek Jonathan iránt.
Hónapokig minden rendben és boldogságban telt. Sose éreztem még magam annyira kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak, szerelmesnek addig. Félresöpörtem a felmerülő kétségeket, ignoráltam a rossz előérzeteim. Gyakrabban látogattam el a hotelba, ahol üzleti ügyeket intézték apával, s ilyenkor mindig viccelődve megszidott, hogy ne sodorjam bajba magam miatta. Titokban tudom, örült, hogy ott voltam vele, a rossz napokban is.
A legmókásabb történetek közé tartozik, mikor anya belépett a liftbe, mikor mi épp kezdtünk egymásba gabalyodni. "Ne vágj olyan meglepett képet, Pyra drágám, szerinted hagytam volna, hogy egy ujjal is hozzád érjen tudom nélkül?" az államat alig bírtam összekaparni, John csak nevetett. "Köszönöm, hogy vigyázhatok a lányára, Suzanne." Anya nevetett. " Apának el ne mondd, még a végén kivágja egyik legkevesebb barátunk!" kiszállt a liftből, köpni - nyelni nem voltam képes, Jonathan megigazgatta ruháját, még mindig vigyorogva az arcomra fagyott grimaszon. " Termé- szetesen megállapodást kötöttem édesanyáddal. Ha bántódás érne, vagy összetörném a szíved, rám uszítja az összes szörnyet, aki alkalmazásában áll. " Megsimogattam a vállát. " Dehát te vagy a kedvenc szörnye. Apa is mindig azt mondogatja, hogy téged küldenek, ha valami nem úgy haladna, ahogy kéne ..." Kacagtunk, akkor még csak egy rossz viccnek szántam azt a mondatot .

- Nem akarom lelőni a poént, de kezdek egyre biztosabbá válni abban, hogy végződött a történetük. - dörmögte Thor. - Az apja megtudta a kis affért, és meg akarta ölni miatta ezt a Jonathant.
Keserűség öntött el, bólogattam.
- Thor, említettem, hogy nem sokat tudtam meg az előéletéről. Egészen addig a napig, amíg az egyik este hazafelé sétálva egy sikátorban ránk nem támadott öt alak. Fegyvereik voltak, késeik, és nálam kétszer nagyobb darabok. - lehunytam a szemem, magam elé idéztem a jelenetet. - Akkoriban folyt a kiképzésem, de nem tartottam azon a szinten, hogy egynél több ellenféllel szemben hatékonyan meg tudjam védeni magam. - Thor hümmögött egy sort. - De Jonathan elém lépett, és semmit nem mondott. Egyből támadott, a pisztolyt tartó férfira. Alig bírtam követni mozdulatait, két pillanattal később a fegyver az ő kezében sült el, és már két ember volt halott. Az egyik késes fickó rámrontott, de félretáncoltam, és megpróbáltam kicsavarni a kezéből a pengét. Nem hagytam, hogy hozzám érjen, halálsikoly visszhangzott a házak fala között. - a pillanatok homokszemekként pörögtek le előttem. - Nem sikerült felülkerekednem a pasason, mert nála volt a kés. Záporoztak az ütések, vágások. Ugrottam, hajoltam, ütöttem, félreléptem, karmoltam. Elkapott. Újabb fegyverdördülés. Jonathan az utolsó, mögöttem álló kopasz pasast vette célkeresztbe, de nem lőtt. Kést szegeztek a torkomnak. A kopasz hátraszorította karom, és hiába próbálkoztam a tanult cselekkel, nem eresztett.