The Beginning of the End - A Végzet Kezdete ((Befejezés Közeleg))Asgard MCU Ff.

34

- Tartsd a helyed. - hátam mögött ropogott a frissen esett hó. - Tartsd a felvett pozíciót. - kifújtam a levegőt, próbáltam csakis a lépések zajára figyelni. A kard súlya eltérő volt, mint amihez hozzászoktam a gyakorlótéren. Nem beszélve arról, hogy fújt a szél, és órák óta kint voltunk.
Hallottam a suhanó pengét. Felkaptam a kardot, de az erejét nem tudtam felfogni, fájdalom nyilalt a csuklómba. A következő csapás oldalról érkezett, hátrébb táncoltam, és kihasználtam a remélt lehetőséget. Thor védelme a helyén volt, acéllal találtam szemben magam. Hátralökött, majdnem fenékre estem, vaktában próbáltam hárítani.
- Használd a lendületed! - utasított Thor. - Hagyatkozz az ösztöneidre! - én próbálkozom, suttogtam magamban. - Számítsd ki, honnan érkezik a penge!
Újabb támadássorozatot indított, kénytelen voltam egyre hátrébb menekülni. A kard dísznek volt csak jó a markomban. Suhanás. Összeharapó acél pengése. Jeges veríték áztatta át a tunikám.
Oldalra ugrok, és egy félfordulattal lendületet adok a támadásnak. Csukott szemmel nehéz célozni, egy kaszáló mozdulattal szabadon hagyom az oldalam.
Halk kiáltás hagyja el a torkom. Thor kardjának hegye belémállt, mozdulatlanságra kényszerítve. Zihálok,fülemet cirógatta az istenség meleg lehellete.
További szó nélkül szétváltunk. Hátráltam pár lépést. Lecsendesítettem a pulzusom. Behajlítottam a lábaim, felszegett állal magam elé hoztam a pengét. Nyugalom szállt meg.
Itt volt az ideje bekapcsolni az ösztöneim. Nincs már időm tökörészni. Nincs helye hibáknak.
Rekedt üvöltéssel rohamra indultam, és kíméletlenül folytattuk a párbajozást késő estig.

- Holnap napkelte után vissza szeretnék menni. - léptem Thor mellé, s átnyújtottam neki a kiürített tányérom.
- Helyes.
Belülről harapdáltam a számat, vártam a csipkelődést. Az istenség rámnézett, hallgatott.
- Felkészült vagyok? - Közelebb lépett, vállamra tette a kezét, melegen elmosolyodott.
- Fél holdhónap alatt is elképesztően sokat fejlődtél. - atyafias módon megveregette a vállam. - Nincs okod aggódni. Van még idő.
Bólintottam, némán elismételtem mondatait. Mindig ezzel nyugtat.
Elmúlt már bennem a lelkizős éjszaka után támadt zavar. Sebezhetőnek éreztem magam, akárhányszor eszembe jutott, milyen könnyen megbíztam benne, s féltem, hogy felhasználja ellenem.
Egy hang azt súgta, nincs miért aggódjak.
Végülis, igaza van: minek aggódjak, ígyis - úgyis meghalok.

Loki mozdulatlanul ült a cellájába becsempészett ágyon. Szemét csukva tartotta, kizárta a börtönlakók zaját. A transz egy ideje tartott már; eddig eredménytelenül. Folyton megzavarták, vagy saját gondolatai nem hagyták békében.
Megpróbálta visszaidézni azt az érzetet, az apró csillag fényét az éjszakában, amire a lány emlékeztette. A távolban mintha ragyogott volna valami, de túl messzire volt, elérhetetlen távolságra. Koncentrált.
Képek villantak fel, de hiába próbálta felfogni őket, mintha egy túl gyorsan pörgő érme oldalát akarná leolvasni. Benyomások érték, amik nem voltak az övéi, látott, szagolt, hallott, érzett, idegen emlékeket tett sajátjaivá. Felgyorsult a szívverése, apró pihékért kapkodott a tomboló hóviharban, de az összes elolvadt érintésére.
Egy tó partjára érkezett. Körülötte fagyott fűzfa, és nádas; minden csendes, mozdulatlan. Életnek látszólag semmi jele. Loki a befagyott víz fölé hajolt: égő szemekkel a vörös ördög hangtalan figyelte minden rezzenését. A férfi tisztában volt a transz alatti illúziók rejtélyeivel, s végtelen számú variációival, így ez sem érte meglepetésként.
- Lady Empera! - szólította, a lány pedig intett egyet. - Hol vagyunk? - hajkoronája uszályként lebegett körülötte. A csínytevés istene mágiájával a jégbe hatolt: eredménytelenül. Meg kellett érintenie az alany manifesztációját ahhoz, hogy ténylegesen az elméjébe tudjon hatolnia, ha nincs a transz alatt valóságos kapcsolata az alannyal. A manifesztáció nem tűnt segítőkésznek. Loki újból mágiát lövellt a tó felszíne felé, de az ellenállt.
- Nem lehetsz képes ellenszegülni az akaratomnak és erőmnek! - sziszegte, és kezdett belefáradni a türelmességbe.
- Lady Empera, ha kell, erőszakkal szedem ki a fejéből, hogy... - lenézett, és legnagyobb bosszúságára a lány mosolyogva hallgatta. - Ne tegyen próbára!
A vörös ördög nevetett, és megvonta a vállát. Loki dühösen a jégre csapott, tenyere nyomán repedések futottak szét. Az Empera - szerű lény távolabb siklott. Fogai fehéren virítottak, ahogy kinevette a zöld köpenyes alakot.
,, Meg fogom szerezni, nincs értelme rejtegetnie... ! " üvöltötte magában. Zúgó szél támadt, fütyülve kelt életre a nádas, a jég feletti köd oszlani kezdett. Loki egyre nehezebben küzdte le a belső késztetést, hogy kilépjen a befagyott tóra.
A manifesztáció vöröse pár lépésre tőle csábítóan csillogott.
Előreszegezte pillantását, hátha észreveszi, hová vinné az útja a transzcendensben. Nem látott semmit, csak a végtelennek tűnő, vakító fehérséget. Egyik lábával megtapogatta a jeget, majd miután biztonságosnak ítélte, ránehezedett. Nem történt semmi.
Óvatosan lépkedve követte a hívószót, maga alá gyűre kétségeit saját józan eszével kapcsolatban. Haját minduntalan szemébe söpörte a feltámadt orkán... Hiányolta kényelmes harci sisakját.
Halk reccsenés rázta meg a tájat.
- Te átkozott... - hagyta el száját, s zuhanás közben a felforduló jégtámla pereme után kapott.
A tó bezárult, a jég maga alá temette a csínytevés istenért akaratával és erejével együtt.

***
Ki vagy te?

Loki, Laufey fia. Jöttünheim trónjának jogos örököse.

Mit keresel itt, Loki, Laufey fia?

Válaszokat.

Azokat sem itt, sem máshol nem fogsz találni.

Tudnom kell...

Hiszen már tudod.

De...

Hallgass el, Befejező. A születésed pillanatában láttuk, mivé, kivé fogsz válni.

Nem akarok semmivé és senkivé sem lenni, tévedsz!

Ne beszélj badarságokat, Loki, Odin fia.

Én nem...!

Kár, hogy céltalannak tekinted a léted, s bátran eldobnád újból ezt az ajándékot, pedig méltó vagy rá...

Én csak ...

Nincs szükséged semmire. A világ összes kincse a tiéd.

Nekem nincs is...

Eredj, Laufey fia, térj magadhoz...

***

Csillagokat látott, mire kinyitotta szemét. Cikázó gondolatai sajogva taposták fáradt elméjét. Teste később ébredt, mint tudata, meghatározatlan időn át csak nyitott szemmel meredt a pulzáló energiamezőre. Lassan visszamászott belé az élet : zsibbadó ujjait mozgatta, elmacskásodott lábád kezdte nyújtóztatni.
... méltó vagy rá...
A világ összes kincse a tiéd...
Cirkálni kezdett a cella falai között. Nyugtalansága még magát is meglepte, zavart állapotában el is felejtette, hogy napok is eltelhettek legutóbbi étkezése óta. Nem volt éhes, nem volt álmos, csak válaszokat akart, hogy végre nyugtot leljen ha álomra hajtja fejét...
Megrázkódott a hirtelen belé csapó érzéstől. Libabőrös lett, s mágiája újult erővel ébredezett ereiben.
Visszatértek.