Amerikából jöttem (HP fanfiction)

6. fejezet: A második év

A beosztásnál nem ismertem a saját házamra. Igaz, tavaly még elsősként vettem részt az évnyitón, de most az egész griffendél, és a másik három ház is alig fért a bőrébe. Elég nagy hangzavar keletkezett, mivel mindenki arról pusmogott, hogy Harry Potter most kezdi az első évét.
Erről beszéltem neki a vonaton. Emlékeztem mennyire megdöbbent volt, hogy anélkül felismertük őt, hogy egy szót is szólt volna. Vajon a többiek meg fogják szokni, hogy roxfortos lett? Talán sosem, és ez a gondolat elszomorított. 

McGalagony belépett a terembe, hogy ellenőrizze, mindenki elfoglalta-e a helyét. Az arcán láttam, hogy őt sem tölti el túlzott boldogsággal a szokatlan zsivaj. Amikor a beosztás végre elkezdődött, a tavalyi csend helyett sokan még akkor is sugdolóztak és a nyakukat nyújtogatták.

Volt egy pillanat -még az én gyomrom sem korgott tovább – amikor kimondták Harry Potter nevét. Örültem volna, ha griffendéles válik belőle. Keresztbe tettem az ujjaim, úgy szorítottam neki. Éreztem, ahogy Fred ujjai körülfogták az enyémeket. Egy pillanatig mosolyogva sandított rám, majd előre szegezte a tekintetét, ahogy én is Harryt figyeltem. Bár a koncentrálás nehezemre esett, mert Fred puha, nyugtató érintése különösen jól esett. Aztán... 

- GRIFFENDÉL! – zengett a süveg. Abban a pillanatban kitört a hurrikán. Mindenki kiabált, tapsolt, dübörgött a lábával, ahogy csak bírt. Katie és én általában hideg fejjel gondolkodtunk, ez miatt úsztunk meg nagyon sok csínyt tavaly. De most még minket is elragadott a hév, a többiekkel együtt tomboltunk.

- Potter nálunk van! Megszereztük Pottert! Potter a miénk! - ilyen és ehhez hasonló kiáltások hangzottak el széltében, hosszában. A kis gólya az asztalunkhoz szaladt, és megszeppenten tűrte, ahogy társaink gratulálnak neki. Az ikrek után én is hátba veregettem, és vigyorogva köszöntöttem őt. 

- A lehető legjobb helyre kerültél! Merlin hozott a griffendélben.

* * *

Az első SVK óra kész röhej volt. Katie, Will és én egymás mellett ültünk abban a nagy teremben, és Mógust hallgattuk. Egy bizonyos pontig csendben tűrtük a tanár urat, a pad alatt, pergameneken leveleztünk. Egész sokáig kitartottunk, bár életemben olyan lassan tanóra még nem telt el.

- Azt hittem – súgta Will-, hogy a nyáron minimum elviszi valami kórság... – kuncognom kellett.

- Én is, ne aggódj – tátogta Katie nekem és Willnek.

- Mi történt vele, hogy jobban dadog mint korábban?

- Biztos megijedt az árnyékától...

- Vagy a turbánjától...

- Miss Winslow? Tudja esetleg a választ? – a visszafojtott nevetés miatt elkerekedett szemmel meredtem előre, a padomra. Nem mertem a tanár úrra nézni, mert attól tartottam, hogy abban a pillanatban elnevetem magam. Alig bírtam kinyögni valamit, hogy felelni tudjak. A gond csak az volt, hogy nem tudtam mi a kérdés.

- Prof... Professzor Mógus, meg tudná ismételni a kérdést?

- Nem. És ö-öt p-p-pont a grif- griffendéltől. – Ej de szigorú lett! Legalább nem büntetőmunkát adott, és öt pontot bármikor tudok szerezni. Will vörösödő feje és Katie könnycseppektől nyirkos szeme mindenért kárpótolt. Nem segített az sem, hogy Katie odasúgta nekem, miután a tanár úr visszazökkent a tanításba:

- Reméljük nem duplán vonta le a pontot. 

 Alig vártuk a szünetet, hogy kinevethessük magunkat.