Amerikából jöttem (HP fanfiction)

7. fejezet: A jóképű, ír, skót szoknyás férfi

Éppen a Czikornyai és Patzába akartam volna bemenni, de rengetegen voltak bent. „Gildroy Lockhart: Egy elbűvölő ember... dedikálás..." Te jó ég, fogtam a fejemet. Izzy néni és anya is odavolt a férfitől, de nekem valamiért felállt a szőr a hátamon tőle. Már majdnem megfordultam, de meggondoltam magam, és bepréselődtem a boltba, amikor megláttam néhány ismerős, vörös üstököt.

- ... idén én tartom a SVK órákat a Roxfortban.

- Micsoda? Na ne! – bukott ki belőlem. Olyan hangos voltam, hogy az újságíró is meghallotta, de még Lockhart is. Akkor szúrtam ki, hogy Harry már ott állt a férfival.

- Nahát, micsoda lelkesedés! – kiáltotta, mire igen furcsa fintort vághattam. Lelkesedés? Nem hiszem... gondoltam. – Hány roxfortos érkezett ma a dedikálásra? – Senki nem akarta feltenni a kezét. – Hány roxfortos jött el megvenni ma a könyvem? – Így már más. Ekkor viszont meglátta, hogy köszönök Harrynek, így muszáj volt beállnom egy fotóra. – Ki vagy? Honnan ismered Harryt?

- Mindketten a Roxfortba járunk, én most leszek harmadikos, Harry pedig másodikos. Mindketten griffendélesek vagyunk. Hannah Winslow. W. I. N. S. L. O. W. Igen, kérem. A legjobb barát? Nem hinném. Ron Weasley - bólogattam. Remélem, ez legalább egy ajándékcsomagot takar. - Igen, W.E.A.S.L.E.Y.  - ekkor megláttam még valakit, akinek az arca furcsa fintorba torzul. Draco Malfoy. Oda akartam menni. Jó lett volna azt kamuzni, hogy Harry egyik legjobb barátja, de sajnos hamar kiderülne az igazság.  Végül gyorsan megszöktem, amikor már nem figyeltek oda rám. Még talán épp időben érkeztem ahhoz, hogy meghökkenjek a helyzet abszurditásán. A Weasley család vs. Malfoy család csatája. És jön Winslow - kiütéssel győz, mintha egy boxmeccset játszottunk volna le.

- Ron! - hallottam Mr. Weasley szilárd hangját. Fred és George társaságában ment oda a trióhoz. Én is hozzájuk léptem. Ginny, Ron arca is vörös volt. - Mit művelsz? Kész őrültekháza van idebent, menjünk ki az utcára - mondta, miután felmérte a helyzetet. Ekkor őt is megszólította valaki. 

- Lám, lám, Arthur Weasley - Mr. Malfoy volt az. Ott állt Draco mögött, és ugyanolyan alattomosan vigyorgott, mint a fia. Mr Weasley kurtán biccentett. - Lucius. 

Bár tudnék tenni valamit, gondolom, bármit, ami eltereli a figyelmüket. Hiába erőltettem az agyamat, nem jutott eszembe semmi. Semmi, amivel kényelmetlen helyzetbe hozhatom... csak a tavalyi, kínos emlék, amikor nőnek hittem. Félretoltam Fredet és George-ot, begyorsítottam, és teljes erőmből nekimentem a férfinek. Mintha nem látnám, hogy ott van. Igen erősen megbillent, főleg miután minden könyvem a lábára ejtettem. Hat súlyos Lockhart-kötetet. Gyorsan felszedegettem, majd felpattantam.

- Hallom, sok a munka a minisztériumban - folytatta Mr Malfoy. - Az a rengeteg házkutatás... Legalább megfizetik a túlórákat? - belenyúlt Ginny üstjébe, és a vadonatúj Lockhart-kötetek alól kiemelte az Átváltoztatásról kezdőknek című könyv egy igen régi és viharvert példányát. - Úgy látom, nem fizetik meg. Kérdem én, mi értelme szégyent hozni a varázslónévre...

- Jaj, elnézést hölgyem - a legaffektálósabb hangomat használtam, és a legártatlanabb arcomat vettem elő. - Upsz, uram. Bocsánat. 

- Te?! - nézett rám eltorzult arccal, és megszorította a vállamat. Nagyon fájt. 

- Hát igen - kacarásztam, mintha nem éreznék semmit. - Szokásom nekimenni a dolgoknak - felelem. Már nagyon fájt, egyre erősebben szorított. Bosszúból megint kiejtettem a könyveimet a kezemből. Bár egyébként se tudtam volna tovább tartani. - De lehet, hogy csak Önt boldogítom a szerencsétlenségemmel. Majd még kisakkozom.