Amerikából jöttem (HP fanfiction)

24. fejezet: Trimágus tusa

A Roxfort Expressz végre lassítani kezdett, és begördült Roxmorts falu éjszakai sötétségbe burkolózó vasútállomására. Alighogy kinyíltak a szerelvény ajtajai, fenyegető mennydörgés hangzott fel, jelezve, mi vár minket a szabad ég alatt...

Will, Katie és én egyből lestoppoltuk a legelső fiákert, nehogy megázzunk. Az út olyan rázós, gödrös volt, hogy el nem tudnám képzelni, mi történt a nyáron vele. Mintha egy új, szokatlan és hosszabb ösvényen vinne az utunk. Az ég is leszakadt közben, így esélyünk se volt arra, hogy szárazon megússzuk – igazam is lett, egy pillanat alatt bőrig áztunk. Bent a szemem sarkából egy színes, repülő valamit láttam meg, és rá is jöttem mi az: csattant a fejemen, és most már ott is vizes lettem, ahol eddig esetleg nem.

- Hóborc! – csattant fel Katie. – Hát így köszöntesz minket? – A szellem őt is célba vette, úgyhogy sietve a csomagokhoz tettük a saját ládáinkat, majd szinte berontottunk a Nagyterembe. A tanárok többsége már bent ült, és egymással beszélgetett... Néhány szék még üres volt.

- Valami nem stimmel... - mondta Will.

- Nahát, nem mondod? Kint úgy esik, mintha dézsából öntenék, és Hóborc jóvoltából majdnem két vízilufi is eltalált minket. Ez nem egy szokásos évkezdés... - feddte meg Katie.

- Nem, mármint igen, de nem az. Két tanárral kevesebb van a teremben. McGalagony persze az elsősökkel van... - magyarázta. Igaza volt.

- Á, csak az új SVK tanár hiányzik – mondtam. – De vajon ki lehet az?

- Miről beszéltek? – kérdezte Hermione, a trió ugyanis közvetlenül a közelünkben telepedett le. – Csak nem az új SVK tanárról?

- De – bólintottam a kérdésére.

- Lehet, hogy senkit nem tudtak szerezni! – aggodalmaskodott.

- Biztos van valaki, Herm.

- Ha mást nem, hát D. professzor beáll tanítani – vetette fel Katie.

- Az milyen állati lenne! Nem? – kérdezte Will.

- D. prof.? – kérdezte Ron.

- Dumbledore – csatlakozott be Fred és George is. Előbbi közvetlenül mellettem foglalt helyet. – Miért állna be?

- Várj csak... - elgondolkodtam, mert eszembe jutott a reggeli látogató az Odúban. „Rémszemnek jelentkeznie kell ma a munkahelyén..." – Nem lehet, hogy Mordon az?

- Ki?

- Hát Alastor Rémszem Mordon! Fred, nem emlékszel, mit mondott reggel Mr. Diggory a tűzben? – A fiú csak a fejét rázta. – Nem hiszem el! Nem is figyeltél mit mond? Azt mondta, Rémszemnek jelentkeznie kell ma...

- Az új munkahelyén! – vigyorodott el. Leesett neki is. Olyan izgatott lettem, hogy szóvá se tettem, hogy miért teszi az idiótát. – De akkor miért nincs itt?

- Nem tudom... - feleltem.

- Amúgy... miért van ez a kék – valamit birizgált a nyakamnál – lufidarab? – Ahogy felemelte az apró darabot, végig simított a nyakamon. Azt nem lehetett véletlenül tenni.

- Hóborc... - kezdtem, de Will lepisszegett.

- Css, kezdődik a beosztás!

Az ajtón belépett McGalagony professzor, s mögötte hosszú sorban bevonultak az elsőévesek. Őket látva az az érzésem lett, hogy mi, Hóborc tréfájával együtt is csupán ízelítőt kaptunk abból, amin az elsősök keresztülmentek. Úgy tűnt, mintha nem csónakban, hanem úszva keltek volna át a tavon. Az ázott sereg a tanári asztal elé vonult; ott megálltak, és szembefordultak az iskola többi tanulójával. Cudarul fázhattak, emellett bizonyára izgultak is, úgyhogy mind úgy remegtek, mintha rázták volna őket – mind, kivéve egy pöttöm, egérfrizurájú fiúcska. Ő egy roppant furcsa ruhadarabot viselt, ami csak Hagrid vakondbőr kabátja lehetett. A fiúcska ötödmagával is elfért volna a hatalmas ruhadarabban, így aztán úgy festett, mintha egy szőrös fekete sátorból dugná ki a fejét. Willel és Katievel csak egy néma pillantást váltottunk: úgy látszott, hasonlóan gondolkodnak, mint én.