Amerikából jöttem (HP fanfiction)

29. ... és igazságtalanságok

A reggelinél Willel, Katievel beszélgettem, mikor Fred és George leültek mellénk.

- Miről folyik a szó? Csak nem a délutáni próbáról? – Megforgattam a szemem.

- Nem. Mi másról is tudunk beszélni. – Nem értettem én sem magam, hogy miért vagyok ilyen szúrós hangulatban. Elég volt csak meglátnom a belépő Harryt, hogy tudjam, milyen ideges. – Bocs – sóhajtottam. – Mindenki annyira feszült ma, hogy rám is átragad... - dőltem hátra. Fred és George felvont szemöldökkel pillantottak rám, Will meg elvigyorodott. Katie szája éppen tele volt a zabkásájával, szerencsémre, így nem tudott megszólalni.

- Nem hiszem el... Hannah kimondta a varázsszót.

- Will! – néztem rá csúnyán.

- Engem már rég nem tudsz megijeszteni ezzel – nevetett, és a szájába dobott egy szőlőszemet.

- Mit rontottam el? – sóhajtottam vigyorogva.

Az idő nagyon lassan vánszorgott, de végre elérkezett az ebéd. Szememmel Cedricet és Harryt kerestem, hogy sok sikert kívánjak nekik, de nem láttam sehol őket. Hermione is aggódva pillantott körbe.

- Hannuci, jössz? – állt fel mellőlem Fred. – A pályára. – George hívta Katiet, láttam, ők már indulnának is. Will a helyén maradt, és már épp álltam volna fel, amikor Angelina és két barátnője megálltak előttünk. Ez még nem is lett volna baj, de a lány az orrom előtt kezdett flörtölni Freddel, amit ő viszonzott (nevetett a lányon). Inkább ülve maradtam, és megráztam a fejem.

- Köszi, majd később csatlakozom – feleltem inkább a velem szemben ülőt szuggerálva-, megvárom Willt. – Szerencsére megértette mit akarok, és szedett még ételt maga elé. Bár egyébként is éhes lehetett, azt hiszem.

- Szóval... miért kerülöd? – kérdezte, miután a kis csapat láthatáron kívülre került.

- Nem kerülöm – feleltem bosszúsan. Will a távozók után nézett, mintha ott lennének még, majd rám.

- Neeeee – kerekedik ki a szeme. – Hannah, te Angelina miatt maradtál itt? De hát...? Miért?

- Mert. Ah! – sóhajtottam, és hátradobtam az előrehulló, göndör, szőke hajam. Fél szemmel láttam, hogy Bimba kikíséri Cedricet, aki kissé idegesen pillantgat hátrafelé. A barátaira, gondolom. Aztán rám is néz, mire elmosolyodom, és feltartott ujjal tátogom, hogy „sok szerencsét". Will csettintett az orrom előtt, hogy végre rá figyeljek. – Hé! Egyszerűen csak... nem bírom elviselni Johnsont! Úgy rátelepszik az ikrekre...

- Te féltékeny vagy – vigyorog.

- Nem.

- De igen... - vigyorog.

- Na és te? – vágok vissza. – Úgy nézel George-ra, mintha fel tudnád nyársalni – vigyorodtam el. Éppen akkor, mikor McGalagony Harryért jött. Miért nem láttam őket eddig? Bátorításként rámosolyodtam, Will intett neki.

- Potter! Potter! – kezdtük el hangosan kántálni a nevét. A teremben maradt griffendélesek hamar becsatlakoztak, de Harry még a bejárati csarnokból is hallhatta, hogy tapsolunk. – Potter! Potter!

- Na induljunk – felálltunk, és lassan beértük Hermionét és Ginnyt.

- Sziasztok – mosolyodtunk el. Még tombolt bennünk az adrenalin.

Ügyes lesz – mondta a pillantásunk, de az aggodalom is visszatért a szívünkbe. Sárkányok!

A lelátóra érve megálltunk Hermionéék mögött. Már mi is csak arról beszélgettünk, amiről mindenki: milyen sárkányok vannak és vajon ki melyiket kaphatta meg, amikor végre Bumfolt is megjelenik a színen. Eldörren az ágyú, és Bumfolt kommentálni kezd.