Amerikából jöttem (HP fanfiction)

11. Mr. és Mrs. Samuel Blight

Anya és Jack otthon vártak minket, csillogó szemekkel, és Belle a nyakamba ugrott, mikor meglátott. Nem teljesen értettem mit keresnek nálunk, de legalább nem izgultam azon, ami egész addig titokban a lelkemet nyomta. Attól tartottam anya mérges lesz picit, amiért ismét minden szünetet Roxfortban töltöttem, és még csak nem is írtam neki - ehelyett tárt karokkal fogadott, és azonnal utasításokat kezdett adni.

Közben Belle-t hallgattam, aki az Ilvermornyról csacsogott állandóan, és követett mindenhova. Meg kell vallanom, kicsit idegesítő volt. Leült az ágyamra a szobámban, és onnan csicsergett tovább, majd mikor kifogyott az iskolai történetekből, engem kezdett faggatni. Persze mi más is érdekelne egy tizenkét éves kislányt, mint egy esküvő, ahol még sosem járt és vendégként meg voltak hívva?

Ójajj. Ha vendégek, akkor tuti mellettem fog ülni. Mikor észlelte, hogy nem válaszolok a kérdéseire, ismételni kezdte ugyanazt.

- Elég! - tört ki belőlem. Fújtattam a méregtől, de próbáltam magam lecsendesíteni, főleg mikor megláttam a fekete hajú lány szemében a könnyeket. - Én... én nem akartalak megbántani - vallottam be kényszeredetten. - Csak egy kis csendet szeretnék.

- Értem - felelt egyszerűen. Megrázta magát, aztán az ajtómhoz lépett. - Kész vagy már? Nemsokára ruhapróbára megyünk. - Olyan hideg próbált lenni, amennyire csak tudott. Én leheveredtem a babzsákomra, és próbáltam kutatni az emlékeim között, hogy mikor tett említést nekem bárki ruhapróbáról. Valószínűleg ő volt.

- Ruhapróba? - sóhajtottam. Ő csak bólintott, és már indult volna ki, de megállítottam. - Hé, Belle... Tényleg ne haragudj, hogy durva voltam. Nem akartalak megbántani. És tudod, persze örülök, hogy a nagynéném szerelmes, de ez egyben azt is jelenti, hogy elköltözik innen... Nagy-Britanniában fog élni, és nem szeretném, hogy olyan messze legyen. Emiatt persze lelkiismeretfurdalásom van, de attól még.... - A párnámba fúrtam a fejem és egy aprót sikítottam. Aztán félredobtam, kicsit sem segített, de hiába terültem ki, mint az Alföld, nem lett jobb. - Miért nem tudott Izabel egy amerikai férfit fogni magának? Mondjuk a Te apádat? Nem költözne olyan messze...

- Oh - Belle aprót köhintett, és mintha elpirult volna. - Hát én azt hiszem, hogy az apám már foglalt.

- Micsoda?

Ezzel el is felejtettem kicsit az esküvőt, és mire észhez tértem, addigra már túl voltunk mindennek a megtárgyalásán is, Jack lánya pedig kíváncsian találgatta, hogy melyik barátom melyik lehet a képeken az ágyam melletti paravánon. De a rózsaszín lufi hamar kipukkadt, anya kopogott a szobám ajtaján, majd beljebb lépett.

- Látom, már ki is csomagoltál, Drágám. - Teljes szívéből mosolygott, rég láttam ilyennek. Úgy tűnt, mintha megfiatalodott volna. - Gyere le enni, utána intézzük az esküvőt. Saját ruhátok lesz mind a kettőtöknek, ki kell választani a színt és az anyagokat.

Közösen ettünk, anya és a nagynéném beavatott mindenbe, ami az esküvővel kapcsolatos, már eldöntött dolog. Például az is, hogy mivel Jackék másik városban laknak, az esküvőig kénytelen leszek Belle-lel osztozni a szobámon. Fújtattam egy kicsit, mikor azt kezdték ecsetelni, hogy mi az, amit el kell intéznünk az elkövetkező pár hétben, mire én mindenkit lesokkolva - ez alól nagynéném kivételt képezett - közöltem, hogy Dursleyék megadták a telefonszámukat, ha mindent magnixmódra intézünk, még akár el is jöhetnek. Terveim között szerepelt addig nyaggatni anyát, míg rá nem veszi őket, hogy Harryvel együtt jöjjenek, és felvilágosítottam arról is, hogy a fiú rokonai előtt tilos kiejteni mindenféle varázslattal kapcsolatos szót, még az iskola nevét is.

- Sőt! Jobban tennéd, ha úgy csinálnál, mint aki nem örül annak, hogy Roxfortba járok. Ami talán... még egy kicsit igaz is lehet. - Iz elfojtott egy kacajt, miközben anya kikérte magának. Holott igyekeztem finoman fogalmazni, nem akartam veszekedést az első órában, hogy hazaértem.