Amerikából jöttem (HP fanfiction)

43. RBF-ek

Kilenc vizsga tíz nap alatt. Vagyis tizennyolc vizsga tíz nap alatt, a gyakorlatokkal együtt. Ez rosszabb, mint amit Belle szokott mesélni az ilvermornys vizsgáiról. Hétfőn a bűbájtannal kezdtünk. Miután befejeződött a reggeli, ott kellett maradnunk a Nagyterem előtt – egy ideig az ikrek és Lee is ott várakozott velünk, de el kellett menniük órára. Mikor visszaengedtek a helyiségbe, nem ismertünk rá a teremre. A hosszú asztalok eltűntek, és széltében-hosszában csak egyszemélyes padokat lehetett látni. Szigorú sorrendben, ABC szerint foglaltuk el a helyünket és megkaptuk a feladatlapokat.

McGalagony a tanári asztal mögött állva fogadott minket. Mikor mindenki elfoglalta a helyét, és a társaság elcsendesedett, a tanárnő így szólt: – Kezdhetik a munkát! – Azzal megfordította a tartalékpennák, tintásüvegek és pergamentekercsek mellett álló jókora homokórát. Kalapáló szívvel néztem a feladatlapra, pár pillanatig semmit nem láttam az izgalomtól. Majd vettem egy mély levegőt – „kezdjük az elején" gondoltam, és elolvastam az első kérdést: Add meg a) a tárgyak röptetését szolgáló varázsigét, és b) írd le a hozzá tartozó pálcamozdulatot!

Az elsős tananyaggal kezdtünk? Húha... Leírtam a röptetőbűbájt, ez könnyű volt. Aztán a feladatok össze-vissza keveredtek: ott volt a csuklasztó bűbáj, a vidító varázs, a hívóvarázslat, a távtaszítóbűbáj és még sok más. Azt hittem, nem is lesz elég időnk befejezni. Az utolsó pillanatban tettem csak le a tollat, amikor McGalagony már felettem topogott és kérte a dolgozatot.

- Ezen már túl vagyunk – sóhajtott Will. – Mostmár a gyakorlat sima liba lesz.

Kis csoportokban hívtak be minket délután: Elizabeth Turner, Sarah Williams, Hannah Winslow, Autumn G. Yeats, Patrick Zellner.

Zellner annyit bénázott, hogy azt látva szinte megkönnyebbülés volt leülni Marchbanks professzorhoz. Azt kérte, röptessem körbe a teáscsészéjét és a kancsót a teremben. Elismerően nézett, amikor a csészék épen visszaérkeztek, úgy, hogy a teli teáscsészéből egy csepp sem hiányzott.

- Kár lett volna érte – kacsintott, és belekortyolt a teájába.

Nevetve hagytam el a Nagytermet, Katie azt hitte a vidítóvarázs miatt, de nem. A professzor nagyon megnevettetett, de igazából én is őt. Másnap következett az átváltoztatástan. Ezen a vizsgán Piton volt a kísérőtanár, amin igazán meglepődtünk mind. A tanár úr látszólag nyugodtan ült a helyén, de éreztem, hogy feszülten figyelt minket. Itt sokkal több definíciót vártak el tőlünk, nehezebbnél nehezebbeket. Néhány nem jutott szó szerint az eszembe, de ismertem a lényegét, ezért azt írtam le. Az eltüntetőbűbájoknál eszembe jutott a láthatatlanná váló leguán, amiről olvastam és még azt is lekörmöltem. A gyakorlati vizsgán Zellner sok szerencsét kívánt, amin meglepődtem és döbbenetemben válaszolni is elfelejtettem.

Dombors professzorhoz kerültem ezúttal, aki szeretett volna a sündisznómból egy csodaszép tűpárnát, egy bagolyból pedig egy kristálypoharat. Ezután pedig egy csigát kellett eltüntetnem, és nem is volt rossz feladat. Főleg, hogy a háromból két varázsigét hangtalanul hajtottam végre, mert a tűpárna varázslat nem sikerült még.

A gyógynövénytan vizsgán végre együtt lehettem Willel és Katievel, mert az üvegházakban a professzor külön csoportokból válogatott új csoportokat. Hála Merlinnek, hogy minket rakott össze. A barátaim jelenléte csökkentette a bennem lévő stresszt. A tételpapíromon ez állt: A: Kérem mutassa a mérges csápfű szakszerű átültetését! B: Ismertesse a furunkulagenny hatásait!

Will a mandragórát húzta ki, nagyon csinos volt a rózsaszín fülvédőjében, Katie pedig a mérges muskátlit gondozta. Meg kellett várnunk egymást – amikor Will következett, mind kaptunk egy-egy csini rózsaszín fülvédőt.