Amerikából jöttem (HP fanfiction)

34. A karácsonyi bál II.

A Walpurgis leányai egy igazi varázsló rockzenekar volt. Imádtam őket. Amint kezükbe vették a hangszereiket... valami varázslatos dolgot műveltek. De most először keringőt játszottak, úgyhogy a megadott jelre besasszéztunk középre Harryvel .

- Imádom a felhajtást, tudod – mondtam neki, kimondatlan kérdésére. - Na jó... mutasd meg, mit tanultál tőlem, Harry – sóhajtottam.

- Oké... - válaszolt szinte hang nélkül. A fiút ugyanis nem hagytam nyugton, megpróbáltam beleverni a lábába néhány tánclépést... ahogy Neville-be is. Úgy nézett ki, sikerrel jártam. Egy-két mellélépést kivéve nagyon ügyes volt. Kisvártatva aztán további párok érkeztek a táncparkettre, így kikerültünk a figyelem középpontjából.

- Ó, ne már – biggyesztettem le az ajkaimat. – Egy teljes táncot se engednek nekünk? Hát mire volt jó ez az egész?

- Én örülök. Kevesebb a stressz. Már most mennék le a parkettről.

- Harry, megígérted!

- Te meg elengedted, ha megtanulok táncolni – replikázott.

- Oké, ez igaz. De ilyen rossz velem táncolni?

- Igen – morogta, mire rávágtam a vállára.

- Hülye.

- Aki mondja – nevettünk.

Harry megpillantotta a Neville-Ginny párost, és arra bökött a fejével.

- Azta, Neville milyen ügyes lett!

- Táncolnék vele... Nincs kedved lekérni Ginnyt addig? – Harry megforgatta a szemét.

- Még egy tánc?! Na jó... talán nem halok még bele.

- Szuper! – Rákacsintottam Ginnyre, mikor Harry nem vehette észre.

Dumbledore Madame Maximeot forgatta meg, aki méreteihez képest igen kecsesen mozgott. Dumbledore süvegének hegye néha megcsiklandozta Madame Maxime állát. Rémszem Mordon egy roppant esetlen szteppet járt Sinistra professzorral, akinek a legfőbb gondja az volt, hogy elkerülje Mordon falábát.

- Szép zoknid van, Potter – recsegte Mordon, mágikus szemével bepillantva Harry dísztalárja alá, mikor eltáncoltak egymás mellett. Még mindig éreztem a tanár körül azt a zavaros... aurát, ami olyan ellenszenvessé tette őt számomra.

- Ehgen... Dobby, a manó kötötte nekem – felelte vigyorogva Harry.

- Iszonyú ez az ember! – suttogtam, miután Mordon odébb döngött. – Állandóan rosszul leszek a közelében. 

- Persze, mert nem bírod elviselni, hogy Lupin után...

- Nem erről van szó, Harry! A gondolatai... zavarosak, és nem látom őket tisztán. Mintha... nem is tudom, mintha őrült lenne és nem tudna tisztán gondolkodni. Na de a szemétől is ki vagyok akadva... Betilthatnák az ilyen szemet! 

- Szerintem menő – vigyorodott el.

- Csakazértis, mi?

Mikor a duda egy utolsó síró hanggal lezárta a számot, s a nagyteremben ismét felzúgott a taps, Harry fellélegzett, és nyomban elengedett. – Üljünk le, rendben?

- Nee, ez olyan jó! – nyafogtam, miután a Walpurgis Leányai belekezdett egy új, az elsőnél sokkal gyorsabb ritmusú számba. – És megígérted! Na, menj! – löktem a Neville-Ginny páros felé.

- Szabad egy táncra? – kérdezte Harry Ginnyt. A lány belement, úgyhogy addig Neville-lel voltam. Tényleg ügyes lett. Elégedetten néztem, hogy Ron is megmozdult, és táncolni kezdtek Parvatival. Will és Christie felénk lépkedtek, és mikor megálltak mellettünk, összenevettünk. A következő számra Ginny visszatért, de már Harry nélkül, és végül egy egész szép körben táncoltunk. Felhőtlenül mulattam, és ahogy észrevettem, nemcsak én. A következő számra már nem maradt a parketten Ron sem. Mikor elfáradtunk - egyszer Will is alaposan megpörgetett.