Amerikából jöttem (HP fanfiction)

38. Roxmorts

- Hannah, eljössz velem Roxmortsba?

- Tessék? – tátottam el a számat. Nem akartam elhinni, amit hallottam.

- George-ot is vihetjük magunkkal – mosolyodott el. Bár ne tette volna. Ilyenkor mindig olyan édes lesz, a szeme is csillog, én meg semmi másra nem tudok figyelni. Mint a toronyban. – Eljössz?

Fred. Weasley. Végre. Rendesen. Elhívott. Roxmortsba. ENGEM! Hannah, válaszolj!

- El, persze – felelem egyből, amint kapcsolok.

- Rendben, szombaton kilenckor itt – mosolygott.

Csinos szeretnék lenni. Egyrészt nem is figyeltem, hogy most lesz a hétvége, de ha így alakult... Merlinre, az első igazi randink! Mit vegyek fel?

Kicsit talán idétlen a viszonyunk, és rendkívül zavarban éreztem magam, ahogy Roxmorts felé tartottunk. Katie és George is jött velünk. Biztos távolból láttam, ahogy Harry, Ron és Hermione is indul, aztán csatlakoznak is hozzánk. Harry igencsak aggódó volt.

- Mizujs, Potter? – kérdem, mire összerezzen. – Hagrid bánt, vagy a tojás foglalkoztat?

- Mindkettő – dörmögi halkan. Majd elmeséli, hogy Cedric mivel találta meg a bál után. Mielőtt elmondhatnám, hogy valamire emlékszem én is, Ron hangját hallom és odakapjuk a fejünket.

- Ez meg van őrülve! – szörnyülködött Ron, Krum fekete üstökére meredve, mely most kibukkant a víz alól. – Január van, jéghideg a víz!

- Ott, ahonnan ők jönnek, sokkal hidegebb a tél – felelte Hermione. – Szerintem direkt langyosnak érzi a tavat.

- Az lehet, de... - suttogom. Leesett valami. - Ép elméjű ember nem megy csak úgy a vízbe. Tehát Krum vagy nem ép elméjű, vagy szándékosan ment be a tóba. De mit keres ott?

Nem találtuk rá a választ. Végül hanyagoltam is a dolgot, mert Fred fontosabb volt. Nem akartam elszúrni semmit. Elbúcsúztunk Harryéktől, majd sétáltunk egy kicsit a főutcán. Beszélgetni kezdtünk, és észrevettem, hogy mennyi mindent tudunk már egymásról. Néha csak hallgattuk, hogy ugratják egymást az ikrek, és nagyokat nevettünk. Már teljesen el is felejtettem az évek alatt milyen összeszokott csapattá formálódtunk. Ahogy azt is, hogy ez a két srác milyen könnyedén meg tud nevettetni. Ahogy sétáltunk, nevettünk és meglátogattunk néhány üzletet Fredbe karoltam, és egyszerűen csak elrepült az idő. Amíg ők sorban álltak vajsörért, azon merengtem, hogy milyen könnyen éreztetni tudja velem azt, hogy fontos vagyok neki. Egy-egy rövid, vagy éppen hosszabb pillantásból, és mozdulatból, vagy kézszorításból. Amíg rajta töprengtem, csak halványan érzékeltem, hogy Bumfolttal beszéltek, vagy, hogy Katie észrevette a Harryék hármasát... csak az járt a fejemben, hogy mennyire beleszerettem. Olyan lassan, hogy én magam sem tudom, mikor kezdődött. Talán ott, az Abszol úton, a másodperc törtrésze alatt, amikor már éreztem, hogy feldöntöm őt és rá fogok esni, de már nem tehettem semmit, de az is lehet, hogy abban a pillanatban, a boxban ülve, ahogy Fred elkapta a pillantásomat és csalódott arcán máris mosoly játszott.

- Menthetetlenül elvesztél – kuncogott Katie. Én ránéztem, fogalmam sem volt, hogy kiültek a gondolataim az arcomra. Hosszan kifújtam a levegőt mielőtt válaszoltam volna.

- Évekkel ezelőtt.

Fantasztikusan éreztem magam, és nemcsak az igazán tavaszias időjárás miatt. (Igaz, Amerika kivételével mindenhol hajlamos vagyok fázni.) Katiék már elbúcsúztak tőlünk kicsit hamarabb, így a sötétedő faluból kettesben, kézen fogva sétáltunk visszafelé. A benti meleg után jóleső érzés volt, mikor a hideg csípni kezdte az arcom. Az ég felhős volt, nagy, szürke párnák borították és csillag csak itt-ott tündökölt, de imádtam. Ez nyáron az eső, most pedig a hó ígéretét hozta. Ez volt a kedvenc időszakom. És pár másodperc múlva már szállingózni kezdtek a pelyhek. Egy ideig csendben mentünk egymás mellett, és a hulló pelyhekre vadásztunk.

Fred megállított, ahogy a fák sűrűsödni kezdtek két oldalt, és mindkét kezemet megfogta. Kaptam egy puszit a nózimra.

- Hannah Winslow– elolvadtam, ahogy a szemembe nézett-, te vagy a legokosabb, legkedvesebb lány, akit csak ismerek. Lennél a barátnőm?

- Fred Weasley – léptem hozzá közelebb-, te vagy a leglehetetlenebb alak, akit csak ismerek. Ez nagy szó, mert azóta ismerlek, hogy fellöktelek az Abszol út kellős közepén. Leszek a barátnőd – vigyorgok rá, és megcsókolom őt. – Bolond is lennék nemet mondani. – Elvigyorodik, ahogy elválunk, majd újra megcsókol.

- Gyere, menjünk – húz maga után, majd magához vonva átkarol. Hozzábújok, nemcsak azért, mert melegít ebben a hideg időben. A karjai között minden a helyére billen.

* * *

Sziasztok!
Készen vagyok a bál átírásával is, ahogy ígértem. Publikáltam is őket, ahogy ígértem. Remélem nem zavart össze senkit, hogy kivettem néhány jelenetet, átírtam, esetleg máshol használtam fel őket. 
És remélem élveztétek a három új -bár meglehetősen rövid- fejezetet is. A sikeres vizsgám örömére hozom őket! :D (Ma még van időm írni, úgyhogy még az is lehet, hogy lesz pár fejezet.)
Hamarosan viszont a negyedik regény végére érek. Az Amerikából jöttem végigkíséri Harryéket mind a hét kötet eseményein, de egyelőre úgy tervezem, egy külön kötetben. Mit gondoltok, jó ötlet? Vagy folytassam itt?
SPOILER! Azt viszont elárulom, hogy Hannah nem fog részt venni a horcruxvadászaton.

V.