Aaron Stone ezredes

5. rész

Reggel az ébresztőre keltem. A fejem hál istennek nem fájt. Kikeletem az ágyból és mentem a fürdőszobámba, rendbeszedtem magam, és lementem a konyhába a szokásos reggelimet elfogyasztani. Mikor le értem a többiek már lent voltak. Jó reggelt! - köszöntem. Jó reggelt Aaron! - köszöntek vissza egyenként. Hogy aludtál? A fejed már nem fáj? - kérdezte anya.
- Nem, már nem. Csak egy apró sérülés, nem nagy ügy. - mondtam és leültem én is reggelizni közben. Anya pedig csak bólintott egyet. Amíg reggeliztem megnéztem a telefonomat, hogy Christian mit írt. Azt írta, hogy most kihagyja a fuvart, úgyhogy mikor végeztem a reggelivel el is indultam.

Felvettem a táskámat és kimentem az autómhoz és elindultam. Út közben jutott eszembe, hogy még nem írtam meg a jelentésemet a tegnapi küldetésről, úgyhogy délután arra is kell időt szakítanom, még szerencse, hogy csak 5 órám lesz ma, úgyhogy lesz időm bőven megírni.

Ügyesen odaértem a suliba. Gyorsan beparkoltam és akkor láttam egy érdekes dolgot. Christian ott ült a suli előtt egy padon és egy lánnyal csókolózott éppen. Nem is mondta, hogy van barátnője, bár az lehet az én hibám, mert túlságosan sokat nem tudtunk mostanában beszélni. A lány egyébként így első látásra nagyon csinos volt. Nem volt túlsúlyos, de nem is volt az a tipikus deszka. A haja barna és vasalt.

Miután kicsodálkoztam magam, kiszálltam a kocsiból, bezártam és elindultam befelé. Az első órám földrajz, aztán pedig biológia, matek, történelem és tesi, úgyhogy elmentem a szekrényemhez és kivettem belőle a felszereléseimet, amikre ma szükségem lesz, majd bezártam a szekrényt és elindultam a földrajz terem felé. Már messziről hallottam az osztálytársaim kiabálást a teremből és még akkor is folytatták, mikor én beléptem. Leültem a helyemre, kipakoltam a földrajz könyvemet és füzetemet és vártam, hogy kezdődjön az óra, mikor valaki szólt. Jessica Ryan volt az! - Szia Aaron! Hogy vagy? - kérdezte. Most azért szólított meg, hogy megkérdezze hogy vagyok? Nem mintha baj lenne, de nem tartottam soha a kedvencei közé, de nem is kifejezetten utáltuk egymást. Hogy őszinte legyek, már régóta tetszik nekem, csak mindig is tudtam, hogy soha nem lenne nála esélyem és így nem is próbálkoztam. Vékony testalkatú, gyönyörű tengerkék szemű és hosszú szőke hajú lány és mindenek előtt vicces is.
- Szia. Köszönöm, jól. És te?
- Én is jól vagyok. Csak érdekelt, hogy jobban vagy-e már, mert hogy tegnap rosszul lettél. Te jó ég! Mi lett a homlokoddal?
- Áhhh. Semmi komoly. Csak egy kicsit bevertem, de már nem is fáj. Nem lényeg, de azért köszönöm, hogy aggódsz.

Becsengettek, úgyhogy Jessica is vissza ment a helyére és leült. Nem sokkal csengetés után jött a tanár és elkezdte az órát, ami hogy őszinte legyek, dög unalom volt és ezért lassan is telt el. Miután kicsengettek egyre csak az járt a fejemben, hogy mit mondott Beni az este. Tudja, hogy hazudtam apaéknak, de megígérte, hogy nem fogja elmondani senkinek, de az a baj, hogy ez engem cseppet sem nyugtatott meg.

Elindultam a folyosón, Christian osztályterme felé, hogy beszéljek vele mi történt. Christian kint ült a terem előtt a padon és a telefonját nyomkodta. - Helló Chris! - szólítottam meg. Beszélnünk kellene.
- Helló Aaron! Mi újság? Miről akarsz beszélni? - kérdezte kíváncsian
- Miután hazaértem tegnap, történt valami, amit valakivel meg kell beszélnem. Az öcsém bejött hozzám este és azt mondta, hogy tudja, hogy mind a ketten hazudunk a szüleimnek, hogy hol voltam tegnap. Esélyem nem volt semmit tagadni, így inkább nem is tettem. Látta a parkolóban az autómat a sulinál és azt is tudja, hogy nem voltunk a kávézóban ahogy te azt allitottad.
- Basszus!!! Ez nagyon nagy szívás. És most mi lesz? Elmondja a szüleidnek? - kérdezte.
- Azt mondta, hogy nem érdekli hogy hazudtam és nem fogja elmondani, csak azt szerette volna, hogyha tudom, hogy tudja, hogy hazudtunk.
- És most mi lesz? Elmondod neki is, mint nekem?
- Neeem!!!! Dehogy. - mondtam
Nem akarom egyenlőre, hogy ekkora titkot kelljen hordoznia, de megigertem neki, hogyha eljön az ideje, el fogom neki mondani, de az még nem most lesz.
- Akkor most te hazudtál neki?
- Nem tudom! Talán. Tudom, hogy nem titkolhatom örökké, de attól is félek, hogy hogyan fogadnák, ha elmondanám. Meg igazából ez macerás. Magától az elnöktől kellene kérném, hogy emeljék meg a biztonsági szintjüket, hogy elmondhassam, mint neked.
- Akkor miért nem teszed meg?
- Azért, mert félek a reakciójuktól és ez az elet számomra egy fedő sztori. Na de mindegy. Beszéljünk másról!
Nem is tudtam, hogy van barátnőd. Ki a szerencsés? Hogy hívják? Hol ismerkedtetek meg?
- Hááát, hol is kezdjem...
- Mondjuk az elején! - mondtam viccesen
- A neve, Elena Stevenson. Régóta ismertem már. Ő is ide jár a suliba, de egy házibuliban ismertük meg egymást jobban.
- Azt hittem én leszek az első akinek elmondod, erre csalódnom kellett. - mondtam nevetve.
- Igazából még nem tudja senki. - válaszolta komoly arccal. Vagyis, most már te. De az is az igazsághoz tartozik, hogy nem nagyon volt időm elmondani, mert nem értél rá.
- Jó, ez igaz! - válaszoltam.
- Na és jól meg vagytok?
- Igen. Csodálatos lány. És hat... azok a szemek... Rögtön beleszerettem. Teljesen egymásra vagyunk hangolódva. Nagyjából ugyan azokat a dolgokat is szeretjük.

Befejezte a mondatát, és már csengettek is, úgyhogy vissza kellett mennünk órára.

A nap további része, gyorsan elment.
Mikor vége volt az utolsó órának mentem az autóm felé és megláttam a sulinál várakozó Jessicat. Kicsit szomorú volt az arca. - Szia! Hát te? Kire vársz? - kérdeztem tőle.
- Szia Aaron! Várom a bátyám, mert azt mondta, hogy értem jön és hazavisz. De lehet elfelejtette.
- Nagyon szívesen elviszlek, ha szeretnéd!?
-Ohh nem köszönöm, biztosan mindjárt itt lesz és nem akarok neked problémát okozni.
- Ugyan, beszélsz itt butaságokat. Ez egyáltalán nem probléma. Gyere!
- Na jó. Köszönöm, Aaron.
- Igazán nincs mit.

Elindultunk ketten az autómhoz. Kinyitottam neki az ajtót és beszállt. Beszálltam én is és indítottam a motort. - Na és hova vigyelek? Merre laksz?
- Indulj el a Washington Streeten és majd mondom merre menj.

Elindultam, ahogy mondta. Az útnak az első része, csendben telt, de kicsit már kezdett kínossá válni, na meg láttam, hogy valamin nagyon el van gondolkodva.
- Na és milyen volt a napod?
- Hát, nem túl jó, hogy őszinte legyek, és az a matek óra csak rá tett egy lapáttal. Olyan volt, mintha a tanár kínaiul beszélt volna.
- Hát ezt meg tudom érteni. - nevettem. Én mondjuk javarészt értem a matekot, de egy kicsit nekem is magas volt amit ma magyarázatot a tanár.
- Mi baj van? - kérdeztem
- Áhh, semmi különös. Csak elég rossz napom van.
- Szívesen meg hallgatlak, ha szeretnéd.
- Nem szeretnélek a gondjaimmal terhelni téged.
- Komolyan! Mond csak nyugodtan. Hátha tudok segíteni. De tudod mit? Mit szólnál hozzá, hogyha beülnénk valahova meginni valamit. Meghívlak egy kávéra, vagy egy forró csokira, vagy bármire, amit csak kérsz. Mit szólsz hozzá? És ott majd mindent elmesélsz, amit csak szeretnél.
- Köszönöm Aaron. Rendben, elfogadom a meghívást. - És már nevetett is, ami hogy őszinte legyek nagyon jólesett, mert rájöttem időközben, hogy nem szeretem szomorúnak látni, de nem tudtam hova tenni az érzést.

Köszönöm annak, aki eddig elolvasta. Remélem tetszik a történet. Igyekszem minél hamarabb hozni egy újabbat.