Aaron Stone ezredes

14. rész

Olyan éjjel 3 óra lehetett, mikor felriadtam, valami nagy csörömpölésre, ami a földszintről jött. Elképzelésem sem volt, hogy mi lehetett az ilyen későn. Csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha valaki betört a lakásba. Az öcsém, és én vagyunk csak itthon. A szüleink éjszakások. Ekkor jutott eszembe. Az öcsém!!!!! Benjamin... Mi van, ha a szövetség emberei azok? Úr isten!

Felkeltem az ágyból, ezzel egyidejűleg kivettem a fegyveremet a párnám alól, ahová este tettem és elindultam az ajtóm felé. Útközben felvettem az asztalról a rádiómat.

- Stone a megfigyelő kocsinak!
- Itt a megfigyelő kocsi.
- Mozgolódást hallottam a házban. Látnak valamit kint?
- Nem uram. Minden tiszta.
- Megnézem mi az. Álljanak készenlétben! Rádió csendet kerek!

Kinyitottam lassan az ajtómat és kinéztem rajta. Az első utam az öcsém szobája felé vezetett. Csendes léptekkel elindultam. Résnyire nyitva volt az ajtaja. Lassan szélesebbre tártam az ajtót és bementem. Az ágya feltúrt és üres volt. Nagyon megijedtem, hogy mi van akkor, ha elkapták. A szívem a torkomban kezdett el dobogni rögtön. A családomat nem sodorhatom ekkora veszélybe a munkám miatt. Nem lehet!

Vissza kiléptem a sötét folyosóra. Sötét volt bár, de így is nagyon jól láttam. Elindultam lassan a folyosón, fegyverrel a kezemben és mindenhová benéztem. Fürdő, gardrób, a szüleim szobályába. Sehol senki.

Lassan elindultam a lépcsőn a földszintre. Átléptem azt a lépcsőfokot amelyik nyikorog és haladtam lefelé. Mikor leértem, elindultam a konyha felé. Nem láttam senkit, úgyhogy tovább haladtam a nappali felé, mikor megláttam. A folyosóról valaki a nappaliba sétált és megállt az ablaknál.

Olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam, elindultam felé. Mikor odaértem a háta mögé, egyből lábon rúgtam, amitől felkialtott és térdre rogyott. Átkaroltam hátulról a nyakát, és elkezdtem szorítani. A fejéhez nyomtam a fegyveremet.
- Csak egyszer fogom megkérdezni, úgyhogy ha nem akarod, hogy szitává lyukgassam a fejedet, akkor elmondod amit tudni akarok. Hogy jutottál be a házamba és ki küldött ide? Halljam!

Küszködött a légvétellel, ami annak volt köszönhető, hogy túl szorosan szorítottam a torkát.

- Most elengedem a nyakadat, hogy tudj válaszolni a kérdésemre, de figyelmeztetlek! Egy rossz mozdulat, és huzatos lesz a fejed! Elengedtem a nyakát, és a lámpa kapcsoló felé nyúltam. Felkapcsoltam a lámpát és a vér is meghűlt bennem attól, hogy kinek a fejéhez fogom a fegyvert. Lassan megfordult és a szemembe nézett az öcsém.
- Úr isten Banjamin...

Halálra volt rémülve. Azonnal elvettem a fejétől a fegyvert és leraktam az asztalra. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a bejárati ajtót betörik. Megint megragadtam a fegyveremet. Négy állig felfegyverzett katona lépett be a nappaliba és az összes Benjaminra fogta a fegyverét.
- Fegyvert letenni! Ez parancs! - ordítottam. Ki a fene mondta maguknak, hogy jöjjenek be? Az mondtam álljanak készenlétben! Mit nem lehet ezen megérteni?
- Igen, uram. Elnézést uram, azt hittük valami baj van, mert sokáig nem jelentkezett.
- Amint látja, nincs semmi baj. Ellenőrizzék a házat! - parancsoltam

Az öcsém, még mindig rémülten nézett rám. Nem tudta, hogy mi a fene történik itt.

- Aaron... - szólalt meg, de a hangja elcsuklott.
- Nincsen semmi baj. Annyira sajnálom.
- Mi folyik itt? Miért fogtál fegyvert a fejemhez? Kik ezek az emberek? Mi a fene folyik itt? - tört ki belőle a sok sok kérdés egyszerre.
- Kérlek, csak nyugodj meg. Ígérem, mindent el fogok magyarázni.
- Ezt mondtad a múltkor is, és azóta sem mondtál semmit. - fakadt ki.
- Megígérem, hogy most elmondok mindent, csak kérlek... Kérlek nyugodj meg.

- Ezredes! A ház tiszta. - szólt az egyik katona a hátam mögött.
- Rendben. Menjenek vissza a megfigyelő kocsiba.
- Igen, uram.

Miután a katonák távoztak, leültem az ágyra, Benjamin mellé.

- Megnyugodtál már? - kérdeztem attól félve, hogy esetleg sokkot kapott.
- Igen. Inkább azt mond el, hogy mi folyik itt.
- Kérdezhetsz tőlem bármit. Ígérem őszintén fogok válaszolni.
- Miért fogtál fegyvert a fejemhez? Egyáltalán honnan van fegyvered?
- Én... - nem igazán tudtam mit válaszolják, de teljesen megérdemli, hogy őszinte legyek vele az után amin most átment. ...nem tudtam, hogy te vagy az... Zajt hallottam fentre és féltem, hogy esetleg betörtek a házba.
- És honnan van a stukker? Egyáltalán igazi?
- Igen, igazi. A szolgálati fegyverem.
- Na ne hülyéskedj velem Aaron. Mi az, hogy szolgálati fegyver? Egyáltalán azok az emberek kik voltak ? Miért szólítottak úgy, hogy uram, ezredes?
- Benjamin! Nagyon sok mindent nem tudsz rólam. Már nagyon régen szerettem volna elmondani, nektek valamit, de sajnos még nem tehettem.
- Mégis miért? Mégis miről van szó?
- Benjamin. Amit most mutatni fogok neked, és amit el fogok neked mondani, azt soha, senkinek nem mondhatod el, mert szigorúan titkos. Megértetted?
- Igen, meg.
- Akkor jó... - mondtam és hívtam is a hajómat.

- Stone az Apollónak!
- Itt Marks!
- Marks őrnagy! Érzékelnie kell egy másik helyzetjelzőt, az enyémen kívül. Mérjen be engem és a másik helyzetjelzőt és sugározzon a kilátóba.
- Máris uram.

Marks, a kilátóba sugárzott minket. Benjamin a nagy ablakhoz sétált és megnézte a Földet, ami egyszerűen gyönyörű a világűrből. Rám nézett, de azt sem tudta hogy mit mondjon, így inkább én kezdtem bele.

- Én, Aaron Stone ezredes vagyok! Egy titkos kormányzati programban dolgozom, már 5 éve. Mi védjük meg a bolygót a világűrből érkező fenyegetésektől.
- Hol vagyunk most?
- Mi most jelenleg egy Daedalus osztályú Földi csatahajón vagyunk, aminek az a neve, hogy Apolló és...
...én vagyok a parancsnoka.
- Ez hogy lehet?
- Az hosszú történet, hogy hogyan csöppentem bele ebbe az életbe és igazából nem is az a lényeg most.
- Milyen fenyegetésekről beszéltél?
- A világűr tele van idegen lényekkel, amik nem mind barátságosak. Azon dolgozunk, hogy megvédjük elsősorban a Földön élő embereket, másodsorban pedig szerte a galaxisban elő embereket.

Elmondtam mindent az öcsémnek, a munkámmal kapcsolatban. Azt is hogy holtan találták Tomot, de azt nem tudom, hogy Jessicanal elmondjam-e. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy jó döntést hoztam-e azzal, hogy elmondtam neki, de minden esetre megkönnyebbültem, hogy a teher egy része végre leesett a vállamról. Persze féltem Benjamint, mert ez a titok nagy felelősséggel is jár, de úgy gondolom, hogy megbirkózik vele. Körbe vezettem őt a hajómon, és közben beszélgettünk. Nagyon sok kérdése volt és igyekeztem válaszolni mindegyikre, amire lehetett. Legvégül a hidat mutattam meg neki, ami nagyon tetszett neki. Még a székembe is beleült.

- Benjamin. Szerintem ideje lenne hazamenni, mert aludni is kellene még egy kicsit.
- Rendben.
- Beni! Mielőtt hazamegyünk, egy valamit meg kell ígérned nekem.
- Mit?
- Soha, semmilyen körülmények között nem mondhatod el anyának és apának, amit ma itt láttál és hallottál. Elfogom mondani nekik is az igazat, amint eljön az ideje. Rendben?
- Megígérem, de Aaron... Azok, akik vadásznak rád, ők itt vannak és téged keresnek? Mi van ha megtalálnak?
- Igen, de ne aggódj, tudok vigyázni magamra. Ha pedig megtalálnak? Nos, ezen ráérek akkor is gondolkodni.

Bízom Beniben, teljes mértékben és tudom, hogy nem fog a szüleinknek egy szót sem szólni. Megértette azt, hogy mekkora titkot is bíztam rá. Ugyanakkor hallom a hangjában a félelmet, ami amiatt van, hogy esetleg elveszítheti a bátyját.

- Marks! Vigyen minket haza kérem.
- Igen, uram.

Marks haza sugárzott minket. Egy kicsit még ugyan beszélgettünk, de utána lefeküdtünk aludni.