Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

9

Első óránk kémia volt, ahol majdnem elaludtam. A fejemet a kezemre hajtottam, a másik kezem pedig mellettem volt. Már majdnem elaludtam, mikor megéreztem valamit a bal kezemen. Lassan odafordítottam a fejem, és megláttam Cameron kezét. A kezemen. Összeráncoltam a szemöldököm, és kérdőn néztem őt. Hirtelen megböktem a kezét, mire odafordította a fejét, és rámmosolygott. Én még mindig nem érettem amit csinált, úgyhogy inkább hagytam. Hirtelen valami neki repült a hátamnak. Hátrafordultam. Egyenesen Lilianatól jött. Kérdőn néztem rá majd visszafordultam az előbbi helyzetembe, Cameron pedig megint megfogta a kezem. Mostmár úgy rendesen. Liliana ezért dobott meg. Ezt nem hiszem el! Én is rászorítottam a kezére, és pihentem tovább. Hirtelen valami odarepült megint hozzám, de most a fejemet találta el.
-Befejeznéd a dobálózást? -fordultam hátra, egyenesen Lilianahoz.
-Csak elejtettem a tollam, már ez is baj?
-Pont úgy ejtetted el, hogy a hátamat, meg a fejemet érje. -bólogattam.
-Minden oké Lili? -kérdezte Cameron.
-Hogy minden oké? -akadt ki. -Miért enyelegtek az ember szeme láttára? -kérdezte, mire a szemöldököm felszaladt a plafonig.
-Már bocs, de ha nem szeretnél minket nézni, akkor ülj előre. -mondta Cameron.
-Jaj, te vagy a másik. Ne pofázzál nekem, ki vagy te itt hogy megmond, hogy mit csináljak? -fújtatott.
-Már ne is haragudjál, de ő csak mondott egy lehetőséget, hogy ne érezd szarul magad a látványunktól. -mutattam mindkettőnkre.
-Gyerekek, nem zavar benneteket hogy óra van?
-Lilianat zavarja valami, tessék őt kérdezni. -mondta Cameron.
-Liliana mi a problémád?
-Itt enyelegnek. -mutatott ránk.
-Mit csináltak pontosan?
-Fogták egymás kezét. -mondta, mire mindenki felröhögött, beleértve a tanárt is.
-Bővítsd a tudástárad. -biccentett mosolyogva a tanár.
-Ti amúgy miért fogtátok egymás kezét? -kérdezte Gwen. Baszki. Cameronra pillantottam, aki így szólt.:
-Összeért a kezünk, és az már azt jelenti, hogy fogjuk egymás kezét? Vagy hogy enyelgünk? -fordult hátra ennél a kérdésnél. Senki sem szólalt meg. Még a tanár sem.
-Na? Szerintem is. -mondta. Egy kis hatásszünet után megszólalt a tanár is.
-Már csak 4 perc van, pakoljatok. -adta ki az utasítást.

Elérkezett a csengő, és kivonultunk az udvarra. Spencerék izgatottan jöttek mellettem. A gyereket meg is találtuk, akinek időközben megtudtuk a nevét. Kevin. Ezen jót röhögtünk, majd tovább mentünk Kevinkét újra keresve. Hirtelen oldalrafordult, amitől megláttam az arcát és elindultam felé. Nem szarakodtam, megragadtam a vállánál a gyereket, és szájbavertem. A gyerek odakapott az állához.
-Mi a faszt akarsz itt te büdös ribanc? -kérdezte és megindult felém.
-Mit pofázol nekem, te nyomorult. -löktem meg.
-Na ide figyelj. -ragadta meg a mellkasomnál a pólót. -Ezt kibaszottul nem kellett volna. -mondta, majd lerántott a földre, és elkezdett ütni. Nem sokszor ütött belém, mert valahogy kikerültem, de a fiúk leszedték rólam, és elkezdték verni a gyereket. Legalább 5-en voltak rajta. Jesszusom. Odamentem, és belerúgtam a gyerekbe, majd leköptem. Lassan leguggoltam hozzá, és a fülébe súgtam.
-Tanuld meg, hogyha egyszer bármelyikőnkbe belekötsz, attól nem szabadulsz. -mosolyogtam rá.
-Dögölj meg te utolsó picsa! -ordította, miközben mi hátatfordítottunk neki a fiúkkal, és elmentünk.
Szavak nélkül a tornaterem felé vettük az irányt, ahol rátaláltunk a tesitanárunkra is.
-Hát ti? -kérdezte. -Úgy néztek ki mint akik most verekedtek egyet. -mondta, mire egymásranéztünk, és elröhögtük magunkat. Tudtuk, hogy kapni fogunk, de nem érdekelt minket.
-Tanárúr, ön nem téved. -mondta Cameron.
-Kit vertetek meg? -kérdezte vigyorogva.
-Kevint.
-Jaa.. tudom melyik az. Jól tettétek. -röhögött a tanár. -Egyébként, kértek egy focilabdát? -mondta, majd meg sem várta a válaszunkat, elindult, és hozott nekünk egy labdát.
-Még mennyi idő van a szünetből? -fordultam a tanár felé.
-6 perc, de nektek nem lesz annyi időtök, mert tuti jönni fognak értetek. -mosolygott, majd elment. És mi elkezdtünk játszani. Csak a labda rúgásainak hangja hallatszott, más nem. Kis idő múlva megjelent az igazgatóhelyettes és felküldött minket az igazgatóhoz. Út közben még egymáshoz szólni se tudtunk, mert ott volt a helyettes. Rohadt jó. Mi egy sorban mentünk, a helyettes pedig előttünk. Hamarosan megérkeztünk az irodába, ahol már ott ült Kevin, és feltehetőleg az anyja. Összepillantottam egy kósza másodpercben Spencerrel, majd összeröhögtünk. Sorban álltunk az igazgatónk, Mrs. Parker előtt.
-Örülök hogy sikerült feltévednetek. -mosolygott, de mi nem szóltunk semmit. -Tudjátok hogy miért vagytok itt? -kérdezte. Nem, mi agykárosodottak vagyunk, dehogy tudjuk. Honnan tudnánk? Idióta.
-Valaki szólaljon már meg! Most itt miért nem tudtok beszélni? -kérdezte az igazgató, majd odafordult Cameron felé. -Benned csalódtam. -mondta.
-Miért? Azért mert szerepelt pár sorozatban? Nem verekedhet azért, mert híres? -kerdezte Logan. Jogos.
-Nem. Azért, mert azt hittem, hogy talán pár diák. -nézett végig rajtunk. -majd észhez tér. De nem így sült el.