Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

25

A rendőr megvárta míg összepakolok és elköszönök anyáéktól.
-Mindent elraktál? -kérdezte apa.
-Igen. Azt.. azt hiszem. -bólogattam bizonytalanul. A rendőr felé pillantottam, aki éppen beszélt valakivel azon a rádiós cuccon.
-Sam! Önt le kell bilincselnem. A főnököm mondta. -szólt majd mögém lépett.
-Vigyázz magadra kincsem. Szeretünk, hidd el! -mondta anya és adott egy puszit. Utoljára megöleltem, majd elléptem tőle. A kezemet hátrahúzta, és rárakta a bilicset. Ahogy kattant a zár, úgy kattantam be én is. Szó szerint. A kocsihoz kivezetve átnézte a táskám, utána beültetett az autóba. Az utat kémlelve bíztam abban, hogy azt mondják, hogy jó, van még egy esélyed. De nem. Nem a szemétszedés vagy a munka miatt nem akartam ezt. Hanem féltem. Hogy ezután rossz szemmel fognak rámnézni. Én leszek a "bűnöző". A barátaim akik mindig velem voltak, miattam kerültek bajba. Csak is miattam. Mindig miattam verekedtünk, és ez a tudat a szívem mélyébe hatolt. Csak én tehetek ezért. Hirtelen megálltunk. Előre pillantottam, és ott volt a rendőrőrs. Mellettünk sorban érkeztek az autók, és szálltak ki belőle a barátaim. A rendőr kinyitotta az ajtót mire én kiszálltam. Amíg ő kiszedte a táskám, addig körbenéztem. Ők is bilincsben voltak.
-Jöjjön. -szólt a rendőr, mire követni kezdtem őt. Egy cella felé vezetett, majd kinyitva azt, leszedte rólam a bilincset.'
-Itt a holmija. A barátai is mindjárt jönnek. -szólt majd elment. Megragadtam a táskám, leültem és vártam a többieket. Először Adamet hozták be. Sírva meredtem rá, majd egy mosollyal leült mellém, és a hátamat kezdte el simogatni. Hamarosan megjött Noah, és Spencer is. Mind aggódva meredtek rám, én pedig halálra aggódtam Cameron miatt, aki még mindig nem érkezett meg.
-Merre van? -kérdeztem szipogva.
-Biztos mindjárt megjön. -mondta Spencer. Kis idő múlva jöttek rendőrök, de Logant és pajtásait hozták be a mellettünk lévő cellába.
Már mindenki itt volt csak Cameron nem. Tuti történt valami.
-Én ezt nem bírom. -mondtam már megint sírva.
-Könyörgöm ne sírj. -mondta Spencer már ő is halkan. Hirtelen kinyílt az ajtó és hangos ricsajt lehetett hallani távolról.
-Mi az? -kérdezte Adam.
-Csak a sajtó. -mondta meggyötörten majd rámnézett.
-Te miért sírsz? -állt fel és magához felrántva megölelt. Erre én még jobban elkezdtem sírni. Kétségtelen, én megőrültem.
-Ugye nem bántottak? -kérdeztem szipogva. Nagyon hamar vágta rá a választ.
-Neem, nyugi.
-Aham, én pedig hülye vagyok. Mit csináltak veled? -kérdeztem.
-Semmi sem tényleg.. -vált el tőlem mosolyogva, de én csak hamisnak éreztem. -Eléggé otthonos ez a cella. -mondta.
-Amúgy igen. Rendes emeletes ágy, meg minden. -mondta Spencer. Ami azt illeti, én még körbe sem néztem. Ahhoz képest, eléggé otthonos. Vagy hogyis mondjam. Olyan mint egy diákszálló. Csak a börtönben.