Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

24

Suli után az edzőterem felé indultunk. Rég jártunk már itt.

Time skip

Éppen ittunk, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Anya hívott.
-Szia anya!
-Szia kincsem! Merre vagy? -kérdezte. Furcsálltam mert nem szokta megkérdezni.
-Az edzőteremben a fiúkkal. Miért?
-Gyertek haza Sam. -mondta.
-Mármint mind? -kérdeztem.
-Igen.
-Jó, tíz perc.
-Légyszíves most induljatok el. -mondta.
-Mi történt? -kérdeztem.
-Csak gyertek hozzánk. A fiúk hívják fel a szüleiket. -mondta.
-És mit mondjanak nekik? -kérdeztem. A fiúk összehúzott szemöldökkel figyeltek.
-Hogy hívjanak fel engem. -nyelt egyet anya.
-Anya, mi történt? -kérdeztem idegesen, de letette.
-Indulunk hozzánk. -jelentettem ki.
-Mi az? -kérdezte Spencer.
-Anya azt mondta hogy menjünk hozzánk. Most. -mondtam.
-Okké. Akkor menjünk. -mondta Noah és elkezdtünk készülődni. Rossz előérzetem volt. Talán betörők miatt hívott fel? Vagy rablók miatt? Akkor csak én jöhetnék, a fiúk nem. Ez hamarosan ki is derült.

A ház elé érve láttam 2 rendőrautót.
-Mi a szar? -kérdeztem alig hallhatóan. -Nagyon úgy néz ki hogy értünk jöttek! -mondtam a többieknek. Én leblokkoltam.
-Én nem megyek be. -ráztam a fejem.
-Semmi baj, gyere. -próbálkozik Spencer.
-A szüleimet el fogják vinni miattam! Nem megyek! -tiltakoztam. Cameron megfogta a kezem, de én elrántottam. -Nem, nem! Nem megyek be! Nem! -mondtam. Totálisan megrémültem. Nem akarom hogy elvigyék anyáékat! Azt nem élném túl!
-Elszúrtam mindent. Hogy tehettem ezt? -kezdtem el sírni.
-Ne sírj, kérlek. -húzott magához Spencer.
-El fogják vinni a szüleimet csak is miattam! Hogy tehettem ezt? -kérdeztem. A kapunk kinyitódott, és anyu, apu, meg 3 rendőr jött ki rajta. Elengedtem Spencert, és anyáék felé fordultam. Anyunak potyogtak a könnyei, ahogy meglátott engem. Odafutott hozzám és megölelt.
-Úgy sajnálom anya! -sírtam.
-Shhh semmi baj kincsem. A rendőrökkel mi már beszéltünk. Végül közmunkát kaptatok, és bent kell maradnotok az őrsön.
-Nem visznek be titeket? -kérdeztem.
-Nem. Nyugodj meg.
-Hál' istennek. -könnyebbültem meg. -Nem éltem volna túl, ha ti bajba kerültök miattam. -mondtam.
-Jólvan, kicsim nyugi... -mondta anya. A fiúkhoz visszasétáltam, a rendőrök pedig megvárták míg beállok közéjük.
-5 hét közmunka, és bent maradás. -szólt az egyik. -mindenkit hazaviszünk, elmondjuk a szüleinek mi lesz, és beviszünk titeket. -folytatta. Fontos dolgokat pakoljatok össze, telefont ne hozzatok, felesleges.
-Elnézést. -mondtam.
-Tessék? -kérdezte a rendőr.
-Ugye egy cellában leszünk? -kérdeztem.
-Amennyiben erre igény van, igen. -mondta.
-Oké.
-Most menj, pakolj össze, megvár a kollégám. Benneteket hazaviszünk, és pakoltok. -mondta, én pedig elindultam be a házba.
-Spencer! -kiáltottam.
-Igen? -kérdezte mosolyogva.
-Hozz földrajzcuccot. Ott majd tanulunk.
-Oké. -mondta majd beszállt a rendőrautóba. A házba beérve elővettem egy sporttáskát, és elkezdtem bepakolni. Elfoglaltságnak csak a földrajz cuccom tettem be, meg 3 tollat. Betettem egy kispárnát, ruhát meg mindent. Hosszú lesz ez az öt hét, de vállalom. Inkább én mint a szüleim.