Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

15

Sam szemszöge

A tánc alatt, megláttam a fiúkat a zsűri mögött lihegve, de a padtársamat nem láttam köztük. Biztos elment már. De örültem hogy ők legalább idejöttek.
Oldalrafordultam, és ott állt Cameron. Nem tudom miért, de nagy boldogság töltött el. Amint véget ért a táncom, egyenesen Cameron felé indultam meg, és konkrétan ráugrottam, de szerencsére elkapott. Nagyon örültem, hogy nem ment el, így adtam neki egy puszit a szeplős arcára. Szerintem ő is meglepődött, hogy így "üdvözlöm", de nem ellenkezett. Egy idő után megjelentek Spencerék is, mellettünk. Cameront elengedve átöleltem a srácokat is.
-Ennyire hiányoztunk? -kérdezte Spencer, mire csak bólintottam, és a többieket elengedve, őt is megölelve. -Jó voltál. -adott egy puszit a fejemre.
-Köszi. -engedtem el. Daisy állt oda mellénk.
-Ügyes voltál. Köszi, hogy bevállaltad. -mosolygott, mire csak bólintottam.
-Menjünk, üljünk ki a levegőre. -intettem a fiúknak, majd megindultunk a kijárat felé. Találtunk egy padot, amit el is foglaltunk. Amint leültünk Cameron telefonja elkezdett csörögni.
-Ki az? -kérdezte Logan.
-A producerem. -sziszegte, majd felvette a telefont.
-Szia Jason. -szólt bele a készülékbe, majd hátrébb tolta a telefont a fülétől. Ijjj. Kiabált vele. Ezt nem akartam. Hogy miattam dőljön romba a karrierje.
-Figyelj Jason. -kezdett bele Cameron. -Nem tudtam elmenni. Sajnálom. -fejezte be a mondandóját, majd lenyomta a telefont. Elképedve néztünk rá, de ő vállat vonva eltette a telefonját.
-Nem lesz ebből baj? -kérdeztem.
-Háátt.. nem biztos. De nem igazán érdekel. -mondta.
Kis idő múlva jött az egyik csapattársam, hogy kezdődik az eredményhirdetés. Mind felálltunk, és elindultunk be, de én különváltam a fiúktól. A többiekhez indultam, akik már készen álltak a bevinulásra újra. Miután bevonultunk, vártam a kategóriám. Ami kb. 20 perc múlva volt. Elég sokan voltunk a kategóriában, de hamar fogytak az emberek. Már a dobogón volt az egyik ember, mikor meghallottam a nevem.
-A második helyen Sam Taggert! -mondta a bemondónő. Teljesen lesokkoltam. Hogy én? Jesszusom. Zavarodottan indultam meg a dobogó felé, és felálltam rá. Az egyik zsűri kezet fogott velem, és a nyakamba rakta az érmet, a kezembe a kupát. Felhajtottam a fejem, és pont velem szembe álltak a fiúk vigyorogva, és tapsolva. Egy halvány mosolyt küldtem nekik, majd oldalra fordultam, mert már jött az első. Megtapsoltuk, majd lementünk a dobogóról. Odasétáltam Daisyhez, és feltettem egy kérdést.
-Bocsi, a haverjaim itt vannak, nem mehetnék?
-De, ha ennyire szeretnél. Köszi hogy elvállaltad.
-Szivesen. Sziasztok. -köszöntem el a "csapattársaimtól" és elindultam ki a sorból. A fiúk ahogy megláttak, jöttek utánam.
-Elkéreckedtem, átöltözöm, és mehetünk. -mondtam, mire bólintottak, és jöttek utánam, de hogy miért, azt nem tudom.
Belépve az öltözőbe nem volt bent senki, aminek örültem, mert a hülye osztálytársaim is jöttek utánam.
-Ti minek jöttök be? -kérdeztem.
-Miért ne jönnénk be? -kérdezett vissza Logan. Én pedig elkezdtem öltözni, vagyis csak megpróbáltam lehúzni a cipzárt.
-Segítsek? -állt fel Cameron, aki kényelmesen elhelyezkedett egy széken.
-Húzd már le légyszi a cipzárt. -mondtam, mire lehúzta.
-Kösz. -vettem le magamról, majd gyorsan felkaptam a pólóm. A ruhát teljesen leszedve magamról, a harisnyám kezdtem lekaparni, amit azt hittem, hogy kettészakítok, annyira nyomta a hasam, mert kicsi volt, de anya mondta, hogy ebbe is kibírom. Na persze. Amikor letoltam a harisnyám, és benyomtam a táskámba, a fiúk huhogtak egyet. Állatok. A nadrágomat felhúztam, már csak a zokni, és végre egy kényelmes cipő maradt. Hála istennek! Miután átöltöztem, és összepakoltam, elindulhattunk. Végre. Cameron mellett mentem, jobbra pedig Logan állt, és nagyon közel állt hozzám. Fúj.