Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

12

Végül hazakisért Cameron. Mikor beléptem a házba, anyáék már a kanapén ültek.
-Sziasztok. -vettem le a cipőm.
-Szia kincsem! Milyen napod volt?
-Hosszú. Nem baj, ha holnap beszélek róla? Fáradt vagyok. -dörzsöltem meg a fejem.
-Rendben van, de előtte kend be a hasad, hogy gyógyuljon.
-Oké.
-Jó éjt kincsem.
-Nektek is, sziasztok.
-Szia. -köszöntek el, én pedig elmentem a szobámba, és bekentem a hasam. Nem foglalkoztam a rutinommal, csak átvettem a ruhám, és bedőltem az ágyba. Reggel röhögésre keltem. Kinyitottam a szemem, és a többiek álltak az ágyamnál. Felkeltem, arra nem figyelve, hogy csak egy sportmelltartó, és egy rövidnadrág van rajtam.
-Most álmodom, vagy tényleg itt álltok? -kérdeztem.
-Neked is jó reggelt. -mondták.
-Hogy jutottatok be? -dörzsöltem meg a szemem.
-Átjöttünk, hogy reggel együtt menjünk suliba, de anyukád azt mondta hogy alszol még, és nyugodtan keltsünk fel, így feljöttünk. Egyébként jó a melltartód. -vigyorgott Spencer.
-Mondták már hogy egy paraszt vagy? -vontam fel a szemöldököm, mire csak felröhögött.
-Na húzzatok ki, átöltözöm. -keltem ki az ágyamból, mire felszisszentek. A hasam. Igen. Van rajta egy nagy zöld folt.
-Nem fáj? -kérdezte Cameron.
-De. -bólogattam. -kibaszottul. De nem tudok mit csinálni. Na de menjetek ki. -tereltem őket ki a szobámból, majd gyorsan átöltöztem. Lementem a nappaliba, ahol már a többiek vártak rám.
-Ettetek már? -kérdeztem, mire megrázták nemlegesrn a fejüket.
-Bundás? -kérdeztem, mire felcsillant a szemük. -Na üljetek le. -mutattam az asztalra, és elindultam a konyha felé. 15 perc múlva raktam az asztalunkra a reggelit, és elkezdtünk enni. Hamarabb megettem mint a fiúk, ezért elindultam fogat mosni, és fésülködni. Hamarosan mind kész lettünk, és elindultunk suliba. Útközben egymás faszságain röhögtünk mikor Cameron hirtelen megszólalt.
-Ez jó lett. -mutatta a fiúknak.
-Mutaaaa. -hajoltam bele a telefonjába, és szembetaláltam magammal. Még aludtam. Jesszusom. A fiúk elkezdtek röhögni, én pedig égővörös fejjel néztem Cameronra.
-Töröld már ki. -röhögtem.
-Nem. -vigyorgott rám. Jesszusom. Nagyon ciki az a kép.
A suliba beérve elég sokan megbámultak minket, de csak Cameron miatt. Meg azért is, mert én mentem mellette. Na ja. Kaptam elég szúrós pillantást ma reggel, azt hiszem. A tesitanárunk, Mark Twenson megállított minket, és papírt adott a kezünkbe. Az őszi focikupa. Végre már!
-Számítok rátok. -mosolygott.
-Jövünk. -bólintottam, majd becsúsztattam a zsebembe a papírt. A terembe belépve Liliana hisztijét hallottuk meg.
-Én ezt nem értem! Nem írom meg!
-De akkor egyest kapsz. -mondta Maya.
-Akkor írd meg helyettem. -dobta elé a füzetet, mire Maya felvonta a szemöldökét.
-Nem lehet. Mi van ha én mondom, hogy mit írj?
-Ahhhjj. Jó. -forgatta meg a szemét, majd megragadta a tollat és írni kezdett, én pedig felültem a padomra, és elkezdtem kockulni, Cameron pedig maradt a székén, és a fejét a térdemnek támasztva telefonozott. Lilianát nyilván zavarta ez, ugyanis mérges fejjel nézett rám, de én visszanéztem a telefonomba.
-Muszáj ezt? -kérdezte Maya.
-Mit? -kérdezte Cameron úgy, hogy le se vette a szemét a telefonjáról.
-Ugyanmár Cameron. Azt hogy velünk szembe ülve szerelmeskedtek. -forgatta a szemét Cameron.
-Mivan akkor? Talán baj, hogy a térdénél van a fejem? -mutatott rám.
-Igen. -mondták egyszerre.
-Rendben, akkor nem csináljuk ezt. -mondta, majd lehúzott a székemre, és átkarolt. Tudtam hogy miért csinálja, így belementem. A fejem ráhajtottam a vállára, és átkaroltam a hátát. Lilianaék erre már nem mondtak semmit, csak belemerültek a füzetükbe, a fiúk pedig körbeültek minket. Spencer nagyon nyomta a telefonját. Nem is gondolkodtam ezen sokáig, mert képet küldött. Ahogy csókolózok Cameronnal. Mivel Cameron mellett ültem, ő is rálátott a telefonomra. Rápillantottam pont akkor, mikor nézte a képet, és elmosolyodott. A mosolygásunk nem tartott sokáig, mert megérkezett Kate és Jessie, akik egyenesen felénk, pontosabban felém tartottak.