Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

21

Sam szemszöge

Hirtelen kinyitottam a szemem, és egy fehér plafont pillantottam meg. Elfordítottam a fejem, és megláttam Spencert, aki telefonozott, majd hirtelen letette a készüléket, és felém pillantott.
-Sam! -kiáltott fel, majd felpattant és megölelt.
-Miért ölelgetsz? -kérdeztem.
-Annyira hiányoztál. -ölelt még mindig.
-De miért? -kérdeztem.
-Kómában voltál. -mondta halkan.
-Tényleg? -döbbentem meg.
-Igen. -bólogatott.
-Cameronék?
-Mindennap bejártak, most felhívom. -mosolygott, és nyúlt a telefonjáért. De nem vette fel.

-Nem tudom mi lehet, talán nem engedte ki a tanár.
4 perc múlva elkezdett csörögni a telefonja.

-Szia! Bocs, hogy nem vettem fel.
-Cső semmi. Nem tudtál kikéreckedni? Vagy mi volt?
-Bejött a földrajztanár.
-Mit akart?
-Én eddig mondtam neki hogy hamarosan visszajöttök, és javítotok de ő leszarta..
-És??
-Megbuktatok.. -mondta halkan.
-Baszki. Mindketten?
-Igen, Sam is. -mondta.
-Mivan velem? -néztem fel a telefonomból.
-Ez.. ez ő volt? -kérdezte.
-Igen. Ezért hívtalak. -vigyorgott Spencer.
-Úristen.
-Beszélsz vele? -kérdezte Spencer.
-Nem lehet, vissza kell mennem órára. De ma biztos megyünk. Sziasztok. -köszönt el.
-Szia. -nyomta ki Spencer.
-Úgy néz ki megbuktunk földrajzból. -mondja Spencer.
-Oké. -vonok vállat. -Nem igazán érdekel.
-Engem sem. -röhögött Spencer.

Time skip

Kijöttünk a kórházból. A fiúk ragaszkodtak ahhoz, hogy hazakísérjenek, így nem volt más választásom. Az ajtóhoz értve elköszöntem a fiúktól és beléptem az ajtón. Anyáék a kanapén ülve olvastak valamit, de mikor megláttak, felálltak a kanapéról, és odajöttek hozzám. Megvolt a jaj de örülök neked, puszi puszi meg minden. A fiúk már indultak volna, de anya megállította őket. Azt hittem hogy lecseszi őket, hogy hogy vigyáznak rám, de a földrajzról volt szó.
-Arra kérnélek benneteket, hogy segítsetek nekik tanulni. -mondja anya Cameronéknak. Spencerrel felhúzott szemöldökkel álltunk.
-Segítünk nekik. -mosolyog Adam.
-Köszönöm. Sziasztok.
-Viszlát. -köszöntek el a többiek, én pedig felvonultam a szobámba és elaludtam.

Másnap már nem volt semmi nagyon a suliba. Csak lézengtünk vagy a terembe-vagy az udvaron. A többiekkel elmentünk fagyizni, meg voltunk a konditeremben, szóval semmi különös nem történt. Igazából, mi történhetne? Velünk? Akármi.

Sziasztoook❤️
Szerintem lassan valahogy befejezem ezt a könyvet. Igazából, már nem is tudok bele mit írni, de annyit elárulok, hogy lesz benne egy nagy durranás, de shhhhh🤫
Másfelől, pedig ott a másik könyvem is, az Örök Csapattársak. Nehéz egyszerre két könyvet írni. Ehhez már tényleg nincs sok ötletem, ez a könyv, mondhatni spontán jött. De még lesz egy pár rész, amiben nagyon érdekes dolgok fognak történni😵. Előre is jó szórakozást!😛

U.i.: Mindenkinek jó nyarat kívánok!☀️
U.u.i.: Aki MM-er, vagy hallott már a Marcus&Martinusról az nézzen bele az új könyvbe!💛