Nem biztos | Cameron Boyce ff. | -BEFEJEZETT-

26

Másnap kómásan keltem fel az ajtó nyitódására.
-Keljetek! 40 percetek van elkészülni. -szólt egy rendőr, majd magamögött becsukta az ajtót, és kiment. Sóhajtva keltem fel, majd megfésültem a hajam. Hamar elkészültünk, már csak a rendőrt vártuk.

-Készen vagytok? -kérdezte.
-Igen. -mondtuk.
-Akkor. Kaptok mind 1-1 ilyen mellényt. Reggel kilenctól délután kettőig lesztek egy parkban, ahová majd jön egy kollégám, és elvisz. Ha bármi szabálymegszegés történik, akkor emelünk az időn. Értve vagyok? -kérdezte, majd mi bólintottunk. -Helyes. Akkor indulás. -tárta ki az ajtót mi pedig sóhajtva kimentünk rajta.

Time skip

Szerencsénkre nem maradtunk egyben. Jobb lett volna inkább egyedül tényleg, de berakták mellém Logan egyik haverját. Bah. Ki kell bírnom mellette.

A rendőrautóba beülve vittek minket a parkhoz. Ott kiszállva mondták, hogy ne merjünk megszökni, mert a rendőr a közelben lesz. Nagyon bíztató.

-Elnézést. -mondtam a rendőrnek.
-Van kérdés?
-Egy lenne. Magunkért felelünk, vagy egymásért is? -kérdeztem.
-Igen. Mind egymásért vagytok. Ha valamelyikőtök rosszat tesz, akkor a másik is kap büntetést. Ennyi. -kötötte ki.
-Nagyon szuper. -morogtam majd szemétfelszedő pálcámat megfogva indultam a park felé. Az emberek nem foglalkoztak velem, csak elmentek mellettem, vagy szemetet adtak, mikor a kukát kiürítettem. A rendőr csak nézett minket, és bólintott.
-Ez unalmasabb lesz mint hittem. -mondta. Hát, köszi. Hidd el mi sem akarjuk ezt csinálni.

Kis idő múlva

Hirtelen nagy sikítást hallottam meg, a közeli étteremből. És ezt követte 4 durranás. A rendőr már is szólt a rádión, hogy valami történik.
-Marajdatok itt, az embereket tereljétek el. Aki elszökik, az holnap még 4 órán keresztül szedi a szemetet! -mondta majd elment. Nemsokára megérkezett még vagy 6 rendőrautó. Elfordultam, majd láttam ahogyan a "társam" Alex, el akar menni.
-Na én húztam. -vigyorgott, de én elkaptam a karját.
-Na nem. -mondtam. -Nem fogok miattad még tovább baszakodni. -rántottam egyet a karján.
-Engem te nem érdekelsz! -kiáltott, majd megpróbált kiszabadulni a szorításomból, de elkaptam a karját.

-Rendőrúr! Valaki! Segítség! -kiáltottam, majd hamarosan megjelent a ránk vigyázó ember.
-El akart szökni, de megfogtam! -mondtam.
-Nagyon helyes. Visszaviszlek benneteket. Na gyerünk. -nyitja ki az autót, mi pedig beülünk. A szállásunkhoz érve a rendőr a kollégáihoz kísért minket, ahol miután átkutattak, mehettünk is. Az ajtónk kinyílt én pedig besétáltam rajta. A többiek aggodalmasan ültek.

-Na végre. -ugrik a nyakamba Cameron. -Már azt hittem bajod esett. -simította meg az arcom.
-Nyugi. Jól vagyok. -mondtam neki. -Ti hogy vagytok? -érdeklődtem.

Ez ment még 3 héten keresztül.

Hétfő van, mára végeztünk. A rendőr nemrég jött, hogy a szüleim itt vannak látogatóban. Valamennyire boldogan indultam beszélni a szüleimmel. Az ablak másik oldalán láttam őket ahogy felállnak és mosolyogva néznek. Ezuzán leültünk, és anya és én a telefont a fülünkhöz emeltük. Apán láttam valamit. Nem tudom, hogy mit, de valamit biztos.

-Apának mi a baja? -kérdeztem.
-Semmi, semmi. -vágta rá rögtön.
-Tényleg? -kérdeztem. -Ezt tőle is szeretném hallani. -mondtam. Tudtam hogy valami nem stimmelt apával. Pár percel később, ahogy megtudtam, hogy mit csinált anya, remegtem a dühtől, és a csalódottságtól.