Angela Potter - A lány méreggel

3: A keresztapa

- Szóval te magad sem tudtad, hogy a testvérem vagy? - kérdezte ezredjére Harry, miközben az egyik szobában az ágy két végében ültünk, és már órák óta beszélgettünk. Én törökülésben a hátamat a falnak támasztva hallgattam őt, ő pedig hitetlenkedő mosollyal az arcán mesélt el nekem mindent az elmúlt éveiből. 

- Nem, én sem tudtam. Kint nevelkedtem Amerikában, és az Ilvermornyba jártam. Hallottam rólad, meg a történetedről, de csak futólag. Nálunk nem kavart akkora port, mint itt, Angliában - ásítottam egy nagyot, de azért nyitva tartottam a szemem, nehogy elaludjak. 

- És kik neveltek? Ott is vannak rokonaink?

- Nem, nicsenek. - lomboztam le a lelkesedését - Egy teljesen idegen család fogadott be. Dumbledore professzor ismeri őket. Egy idős házaspárral és az unokájukkal nevelkedtem. Úgy kezeltek, mintha én is a vérszerinti unokájuk lennék. Előreláthatólag jövő nyáron egy pár hétre hazamegyek. 

- De mostmár neked is ez az otthonod - értetlenkedett - Hiszen a Roxfortba fogsz járni, és itt fogsz lakni, nem?

- De, de attól még nehéz lesz megszokni, hogy már nem az az igazi otthonom, hanem ez az esős Anglia. Ott sokkal jobb idő van. - mosolyodtam el. 

- Még sosem jártál itt? 

- Nem. Illetve persze én is itt születtem, de úgy, hogy emlékeznék is rá, úgy még nem jártam ezelőtt Angliában. - válaszoltam.

- Akkor majd a tárgyalás után elviszünk kicsit körbenézni. Plusz az Abszol Útra is el kellene mennünk beszerezni a tankönyveket, és a többi dolgot. Meg neked egyentalár is kell. Tudod, már melyik házban leszel?

- Aha, Griffendéles leszek, mint te és a többiek.

- Irigylem őket, hogy hamarabb találkoztak veled, az én húgommal, mint én magam. - rázta a fejét. 

- Szerinted nekem milyen volt, hogy nem mehettem el érted, amikor Dumbledore elmondta, hogy van egy testvérem, és vele egy iskolában fogok tanulni? Vagy amikor értem jött Amerikába, hogy jövőre már nem ott fogok élni, és elhozott a családomtól? - nevettem fel.

- Oké, neked sem lehetett olyan fantasztikus. De mostmár én vagyok a családod, valamint Sirius. Ők csak azok akik befogatak. 

- Akkor nekem két családom van, mert 14 évig mégiscsak ők neveltek. - söpröm ki a hajamat a szememből. - Sirius a keresztapád, ugye?

- Igen. Rajtad kívül az egyetlen családtagom a nagynénénken kívül, de őket nem tekintem családomnak. De neked is ő a keresztapád, nem? - nézett rám értetlenül.

- Nem. Én nem ismerem a keresztapámat. - horgasztottam le a fejem - Csak az a személy tudja, akit anyáék felkértek rá. Senki más. Viszont az a személy meg gondolom úgy tudja, hogy meghaltam, úgyhogy nekem nincs keresztapám. 

- Sajnálom - simította meg a karomat - De szerintem Sirius örülne ha te is őt tekintenéd annak. 

- Lehet, igazad van... 

- A Főnix Rendje? - kérdeztem miközben az ebédlőasztalnál ültünk és Molly éppen azt ecsetelte, hogy Harry még gyerek ahhoz, hogy belépjen.

- Miért lennék gyerek hozzá? Hiszen én láttam Voldemortot, én láttam ahogyan megölte Cedricet! - csapott az asztalra, mire az evőeszközök összecsörrentek, a leves pedig kilötykölődött az asztalra. 

- Az egy dolog, de ezt ne most beszéljük meg. A te biztonságod a legfontosabb - lépett be az étkezőbe Sirius is, az ideiglenes keresztapám, akit megkértem rá, és örömmel igent mondott. - Látta már a cikket?