Angela Potter - A lány méreggel

30: Újra? Újra!

Hónapok teltek el, én pedig egyszer sem beszéltem Harryvel. Egyetlen egyszer találkoztam vele, amikor megszületett a fia. Láttam a kis Jamest, a kezemben is tartottam, de nem szóltam a bátyámhoz. Ginnyvel beszélgettem, azonban Draco egy pillanatra se mozdult el mögülem. Kezei körvefonták a derekam, nem engedett el.

- Tudok önálló életet élni, nem kell, hogy folyton mögöttem légy - hajtottam a fejem a mellkasára amikor hazaértünk. Mostanra már végérvényesen beköltöztem hozzá, nem tudott kipaterolni.

- De szükséged van rám, ahogyan nekem is rád - húzott mégközelebb magához.

- Sajnálom, de nem jó ez így - ráztam meg nevetve a fejem - Több hónapja csak percekre hagytál magamra. Se Ginnyvel, se Hermionéval nem tudtam rendesen beszélgetni...

- Tudom, tudom... - sóhajtott - Csak nem akarom, hogy, bajod essen!

- De nem fog! Tudok vigyázni magamra. - fordultam meg, úgy, hogy szembe kerüljek vele. - Szeretnék a feleséged lenni - mosolyodtam el, mert tudtam, hogy ez jár a fejében.

- Nem szép dolog belenézni a fejembe - morogta az orra alatt - Ezért most megfizetsz...

- Ó, tényleg? És hogyan? - húztam vigyorra a számat, majd közelebbhajoltam hozzá és lágyan megcsókoltam.

Még mindig ugyanolyan volt a csókja, mint évekkel ezelőtt, amikor először érte el, hogy befogjam a számat. Illetve ő csitított el. Ugyanaz az érzés volt, egyszerre voltam felhőtlenül szabad, és éreztem, hogy ő ott van mellettem, és vigyáz rám. Nem volt szükség szavakra, anélkül is tudtuk, hogy valami mindig is lesz köztünk, ami több mint egyszerű barátság.

- Halasszuk későbbre azt, hogy megfizetsz azért, hogy a fejemben turkáltál - suttogta lágyan a fülembe, miközben hátradöntött az ágyon és fölém hajolt.

Szőke haja a homlokába lógott, szürke szemeivel engem pásztázott, kérdőn összehúzva szemöldökeit, majd beletúrt a nadrágzsebébe.

- Nem, nem! Most neked nem ezzel kell foglalkoznod - takarta el a szememet a másik kezével. - Csak próbáld élvezni a pillanatot - hajolt közelebb és éreztem lehelletét az nyakamon.

- Könyörgöm ne játszuk azt amit évekkel ezelőtt - mondtam gyorsan de már késő volt, ajkai megtalálták a nyakam egy pontját.

- Mit is? - nyomott oda egy csókot, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt.

- Azt, hogy nyomot hagysz rajtam - sóhajtottam, de nem mentem vele sokra.

- Sajnálom, ez már úgyis csak szórakozás - nevetett fel halkan, miközben egyik kezével az ujjaimat simogatta. - Mostmár mindenki tudni fogja, hogy csakis az enyém vagy - érintett hozzá valami hideget, majd felhúzta rá. Megemelte a kézfejem, és egy apró csókot lehelt a gyűrűre.

- Erről nem kellett volna engem is megkérdezni? - pillantottam rá dobogó szívvel.

- Elvégre most mondtad, hogy szeretnél a feleségem lenni - mosolyodott el óvatosan. - Egyébként meg egyszer már igent mondtál...

- De utána szakítottunk. Ez így nem ér - ellenkeztem.

- Dehogynem ér - kapta el a csuklómat és felemelte a fejem fölé - Nem tetszik a helyzet? - idegesített. Tudta, hogy egyszerre imádom és utálom is ezt a helyzetet. Ilyenkor kiszolgáltatottnak éreztem magam, mégis szerettem ha ilyen. Ilyenkor mindent megadott nekem, sőtt, néha még többet is, mint amit kértem/akartam/megérdemeltem.

- Köszönöm - suttogtam halkan szinte az ajkaira - Nem csak azt, hogy most újra eljegyeztél. Akkor is, ha az előző nem sült el valami jól, és ha ez nem is a leghagyományosabb volt. Mert általában a menyasszonynak van választása is...

- De neked nem volt - lehelt egy csókot a fülem mögé - Úgyis igent mondtál volna, akkor meg minek?

- Jó, igazad van, de akkor is... - próbáltam nem túlságosan élvezni amit csinál. Tény, hogy megvolt a tehetsége ahhoz, hogy a lányok és már a nők is olvadozzanak utána.

- Lena, úgyis csak az az egyetlen egy út, hogy hozzám jössz, és család leszünk...

- Hú, de magabiztos valaki - nevettem fel - De a családhoz nem csak mi ketten kelünk...

- Akkor mihamarabb szeretném ha azzal lepnél meg, hogy terhes vagy - simított ki egy tincset az arcomból a fülem mögé, lágyan érintve a bőrömet.

~~~

- Harry - suttogtam halkan a nekem háttal álló bátyámnak. Még mindig nem beszéltem vele, most is csak véletlenül láttam meg.

- Angie - fordult meg csodálkozva - Régen találkoztunk - mosolyodott el halványan, majd rögtön el is komorodott, amikor tudatosult benne, hogy miért is nem találkozunk. - Angie, kérlek, tudod, hogy sajnálom, de azt tettem amit jónak láttam...

- Nem azért szólítottalak meg, hogy újra meg újra elmondd mennyire sajnálod, hogy fájdalmat okoztál - mondtam nyugodt, rideg hangon.

- Kérlek Angela - nézett rám könyörögve - Egyszer úgy is meg kell bocsátanod...

- Mondtam, hogy most nem ez a szándékom - ráztam a fejem távolságtartóan - Csak gondoltam ha már itt vagy, akkor odaadom ezt - vettem elő egy meghívót a táskámból és odanyújtottam neki.

- Hozzámész? - kérdezte enyhe undorral a hangjában, de nem foglalkoztam vele.

- Igen - válaszoltam felemelve a fejem, hogy a szemébe nézzek. - És szeretném ha ott lennél, mint családtagom.

- Köszönöm - hallottam őszinte megdöbbenést a hangjában. - Ha esetleg valami...

- Nincs szükségem sem a segítségedre, sem a támogatásodra - ráztam meg a fejem - Mindent megoldok egyedül, illetve van segítségem. Így is alig sikerült elszabadulnom Draco elől, hogy ne legyen a nyomomban, és ne akarjon megvédeni minden elől.

- Szóval már ennyire félt? Vagy azt hiszi, hogy valaki rögtön ráharapna arra a lehetőségre, hogy egyedül vagy... - forgatta a szemét.

- Szerintem van mitől féltenie - vágtam rá.

- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? Pont neki kéne megvédenie téged? Mitől? Tőlem? Elvégre csak azért csináltam, hogy neked ne legyen rossz, hogy az ő gyerekét neveld fel. Igen, elvettem a gyereked, de hidd el, rosszabb lett volna... Még jó hogy nem jött utánad, nehogy megint azt higgye, hogy nem akarom, hogy újra terhes legyél!

- Honnan tudod, hogy nem vagyok az?