Angela Potter - A lány méreggel

38: Ott ahol minden kezdődött

Halihó, meg is hoztam az új részt, igaz megint egy nap csúszással, de a hétvégén még mindenképpen lesz rész. Szóval, ezen a részen kívül már csak 2 van hátra, abból a második már-már egy ilyen búcsú lesz, úgyhogy úgy készüljetek. A 40. rész (úristen 2 hónap alatt 40 részt írtam!) jövő hét szerdán fog kikerülni, Október 16. - án. Tartani fogom, fontos dátum számomra... Nem hiszem, hogy lesz folytatása a könyvnek, másik Harry Potter fanfic ötlet sincs most a fejemben, de nyugodtan belenézhettek a többi könyvembe, ha esetleg tetszene valamelyik. 

Chord Overstreet : Hold on

~Draco~

Lepillantottam az előttem elterülő lányra, majd tekintetem rögtön megakadt mélyvörös haján, amely hasonló, mégis más volt, mint amire számítottam. 

- Te nem Weasley vagy - nyögtem ki tudtomon kívül. Érdekelt ki lehet ez, elvégre még sosem láttam errefelé, és apám sem említette, hogy új diák érkezett volna. 

- Na nem mondod? - hallottam gúnyos hangját, majd felém fordult és szemembe nézett. Haja kissé arcába lógott, kezével azt tűrte félre. Zöld szemei ismerősek voltak, ahogyan egy kis megvetéssel nézett rám. Fehér bőrét apró szeplők borították, ezzel kislányos külsőt adva neki. - Nem segítenél felkelni? - húzta fel a szemöldökét kérdőn, mire elfordítottam a fejem, hogy megnézzem apám még a talárszabászat előtt várakozik-e, vagy valahova elment az ügyeit intézni. Szerencsére nem volt már itt, úgyhogy kezemet nyújtva felhúztam az ismeretlen lányt a földről. Nem lehetett sokkal fiatalabb nálam, kötve hiszem, hogy elsőéves lesz, mást pedig mindenkit legalább látásból ismerek az iskolában, úgyhogy nem tudom mit kereshetett itt. Alacsonyabb volt nálam, kíváncsi tekintetével az arcomat pásztázta, majd a hajamat. - Malfoy vagy, ugye? Hallottam már rólad... - húzta ördögi mosolyra a száját. 

- Örülök, hogy ismersz - próbáltam nem túlságosan meglepett fejet vágni, majd lepillantottam csuklójára, hiszen még mindig úgy fogtam a kezét, ahogyan felhúztam a földről. Egy visszafogott, kézzel készített karkötő volt rajta egy névvel - Lena? Ez a neved? - vontam össze kérdőn a szemöldökömet, mire megrázta a fejét. 

- Angela vagyok - mutatkozott be, majd elkapta kezét. 

- Akkor miért az van írva a karkötőre? - kíváncsiskodtam. Azt sem tudtam ki ő, honnan jött, semmi hasonlót, de érdekelt. Megfogott valami benne, ami különlegesebbé tette őt mindenki másnál. 

- Mert attól az embertől kaptam, aki az egyetlen akinek megengedem, hogy így szólítson - vágta rá. Hát hogyne, az egyetlen. Volt eddig...

~~~

- Te tényleg saját magadat égeted előttem? - nevetett fel, miközben szorosan magához szorította a táskát amibe a két új ruháját gyűrte be. Mi voltunk az utolsók akik kint voltak Roxmortsban, így utánunk már be is csukták a kapukat. Ketten sétáltunk a kastély felé, miközben Lena az Ilvermornys éveiről mesélt, én pedig beavattam a sajátjaimba. Hála a rosszul elsült fogadásunknak, ami igazából közelebb hozott minket egymáshoz, együtt töltöttük az egész délutánt, ő ruhát próbált, én pedig... én pedig próbáltam segíteni neki. Már a magam módján. 

- Egyszer úgyis megtudnád, úgyhogy ezen már nem múlik - mosolyodtam el halványan, miközben figyeltem ahogyan összébhúzza magán a kabátot. - Bár gondolom Szent POtternek nem az első dolga volt, hogy elmesélje neked, hogy mennyire kicseszegettek velem az elmúlt években. 

- Én úgy hallottam, hogy te üzentél nekik hadat először - mosolyodott el és tekintetét az enyémbe fúrta. 

- Rosszul hallottad - vágtam rá rögtön, majd újra átgondoltam - Oké, lehet, hogy igazad van és én sem voltam olyan kedves velük... De ahogy látom téged ez nem zavar...