Angela Potter - A lány méreggel

35: Sosincsenek véletlenek

- Te babráltál valamit, ugye? - vontam fel a szemöldököm miközben a kis Zacket próbáltam elaltatni a karjaim között. 

- Mégis mire célzol? - ült le mellém a kanapéra. 

- Mire? Mire? - emeltem meg egy kicsit a hangom, majd rögtön vissza is fogtam. - Alig 7 hónapja született meg a kisfiúnk, te máris babráltál valamit a főzettel, igaz?

- Nem tudom mire célzol - mondta elnyújtva, miközben lassan felemelkedett a kanapéról és a konyha felé vette az irányt. - Várj, akkor az azt jelenti, ha tudsz róla, hogy...? - pillantott vissza meglepve.

- Igen - sóhajtottam fel amikor Zack végre elaludt és visszatettem a kiságyába. - Hála annak, hogy megint elcsesztél valamit, így a fiúnknak lesz egy kistestvére...

- És nem örülsz neki? - emelte fel a fejemet, hogy a szemébe nézzek.

- Miért ne örülnék?

- Mert az arcod nem ezt mutatja - rázta meg a fejét - És én tudni akarom, hogy miért...

- Figyelj - fúrtam tekintetem a szürke szemeibe - Nemrég született meg a kisfiúnk - mutattam a kiságy felé, ahol Zack egy zöld kezeslábasban mélyen aludt - És ez így is túltesz rajtam. Én... Én nem gondoltam volna, hogy 24 évesen anyuka leszek. Mindig későbbre képzeltem. Nem bánom, ez a legjobb dolog ami történhetett, és imádom őt is és téged is, ahogyan a bennem növekvő csöppséget is imádni fogom, de úgy érzem valami nincs rendben. Hogy a vége valahogyan nagyon rosszul fog végződni...

- Hé, Lena nem lesz semmi baj elhiheted - simogatta a fejem. - Minden rendben...

- Pont ezaz! - emeltem el a kezét az arcomtól - Ez nagyon furcsa. Harryvel kibékültünk, a te feleséged vagyok, van egy csodálatos gyerekünk és úton van a következő is, és ez így túl tökéletes... Annyira más mint amihez hozzá vagyok szokva... Senki sem akar megölni!

- Lena, ez egy pozitív dolog! - ölelt magához és egy puszit nyomott a fejem tetejére.

Senki sem fenyegetett, senki sem akart megölni. Túlontúl tökéletes volt minden, és ez gyanút keltett bennem. Az élet mindig akkor rondít bele a dolgokba, ha azok már tökéletesek.

~~~

- Anya! Anya! Zack megint meghúzta a hajamat - ölelte át a lábamat egy tejfehér hajú kislány. Az én lányom.

- Na gyere Nessi, meglátjuk mit szól a bátyád, ha megmondjuk neki mi lesz a vacsora! - kaptam fel az ölembe a 4 éves csöppséget. Vanessa Lyra Malfoy. Így neveztük el, amikor 15 hónappal azután, hogy az első gyerekünk megszületett, ő is a család tagjává vált. Haja ugyanolyan volt, mint Dracoé, és Zack is ezt örökölte. Szeme azonban az enyém volt, ugyanolyan zöld, egy hangyányi szürkével vegyítve.

- Megint zöldséget csináltál anya? - kérdezte nevetve, miközben fölfelé lépdeltem a lépcsőn.

- Pontosan. Egészségesen kell enni, nem lehet mindig húst, meg ilyeneket! Kell a vitamin is - mondtam el sokadszorra, majd kitártam a gyerekszoba ajtaját. - Zack!

- Igen, anya? - kérdezte egy nagy rakat könyv mögül.

- Miért hallom azt, hogy megint meghúztad a húgod haját?

- Véletlen volt! Tényleg - kapta fel a fejét és rögtön mentegetőzni kezdett.

- Nem is igaz! - durcizott be Vanessa és keresztbefonta kezeit. A pillantásával ölni lehetett volna. Nem is tudom kiről örökölhette...

- Lena? Van itthon valaki? - hallottam lentről ajtónyitódást, majd úgy tűnik megjott Draco.

- Apa! - kiáltott fel a két gyerek egyszerre, majd Nessi kiugrott a karjai közül, Zack pedig felkelt a könyvkupac mögül és lerohantak a lépcsőn.

- Csak óvatosan, el ne essetek! - kiáltottam mégegyszer utánuk, de nem hiszem, hogy meghallották.

Én is lesiettem az emeletről, majd egy apró csókot nyomtam Draco szája sarkára. Nem szoktunk a gyerekek előtt nyálaskodni, én tudom, hogy nem bírnánk fékezni magunkat, így marad a jól bevált este van, ideje lefeküdni típusú haditerv.

- Hiányoztál - ölelt át hátulról miközben én még mindig a konyhában próbáltam valamit összeütni vacsorára.

- Hiszen alig voltál el 8 órát - nevettem fel amikor belecsókolt a nyakamba. Ajkai lágyan érintették a bőrömet és éreztem meleg leheletét, ahogyan minden figyelmet rám fordítja.

- Akkor is - suttogta - És remélem tudod, hogy milyen nap van ma...

- Péntek - vágtam rá rögtön. Tudtam mire gondol, de akartam egy kicsit húzni az agyát.

- És azon kívül? - keltek életre kezei is, amelyekkel lágyan végigsimított a derekamon, majd egyre följebb és följebb.

- Hmm, tudod te, hogy milyen nap van... Tudom, hogy ma van a szülinapod - húztam mosolyra a számat - Több meglepetéssel is készültem.

- Tényleg? - lehelt egy csókot a fülem mögé is, majd szembefordított magával.

- Igen - bólintottam - Ginny nemsokára itt van, és ők vigyáznak a hétvégén a gyerekekre, így mi azt csinálunk amit csak akarunk. 2 és fél napon keresztül...

- Ennél jobbat el sem lehetne képzelni - húzott közelebb magához, mire körbefontam kezeimet a tarkóján és lágyan beletúrtam a hajába, majd engedtem, hogy felkapjon az ölébe, és úgy tapadjon az ajkaimra.

~~~

- Lena kérlek menj be, nem lesz semmi baj - suttogta a fülembe. Ennyi év után is kirázott a hideg a szavaitól, ahogyan a becenevemen szólít, ahogyan hozzám szól.

- Menjünk haza - ellenkeztem - Nincs semmi bajom!

- Jéghideg a kezed és egyre csak fogysz - kapta el a csuklómat és visszahúzott. - Valami nincs rendben Lena. Menj be az orvoshoz, ő ad rá valami gyógyszert és rendbe jössz. Már több hete ez van és nem akarom, hogy tovább romoljon - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig beléptem a vizsgáló ajtaján majd becsuktam magam mögött.

Húzós évek álltak mögöttem, Zack amikor elkezdte a Roxfortot annyira más lett az egész ház. Aztán amikor egy évre rá Vanessa is elsős lett, akkor kerített hatalmába az érzés, hogy ténylegesen felnőttem. Addig csak annyi volt, hogy babáztunk és gondoskodtunk a gyerekekről, most meg...ott vagyunk a nagy házban ketten Dracoval és nem mintha bánnánk, de egy kicsit hiányzik valami az életünkből. Valami kis kaland, vagy akármi ilyesmi, ami feldobná a hétköznapokat. Zack most negyedéves, Nessi pedig a harmadikat kezdte. Alig pár napja hogy felraktuk őket a Roxfort expresszre, de Draco már nem bírta tovább és szinte elrángatott a dokihoz.

- Jónapot - köszöntem kedvesen a Szent Mungóban dolgozó idős doktornak.

- Mik a tünetei? - tért egyből a lényegre.

- A férjem szerint szokatlanul hidegek a kezeim, valamint szédülök néha, remegek esetleg hányinger, hányás - soroltam a dolgokat, majd a varázspálcájával végrehajtott egy-két varázslatot és ezzel szinte meg is vizsgált.

- Mióta tartanak ezek?

- Nagyjából egy hónapja - feleltem megfontoltan - Nem lehet esetleg, hogy terhes lennék? - kérdeztem aggódva, mert ilyenek még nem jelentkeztek se Zack, se Vanessa születése előtt.

- Attól tartok ez ennél sokkal bonyolultabb...

És itt is vagyok!
A helyzet az, hogy most kb. egy hétig nem lesznek részek, mert nem lesz időm írni.... 😭😭😢
És lerövidítettem a sztorit, így csak 40 fejezet lesz, tehát már csak 5 van hátra... 😢😉😄
Igyekszem minél izgalmasabban leírni a dolgokat...

Jó tanács : Ha olvasol legyen nálad papírzsepi!!!