Angela Potter - A lány méreggel

39: Utolsó Érintések

- Annyira szeretlek - suttogta halkan a fülembe, miközben lágy csókot hintett a fülem mögé.

- Mintha még nem tűnt volna fel - nevettem, de azonnal le is hervadt a mosoly az arcomról amikor elhajolt tőlem. - Naa...

- Tanuld már meg élvezni a dolgokat és nem folyamatosan belebeszélni - simított ki egy vörös tincset az arcomból, és a szemembe nézett, majd lejjebb vezette tekintetét. Szürke szemei szinte lyukat égettek ajkaimra, ahogyan percekig csak azokat bámulta.

- Jólvan, jólvan, legközelebb befogom - forgattam meg a szemem, majd körülfontam kezeim a nyakán és hátradőltem az ágyon, ezzel magamra húzva Dracot is.

- Igazán örülnék neki...

Ajkai puhán tapadtak az enyéimre, engedve hogy kiélvezzem minden pillanatát. Ugyanolyan volt mint az összes eddigi csókunk, mégis másabb, különlegesebb, egyedibb és felejthetetlenebb mint azok.

- Bárcsak örökre így maradhatna minden - sóhajtottam amikor elváltunk egymástól, de még minden fölülem nézett le rám.

- Nem csak te örülnél neki - ült ki halvány mosoly a szája sarkába.

- Bár hiányoznának azok az idők amikor bújkálnunk kellett Harry elől... Sokkal izgalmasabb volt...

- De így sokkal szabadabb - kúszott egyik keze a derekamra. - És ha jól tudom, akkor számodra a szabadság a legfontosabb, ugye?

- Meg te - suttogtam halkan.

- Számomra pedig nincs nálad fontosabb, Lena. Azt akarom, hogy minden reggel mellettem ébredj és én legyek az első akit meglátsz, vagy az első akire gondolsz, ha valaki szerelemről beszél. Azt akarom, hogy senki más ne lásson így, csak én, és hogy soha többé ne sírj miattam. Hogy boldog életed legyen mellettem...

- Már most is az van - húztam le magamhoz egy csókra, majd elmélyítva azt, körülfontam lábaim a derekán.

- Szeretem ha ilyen vagy... - mormolta a fülembe mély hangon. Csak akkor volt ilyen a hangja, ha nagyon mérges, vagy ha nagyon...ha nagyon szeretne valamit.

- Mármint? - húztam az agyát, de nem sok jóra mentem vele.

- Ha ilyen türelmetlen vagy, és nem telsz be a kevesebbel...

- Tehát szereted ha ilyen vagyok? - vontam fel a szemöldököm, miközben valahogyan elkezdtem kigombolni ingjét.

- Imádom - lehelt csókot a nyakamra.

~~~

Izzadtan riadtam fel, csurgott rólam a víz, remegtem. Megint rémálmom volt. Több hete ezek gyötörnek, nem tudok velük mit kezdeni, egyszerűen hagyom és igyekszem arra koncentrálni, hogy az nem a valóság, csak egy képzelet.

Óvatosan kibújtam a takaró alól, nehogy felénresszem Dracot, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Nehezen bírtam a lábaimon állni, folyamatosan olyan volt, mintha a következő pillanatban kicsúszna a lábam alól a talaj.

Elhaladtam a naptár mellett is, és örömmel vettem tudomásul, hogy az orvosok szerint már egy hete meg kellett volna halnom. De mivel még élek, így ez nem sokat jelent. Mennyire elszaladt az idő, hiszen nemrég voltunk 15-16 évesek a Roxfortban, nemrég kellett elszenvednünk mindazt, amit a kapcsolatunk megért. 2019. Ezt az évet is megéltük. Pedig 20 éve az sem volt biztos, hogy lesz holnap. Már ősz volt, október közepe, de még mindig nem érzékeltem. Én leragadtam abban a pillanatban, amikor kiderült hogy egyenesen csoda lenne, ha megélném a jövő évet.

Élveztem ahogyan a víz végigfolyik a hajamon, az arcomon és az egész testemen. Forró víz. Ez az, amit régen egyáltalán nem igényeltem, sőtt egyenesen utáltam, azonban most egyre inkább csak erre vágyom.

- Lena minden rendben? - kopogott be Draco az ajtón, majd a kilincshez nyúlt. - Lena? Azonnal nyisd ki az ajtót!

- Minden rendben - erőltettem meg a hangom és kikiabáltam a zuhanyból.

- Nyisd ki az ajtót!

- Pillanat - vágtam rá, majd egy törülközőt magam köré tekerve elfordítottam a zárat az ajtóban. Kb. egy hónapja kötöttünk egy megállapodást az állapotomra való tekintettel, méghozzá, hogy nem zárhatom be magam után az ajtót, nehogy valami bajom legyen és ő ne tudjon segíteni.

- Lena, tudod, hogy csak a te egészséged miatt van ez...

- Milyen egészségem? - ráztam a fejem lemondóan, majd nem kulcsra zárva de becsuktam a fürdő ajtaját. Tény, hogy valamilyen szinten nem tett jót velünk ez az egész, de kivel tett volna jót? Elvégre ez egy betegség...

Letöröltem a párát a tükörről, majd szemügyre vettem magam. Vörös hajam vizesen lógott az arcomba, nem látszott rajtam, hogy majdnem 40 éves vagyok. Szeplőim ugyanolyan sorrendben álltak, mint egész életemben, zöld szememből fáradtság tükröződött.

Vajon anyáék mit szólnak majd, hogy ők feláldozták az életüket értem és Harryért, erre én amiatt a hülye kígyóméreg miatt fogok meghalni. Hogy én sosem voltam olyan nagy hős, mint a bátyám, és nem is mentettem meg annyi embert... Hogy talán mégsem a Griffendél volt a nekem való ház, mivel egyre idősebb lettem, egyre jobban érezni kezdtem, hogy talán a Mardekár jobban vonz. Hogy Malfoy lettem, ráadásul nem is akármilyen áron és kapcsolati múlttal. Hogy a férjem, aki igaz kényszerűségből, de annak az embernek a csatlósa volt, aki megölte őket... De én képes voltam megbocsátani, és tiszta lappal indulni. Vajon büszkék lesznek rám?

Hirtelen éles fájdalom nyilalt a mellkasomba, mintha kést szúrtak volna bele, és meg is forgatnák. A fájdalom erősödni és terjedni kezdett, a hasamba, a nyakamba, a végtagjaimba. Éreztem ahogyan elvesztem az egyensúlyom, és már szinte fájdalommentesen elterülök a padlón.

- Lena - hallottam egy tompa hangot, közel hozzám, de már nem tudtam kinyitni a szemem. Lassan az eszméletvesztés határán voltam, alig érzékeltem valamit a világból, csak hogy egy kar a derekam alá csúszik és úgy szorít magához. - Lena! Lena, kérlek, nem hagyhatsz itt! Kérlek... - mindennél kedvesebb hang volt ez számomra, éreztem ahogyan a testemet árjárja a melegség, és valami teljesen más érzést ad. Honvágyat mégis otthonérzetet. Mintha közel lennék hozzá, mégis évtizedekre távol. Vajon ő is így érez? Neki is ennyire fáj a tudat, hogy messze van? Neki is összeszorul a tüdeje, ha a valóságban érzi magát? Biztosan... - Kérlek Lena, ne menj el! Szükségem van rád...

Éreztem még ahogyan megszorítja a karomat és apró, fájdalommal teli csókot lehel a homlokomra, majd magához szorít. De én már távol voltam tőle...

„-Soha nem fogsz elveszíteni!”

„- Szükségem van rád!”

Angela Malfoy
(neé. Potter)
1981. 08. 01. - 2019. 10. 16.
„A lány méreggel, kinek túlélését és örök nyugalmát is ugyanaz biztosította és védi”