Angela Potter - A lány méreggel

28: A Múlt Hibái

- Harry? - suttogtam sokkolódva. - Ugye ez csak hülyeség? Poén? Bármi más csak ne az igazság... - néztem rá könyörögve, miközben a szememben már gyűltek a könnyek.

- Ez is a te hibád - mordult rá Dracora - Miattad tudta meg!

- Szóval igaz? - kérdeztem elfúló hangon, érezve hogy a tüdőm a legkisebbre szorult össze. - Tényleg, tényleg terhes voltam? Akkor? Az utolsó évünkben a Roxfortban?

- Igen, az voltál - nem nézett a szemembe, csak kerülte a tekintetem.

- És... És mi történt? Hiszen nem lett gyerekem, mégcsak a hasam sem kezdett gömbölyödni...

- Nem tudom mi történt - mondta halkan a bátyám, de még mindig nem nézett a szemembe. Hazudott.

- Kérlek Harry, ha eddig nem mondtad el, legalább most! - könyörögtem, miközben már sejtettem az igazságot.

- Szóval emiatt érkezett az a csomagod - szólalt meg Ginny a kanapéról, miközben a hasát simogatta. Ő pont most volt terhes.

- Milyen csomag? Mi? Mi történt? Mi lett a babámmal? - hadartam a kérdéseket könnyes arccal. - A... A te kezed van benne? - néztem a bátyámra, mire lehajtottam a fejét. - MIATTAD NEM SZÜLETETT MEG A GYEREKEM? - keltem ki magamból. - Mégis miért? És hogyan?

- Hogy miért? - nézett végre a szemembe - Hogy megvédjelek téged! Hiszen azután, hogy szakítottatok, ha kiderült volna, hogy az ő gyerekét hordod a szíved alatt, minden a feje tetejére állt volna. Kibékültetek volna, és később újra összetörte volna a szívedet! Amikor már megszületett volna a kicsi! Azért!

- Hogyan voltál képes elvenni a gyerekemet? - fakadtam ki. Draco közelebb jött, de hátraléptem. Képtelen voltam jelenleg annyira közel lenni hozzá, hiszen a mi gyerekünk lett volna, és az én bátyám miatt nincs most. Pedig már 3 éves lenne... - Hogy tehetted ezt? Hiszen a bátyám vagy? Ő pedig a keresztgyereked lett volna...

- Hidd el Angie, nem akartam, hogy fájjon neked, pont ezért csináltam azt amit. Malfoy nem hitte volna el, hogy terhes vagy, vagy azt mondta volna, hogy mástól van a gyerek, és te egyedül nevelted volna. 17 voltál. Nem nőttél fel eléggé hozzá...

- Nem nőttem fel? Azok után amiken keresztülmentem akkor lettem igazán érett, amikor a 15. szülinapomon azt kívántad bárcsak meghaltam volna akkor, amikor megmart a kígyó. Most pedig kiderül, hogy 3 és fél éve miattad nem született gyerekem. Miért?

- Mert nem engedhettem, hogy ez a barom tönkretegyen! Így új életet tudtál kezdeni és Oliverrel jól meg is voltatok, egészen addig amíg be nem kavart megint... - utalt Dracora.

- M-mivel érted el, hogy elveszítsem a babát? - suttogtam magam elé, visszaemlékezve arra, hogy miket láttam abban a jóslatban, amit a Minisztériumból szereztem annak idején. A kígyó.

- Tablettával. A reggeli gyümölcslevedbe csempésztem bele... - sütötte le a szemét, bennem pedig összetört a világ - De miért fontos ez?

- Harry, honnan vetted azt a tablettát? - kérdezte halkan Ginny, mikor én nem szólaltam meg.

- Rendeltem az Abszol úti gyógyszertárból. - adta rá a választ.

- És elolvastad, hogy kinél lehet használni? - kérdezte gyorsan.

- Igen. Simán beadhattam Angelának, nem volt ráírva, hogy nem szabadna...

- Mindent elolvastál? Mindent? - húzta fel a szemöldökét a barátnőm.

- Miért fontos most ez? - kérdezte értetlenül.

- Mert Lena nem átlagos te szerencsétlen! - kiáltott rá Draco majd magához húzott és átölelt. Nem tudta mit jelent az egész, csak azt látta, hogy a szememből szinte ömlenek a könnyek.

- Úgy érted, hogy... hogy mostmár egyáltalán...

- Lehet, hogy soha többé nem lehet gyereke - suttogta Ginny maga elé megdöbbenve. - Az egész, amit elmondtál, hogy a Jóslat, a Jóslat azt mondta sokkal érzékenyebb vagy egyes dolgokra. Betegségekre, gyógyszerekre, ilyesmikre... Ugye?

- I-ihgen - zokogtam fel, miközben Draco vállába fúrtam a fejem, aki a hátamat simogatta, úgy nyugtatott.

- Angie? Angie, esküszöm nem tudtam - mentegetőzött rögtön a bátyám - Nem akartam...

- Dehogynem akartad! Azt akartad, hogy ne legyen gyerekem! - kiabáltam kiszabadulva Draco védelmező karjai közül.

- Én csak akkor nem akartam, hogy terhes legyél!

- De mást értél el! Így lehet, hogy soha nem lesz majd gyerekem! - törtek elő újabb könnycseppek a szememből, miközben egyre közelebb lépkedtem felé, és éreztem ahogyan a testemet elönti a harag. Hiszen amit tett, az...az jobban fáj, mint eddig bármilyen veszteség ami ért. Elvette tőlem a babámat...

- Hidd el Angie, nem ez volt a célom! - emelte meg egy kicsit a hangját, mire rögtön visszahátráltam egy lépést. Nem szokásom megijedni tőle, vagy bárki mástól, de most a helyzet úgy hozta, hogyha képes volt elvenni tőlem valakit, aki még nem is volt teljesen az enyém, akkor nem tudom mit tud még tenni.

- Én...én...nem tudom mit mondjak. Elvetted tőlem a babámat! Akkor is, ha fiatal voltam, ha nem álltam rá készen, ha... ha haragudtam is Dracora, mégis csak a kisbabám volt! Inkább szólhattál volna! Egyébként meg honnan tudtad?

- Az öklendezésből. Meg egyszer kaptam tőled egy könyvet különleges bájitalok névvel, amiben benne volt, hogy az egyiket teljesen más illatúnak érzed, ha terhes vagy. És egy picit belenéztem a fejedbe, amikor azt készítettük...

- Még mindig nem értem, miért akartad? Hiszen nem azt mondtad, hogy azt szeretnéd boldog legyek?

- Csak Malfoyra emlékeztetett volna. Így el tudtad felejteni, és új életet tudtál kezdeni. Nem örültél neki? - nézett rám.

- Hogyan kérdezheted ezt? Elvégre az a gyerek, a kisbabám...ő...ő az én kicsikém lett volna, és inkább lettem volna olyan fiatalon anyuka, minthogy talán soha nem lehetek az... - fakadtam ki könnyes szemmel. A gondolat, hogy nekem nem adatik meg az, ami minden más nőnek, kikészített. És mindez a saját bátyám miatt, aki igaz nem akarta, de akarata ellenére keresztbetett nekem. És ezt fájt feldolgozni.

- Angie mire készülsz? - kérdezte amikor egy ideje nem szólaltam meg.

- Sajnálom, de nekem ez most nem megy - ráztam meg a fejem, vörös tincseim az arcomnak csapódtak - Ez...ez most nagyon fáj, és nem tudom, mit kezdjek vele - töröltem meg a szemem, kezemet pedig a hasamra tettem. Talán soha nem fog benne mégegyszer kisbaba növekedni.

Tudtam mi következik, mégis szinte meglepetésként ért. Az érzés. Hopponáltam. Egyenesen arra a helyre ami az egész világon a legjobban megnyugtat. És azt kívántam bárcsak soha ne kellene visszamennem.