|Én És A Mostohabátyám|

Tizenharmadik

Miután anya és Daniel kiváltotta a gyógyszereimet hazamentünk. Az út néma csendben telt. Christian követett minket a kocsijával. Daniel mérges volt, hogy másnaposan autóba ült, de azt mondta, hogy otthon négyszemközt megbeszélik. Miután haza értünk én a kanapéra feküdtem és bekapcsoltam a tévét. Azt hiszem, hogy kihasználtam azt, hogy beteg vagyok. Daniel külön készített nekem húslevest amit tálcával az asztalra is tett nekem. Vigyorogva ettem miközben Christian nevetve nézte minden mozdulatomat. Én úgy csináltam mintha nem vennék róla tudomást, de az tény, hogy ott volt és nézett engem. Közben millió kérdés kavargott a fejemben. Vajon lefeküdt valakivel? Hány lánnyal táncolt a bulin? Tényleg jól érezte magát nélkülem? A gondolat menetemet Christian szakította félbe. Mellém ült és hátra pillantott, megbizonyosodva arról, hogy Daniel az emeleten van.

- Hogy érzed magad? – fürkészte az arcomat. Christian már nem a tegnapi ruhájában, hanem egy fehér pólóban és nadrágban volt. A haja pár tincse még nedvesen tapadt a homlokába. Grimaszra húztam a szám és letettem a bögre levest az asztalra.

- Mintha érdekelne téged! Ne csinálj úgy mintha minden rendben lenne – fújtam ki az orrom a zsebkendőt pedig a tenyerembe gyűrtem. – Tegnap este a tudtomra adtad azt, hogy könnyen letudod szarni a dolgokat – suttogtam, hogy csak ő hallja. A teste megfeszült és előre hajolt. A kezét összekulcsolta maga előtt majd sóhaj hagyta el az ajkát.

- Csodálkozol, Elena? Szakítottál velem. Konkrétan magyarázat nélkül! Semmit nem értettem.

- Hm... - pillantottam a tévé felé. – De azért jót szórakoztál? – kötöttem fel a fekete hajam. A gyógyszerek miatt a lázam is lement ezért volt elég erőm veszekedni vele. – Mert gondolom, hogy igen!

- Miután szakított velem a barátnőm? – bökte meg a combomat. – Marhára jól szórakoztam! Majd kiugrottam a bőrömből – hátra dőlt a kanapén és nyújtózkodott egyet. A mozdulat közben felcsúszott a pólója ezért megpillantottam a lapos hasát. Bárcsak még az enyém lenne! Bárcsak megcsókolhatnám! De már nem az enyém. Ott tartottunk ahol elkezdtük. Nem voltunk együtt de idegenek sem voltunk egymásnak.

Elvesztünk egymás tekintetében amikor nagy kiabálásra kaptuk fel a fejünket. Anya és Daniel veszekedett egymással. A következő pillanatban a Christianról készült festményem landolt a padlón. A kép beszakadt a vászon pedig gyűrött lett.

- Mi a... - Christian elkerekedett szemekkel pattant fel a kanapéról és nézett farkasszemet az édesapjával aki felváltva nézett ránk. Tudtuk, hogy már semmi nem menthet minket. A titkunk kiderült. Daniel megtudta. – Apa?

- Mégis mit képzeltek ti magatokról? – kiabálta miközben anya könnyes szemmel sétált le a lépcsőről. – A fiam és a mostohalányom?! Mi ez a vicc? – nézett anyára aki bocsánatot suttogott felém.

- Figyelj apa... - tette fel Christian a kezét. Daniel egy szót sem akart hallani. Anya felé fordult és így szólt.

- Pakoljatok össze és takarodjatok az életünkből! – kezével az ajtó felé mutatott. Mintha egy kést döftek volna a szívembe. Egyszerre volt megalázó és kellemetlen szituáció.

- Apa! Ezt nem teheted!

- Te inkább fog be a szád! – a festményt félre rúgta és felviharzott a lépcsőn. Mindennek vége.

Délután a bőröndöket a kezünkben fogva léptünk ki az ajtón. Anyában még volt annyi bátorság, hogy Daniel szemébe nézzen.

- Miért nem hagyod őket? Szerelmesek! Vedd már észre!

- Szerelmesek?! Ezt nevezed te szerelemnek?! Felfoghatatlan! - rázta meg a fejét.

- Apa mindent meglehet beszélni! Szeretem Elenát! Szerelmes vagyok belé!

- Menj fel a szobádba! Most! – lökte hátra a fiát. Ekkor Christian széttárta a kezét.

- Bocsánatot kérek! - nézett a szemembe.

- Miért?! - potyogtak a könnyeim.

- Azért mert rohadtul beléd szerettem!