|Én És A Mostohabátyám|

Tizennegyedik

Sosem gondolkoztam azon, hogy milyen lesz az, amikor végleg elkell engednem őt. Az éjszaka pakoltam és próbáltam elterelni azokat a gondolataimat amik Christian körül forogtak.
Ó Christian! Szerelmem! Néha az embernek olyan dolgot kell tennie, amit egész életében bánni fog. Anyával nem maradhattunk Kaliforniában.
Életem legszebb pillanata volt az, amikor megismertem Christiant. A szerelmünk többet ért mindennél. Olyan erős szálak kötik össze a szívünket, hogy ezt a szálat, soha senki nem tépheti szét. Ezt éreztem Christiannal. Minden lépésem egyre nehezebb lett miután bepakoltam az autó csomagtartójába. Egy olyan embert készültem elhagyni aki nekem a világot jelentette. Christian Benett volt az. Ő volt az a férfi aki nem csak megkapta, de meg is érdemelte a szívemet. Ő volt az aki tisztán tudott szeretni. Neki tiszta makulátlan szíve van.

Anya be ült az autóba, én pedig sóhajtva utána.

- Elena! Várj! - kiabált utánam, én pedig lehunyt szemmel megfordultam és Christian könnyes szemébe pillantottam. A maradás és menés közt álltam.

- Nekem ez nem megy! Én nem tudok embereket elengedni! - néztem fel rá. Szomorú mosollyal az arcán megrázta a fejét.

- Otthon gondolj rám néha! - lépett elém és átadta a hófehér mezét. A mellkasomhoz szorítottam és bólintottam.

- Ne csajozz be Christian! - mondtam sírva.

- Nem fogok. Nem fogok - karolta át a nyakamat és szorosan magához húzott. Az ujjaim közé gyűrtem a pólóját és mélyen beszívtam az illatát. - Tudtam, hogy nehéz lesz de...ennyire - suttogta a fülembe én pedig megsimítottam a haját.

- Mennem kell életem - suttogtam, majd lassan eltolt magától és megsimította a hajamat. Nagyokat pislogott a könnyei pedig patakokban folytak végig az arcán.

- Eddig minden porcikámmal védtelek és mindentől óvtalak. De most...- sóhajtotta. - Végleg kiengedlek a védelmező karjaim közűl. Bízva abban, hogy nem fogok egész hátra lévő életem során ez miatt szenvedni - rázta meg a fejét. Ekkor végleg kiléptem a karjai közül.

- Szeretni foglak. Nem számít, hogy távol vagy tőlem! - néztem rá. Remegő kezekkel beletúrt a hajába és megrázta a fejét.

- Ha most nem mész el félek attól, hogy nem leszek képes arra, hogy elengedjelek - lépett hátra pár lépést. - Kérlek....csak menj - nézte a földet én pedig nehezen beültem a kocsiba.

- Christian! - szóltam utána. Megtorpant és megfordult, hogy a szemembe tudjon nézni. - Mostohatesók örökre!

- Mostohatesók? - nevette el magát szomorúan. - Meg egy kis extra - tette zsebre az egyik kezét és könnyes szemmel intett nekem.

Becsuktam magam mögött az ajtót, utoljára vissza néztem arra a férfira akit szeretek, majd anyukám kikanyarodott az útra és végleg elhagytuk Kaliforniát, vele együtt pedig őt is. Az ölemben pihentettem Christian mezét és anyukámat néztem, aki letörölte a könnyes szemét.

- Sajnálom azt ami Daniellel történt. Igazad volt - suttogtam. - Ő tényleg nem hagyta annyiban. Ezt megtanultam - mondtam, anyukám pedig megszorította a kezemet.

- Csak két hónap volt szívem - rázta meg a fejét. - Nekem az számít, hogy te velem vagy! - simította meg az arcomat. Ekkor szomorúan elmosolyodtam.

- De te megint szomorú vagy! - mondtam, miközben anyukám görcsösen szorította a kormányt.

- Majd jól leszünk. Jól mondom? - kérdezte, miközben az arcomhoz nyomtam Christian mezét, de váratlanul kiesett abból egy össze hajtott papír csúszott ki belőle.
A szemöldökömet ráncoltam és a kezeim közé vettem. Előre pillantottam, majd kikapcsoltam az biztonságiövemet.