Elena Withmore hétköznapi élete megváltozik amikor megismerkedik az édesanyja udvarlójával. A költözés napján nem számított arra, hogy az életét az új mostohatestvére, Christian Benet fogja megváltoztatni. Christian fény volt a sötétségben. A remény...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Egy nappal, az esküvő után, késő este végeztem a munkahelyemen. Normál körülmények közt, Lukas szokott értem jönni, hogy ne sétáljak késő este egyedűl az utcán, de valami okból kifolyólag elfelejtett engem. Vagy dolga akadt. Amikor kivettem a telefonomat, hogy felhívjam őt, akkor láttam azt, hogy 1% - on vagyok. Amikor hívni akartam, már rezgett a telefonom, és kikapcsolt. Szuper! A zsebembe süllyesztettem a kezemet, és a járdán sétáltam, miközben kutyaugatás csapta meg a fülemet. Oda kaptam a fejemet, és gyorsabban sétáltam, hogy minnél hamarabb elhagyjam a város azon pontját, ami nem túl híres. Esténként nem biztonságosak, Malibu utcái. Egy fokkal biztonsagosabb mint New York sikátorai. De egyik helyen sem tanácsos éjszaka, egyedűl sétálni. Pont ez miatt siettem, ahogy csak tudtam.
Átsiettem a zebrán, és végig sétáltam a parkon, de ekkor egy férfi sétált velem szemben. Jobbra - balra billegett, miközben felém sétált. Anyira nem volt részeg, hogy ne vegyen észre. Észre vett. A bal kezébem egy üveget tartott.
- Hova ilyen késő este babám?! - tárta szét a karját, a lábam pedig földbe gyökerezett, és ijedten fordúltam meg, mert az agyam egyetlen szót fogott fel azt, hogy menekülés, de a hátam mögött egy másik férfi állt. Az adrenalin szintem, elérte a maximumot. A lábam, és a kezem remegett a félelemtől.
- Te, ez ártatlan mint egy őzike!! - sétált felém, majd megcirógatta a hajamat.
- NE ÉRJEN HOZZÁM!! - Üvőltöttem, majd ellöktem magamtól, és elkezdtem futni a munkahelyem felé. Egy dolgot akartam, biztonságba kerülni.
- KAPD EL!!! - hallotam magam mögött, miközben a magassarkúm kopogott a kövön. Amikor azt éreztem, hogy megmenekűltem, akkor kelett rájönnöm, hogy nem. Mert a magassarkúm beleragadt egy csatorna fedél szélébe, én pedig elestem, és sírva próbáltam felkelni, de ekkor már megragadtak, és vissza húztak a sötét park közepére.
- ENGEDJEN EL!! - kiabáltam, miközben lerángatta rólam a tavaszi kabátomat, és szétszakította az ingemet. - Hozzám ne érjen!! - ütöttem pofán, mire magasba lendítette a kezét, és erősen arcon ütött.
- Megmutatom én neked, hogy ki itt a domináns! - gombolta ki a nadrágomat, majd kegyetlenűl a nyakamra tapadt. A kezével a karomat fogta le, az ujjjai erősen belemélyedtek a bőrömbe.
- ANYAA! ANYAA!! - kiabáltam sirva, és hiába rúgtam, és ütöttem, nem tudtam magamról levakarni a támadómat. Mindent elkövettem, hogy védjem magam, de erőtlennek éreztem magam, a másik férfi szorítása miatt.
- Ezt idd meg aranyom. Jobb lesz hidd el ! - tartotta a számhoz az alkoholos üveget, amit sirva kilöktem a kezéből.
Torkaszakadtából üvőltöttem, és sírtam. Az életem minden egyes perce lepergett a szemem elött. Úgy gondoltam, ha ez bekövetkezik, az, hogy bántanak, akkor nem akarok tovább élni. De miután a melltartópántomat lecsúsztatta a vállamról, és feltűrte a pólómat, olyan lelki állapotba zuhantam, amit eddig még nem tapasztaltam. Megrázott az érintés, és az utolsó erőmmel azt még érzékelni tudtam, hogy egy járókelő mentett meg engem, aki az utolsó pillanatban ért hozzám.
