|Én És A Mostohabátyám|

Harmincegyedik

Reggeli után, anya átjött hozzánk, így csak ketten voltunk és a pici Lia.

- Gyönyörű vagy! - játszott vele anya a kanapén, én pedig mosolyogva néztem őket a konyhából. Lia gőgicsélését hallgattam és köszönetet mondtam istennek, hogy ilyen gyönyörű kislánnyal áldott meg engem. Szépsége mamának! - mosolygott anya. - Alszik eleget?

- Hát éjszaka néha felszokott kelni. Akkor inkább Christian megy át hozzá és elaltatja őt.

- Milyen apa? - mosolygott.

- Szerinted? - kérdeztem vissza. - Tökéletes! A legjobb apa a világon! - mondtam szerelmesen.

- Most már nem furcsa - ráncolta a szemöldökét.

- Az, hogy a párod fia az élettársam? - kortyoltam bele a kávémba. - Néha eszembe jut az, hogy a mostohabátyám. De tudod nem érdekel! - mondtam boldogan. - Mert a gyermekem édesapja! - ráztam meg a fejemet.

- De tudod, hogy mivel nem vagyok még mindig kibékülve? - kérdezte.

- Talán tudom! - nevettem fel.

- Az a kígyó, mindenhol ott van. Éjszaka tudod, hogy mire keltem fel? - nézett rám.

- Nem? - kérdeztem vissza.

- Az a kígyó az ágyamban volt. Daniel nyakában aludt. Tudod, hogy megijedtem?! - borzongott meg.

- Daniel mit szólt hozzá? - húztam el az ajkamat.

- Megijedt. Nem mert megmozdulni. Csuszinak elvileg hiányzik Christian - bólintott anya.
Megráztam a fejemet.

- Ide nem jöhet. Egy kisbaba mellé kizárt! Nem engedem! - ráztam meg a fejemet.

- Akkor? - mosolygott. - Sütünk mézes kekszet?

- Persze! - nyitottam ki a füzetemet, amiben a receptek voltak, és végig vezettem rajta az ujjamat. - Van minden itthon, úgyhogy akár kezdhetjük is. Christian imádni fogja! - fogtam a nyakláncomat a tenyerembe.

- Ma is dolgozik? - kérdezte anya.

- Igen - sóhajtottam. - Este nyolc óráig. De abból a szempontból örülök, hogy tetszik neki a munka. Szereti csinálni. Meg hát, minden luxust megkap a tulajdonos fiaként. Saját irodája van, és még kávét is visznek neki! - mosolyogtam.

- Az apjára ütött - mondta anya, miközben kivettem egy műanyag tálat a mézes tésztának. Először szárazon összekevertem a hozzávalókat, utána hozzáadtam kanállal a kimért mézet, és kicsit megolvasztott margarint, majd összekevertem, és egy szép rugalmas tésztát kaptam. - Jó illata van! - suttogta anya, miután Liát elaltatta.

- Igen! - néztem fel rá. - Nem kapcsolod be a rádiót? - pillantottam a hűtő tetején levő rádióra. - Olyan csend van - tettem félre a tálat, hogy a tésztát pihentetni hagyjam.

- De! - mondta, majd bekapcsolta a rádiót, a rádióban pedig felcsendült a 7 Years Old című zeneszám.

Miközben kinyújtottam a tésztát, anya a formákat szedte elő. – Emberke vagy szívecske? - nézett rám. Ekkor Christianra gondoltam.

- Szívecske. De egyébként mindkettő jó - választottam három részre a kinyújtott tésztából, anya pedig elkezdte őket kiszaggatni.

- Hm! Finom lesz a - tette rá őket a sütőlemezre, amit sütőpapírral béleltem ki.

- Ne is mond! - mosolyogtam, miközben a sütőt beállítottam 180°C- ra. Közben a rádióban megszólalt az időjárás jelentés, amit hangosabbra vettem.