Egy vérfarkas társának naplója

A küzdelem

Az uvöltések egyre erősödtek. Éreztem, hogy itt vannak a közelben.
- Ott! - mutattam a feszer mögötti erdő része, ahol különösen sok fa és növény nőtt. A sötétben alig lehetett észre venni a két farkas alakját, akik szó szerint foggal, körömmel (karommal) harcolnak. Nagyon feltettem Jayt, de látszólag kutya baja se volt.
- Ez nem Bob - hunyorított Gary. Valóban, mert ahogy mondták, Bob farkas alakja szürke, a mostanié, pedig fekete. Alig lehetett kivenni az alakját a sötétben.
- Ez a batyjam - suttogtam mereven bámulva a harcoló farkasokat. Gary és Ash nem szóltak semmit.
- A női sikoltas aggaszt - szólalt meg Gary.
- Nézzük meg - indult el Ash. - Gyere már, Lia! - sürgetett és amíg ok határozott léptekkel indultak meg egyenesen a farkasok fele, addig én bizonytalanul lepkedtem mögöttük. Ahogy egyre beljebb haladtunk megbotlottam valamiben. Ahogy közelebbről szemügyre vettem, akkor döbbentem csak ra, hogy egy női test. Síkítani akartam, de két okból nem tettem az első, hogy nem akartam felhívni Lukera a figyelmünket, másrészt pedig egy hang nem jött ki a torkomon. Csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal és ájulva szélén.
- Lia! - suttogott hatra nekem idegesen Ash.
- Varj! - állította meg Gary a lányt. - Van valami ott. Ugye, Lia? - jött vissza hozzam és ő is meglátta, amit kerestünk.
- Ash! Itt a nő! - mondta halkan a fiú. - Nem halt meg, csak nagyon sok vert vesztett. Elájult - állapította meg. - Vigyük gyorsan innen! - kapta ölbe és vissza indultunk a kunyhóba?
-És most mit csinálunk vele? - kérdeztem, amikor biztonságos távolságba értünk a farkasoktól.
- A Mester tudni fogja - nyitotta ki az ajtót Ash.
- Tegyetek gyorsan a kanapéra! - sietett hozzánk a Mester. Kintről már nem üvöltés, hanem egy nyuszítés hangja szurodott be. Tudtam, hogy kié. Most nem gondolkoztam, csak felpattantam, felkaptam Ash íjkészletét és rohantam. Nem érdekelt a többiek ordibalasa hogy ne menjek. Csak az érdekelt, hogy ne történjen meg a baj. Úgy futottam, ahogyan csak bírtam. A szemem hozzászokott már a sötétséghez, így elég jól láttam, hogy az egyik farkas a földön fekszik. Amelyikre gondoltam. Hiába a bátyjám, de akkor sem ölheti meg Jayt, mégha most nem is tudja kontrollálni a cselekedeteit. Elég sokat olvastam a verfarkasokrol, hogy tudjam, amikor harcolnak, nem nagyon érdekli őket, hogy ki jön - megy. Mögé osontam és láttam, hogy Jay egy vértócsában fekszik. Az övében. Ösztönösen a Luke melletti fához érintettek a kezem és lehunytam a szemem. Nem tudtam mit csinálok, csak ösztönösen jött. Hirtelen a fából kinyúlt meg egy vastag ág, és amikor Luke éppen rávetette volna magát Jayre, az ág korbefonta Luke testét, amikor ugrott, így a föld felett lógott. Dühös uvoltesei és vicsorgasa töltötte be az éjszakát. Mikor biztonságban tudtam Jayt és magamat, oda futottam a Jay - farkashoz. Leguggoltam mellette és csak akkor vettem észre a súlyos sebesülést. A válla és a nyaka között egy hatalmas véres harapás nyom tátongott, valamint a teste többi részen is kisebb sebek. Éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
- Menj - mondta Jay és a hangján hallottam, hogy mennyire fáj neki a harapás nyom. - Menj, amíg nem késő!
- Nem hagylak itt! - suttogtam, miközben az arcomon először egy, majd ezrével gördültek le a konnycseppek.
- Ha kiszabadul, megöl.
- Nem érdekel! Legalább már tettem is valamit és nem érzem haszontalannak magam.
- Éppen ezért! Nem szeretném, ha meg egy tehetséges elem halna meg - mondta őszintén. A szavai nagyon jól estek, viszont rettenetesen aggódtam érte. Tisztán látszott, hogy haldoklik.
- Próbálj meg felállni - kertem. Először a mellső lábaira nehezedett, de mivel ott tátongott a hatalmas seb, már itt kudarcba fulladt, hogy lábra álljon. Nem érdekelt, hogy mekkora a sár leültem mellé és atoleltem, vigyázva, nehogy egy se hét erjek. Atlosan előttünk a levegőben pedig egyre csak morgott és üvöltött Luke. Már biztosan tudtam, hogy ő az.